Napjainkban a folyamatosan fejlődő technika mellett a motorversenyek kezdenek egyre unalmasabbá válni. Nyilván akit érdekelnek a technikai finomságok, az órákat el tud tölteni egy-egy újdonság, újítás leírásának keresésével, olvasásával, a részeletek és azok elméleti hátterének felidézésével vagy megismerésével. Persze a versenyeken a konkurens gyártókat is minősíti az elért eredmény, de van az egész dolognak egy másik aspektusa, ami egyre inkább veszni látszik, legalábbis a professzionális viadalokon. Egyre ritkábban láthatunk a szó hagyományos értelmében vett versenyt, küzdelmet a versenyzők között. Természetesen a közúti motorosoknak megtapasztalhatatlan teljesítményű masinák aszfalton tartása, és a nagy sebességű tempó abszolválása nem kis tudást és állóképességet igényel, mégis egyre kevésbé láthatjuk ennek közvetlen megnyilvánulását.
Talán ezért is felüdítő ez a fotomontázs illetve videó, amelyben Josh Brookes, gyorsasági motorostól szokatlan módon látványosan ugrat verseny közben. A múlt hétvégén, a Cadwell Parkban megrendezett Brit Superbike versenyen abszolvált mutatvány ritka a motorsport ezen ágában, hasonlóakat szinte csak a man-szigeti TT-n láthatunk. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a modern, mesterségesen alkotott versenypályák még a dimbes-dombos eredeti domborzatot is jelentősen kisimítják. Csupán egy maroknyi, nagy múlttal rendelkező aszfaltcsík rendelkezik az eredeti terepviszonyokból származó híres szakasszal. A lagunai secai Dugóhúzó, a belga Spa-Francorchamps Eau Rouge-a no és persze a Cadwell Park Hegye a leghíresebbek. Ezen a Hegyen abszolválta Brookes a látványos mutatványt, miközben az első futamon a dobogó második, a második futamon pedig annak legfelső fokára ért tempójának köszönhetően.
A futam után elárulta azt is, hogy teljesíti ezt a látványos vezetéstechnikai bravúrt: „Nagyon egyszerű, azért csinálom, mert ez az ott áthaladás általam ismert leggyorsabb módja. Olyan gyorsan megyek, amennyire csak tudok, aminek eredményeképp ugratok a motorral. Az már csak bónusz, hogy jó móka és a közönség imádja. Értem, hogy az emberek miért félnek ugratni, a dolog igazán könnyen rosszul sülhet el. Persze a motorcross-os éveim előnyt jelentenek, tudom hogyan kell ugratni, és az ugrást megtartani. Az előző kanyarokon úgy megyek át, mint más. A felhajtón azonban nagy gázzal megyek, de talán még fontosabb, hogy a motort dőlésben tartom, még az elugráskor is. Az elrugaszkodásig ülve maradok, csak akkor állok fel. Az ugrás elején kicsit előredőlök, mivel a gyorsítás miatt a motor hajlandó az elejét emelni – ha mégis szintben maradna, egy kis gázzal megemelem az első kereket: a hátsón szeretek landolni.”
Mindez így néz ki belülről (a harmadik perc körül).
Tényleg ütős.
Baromi látványos és félelmetes kívülről (részemről is), de aki látott már krosszpályát, annak talán annyira nem. Mindenesetre nagyszerű versenyző.
Sztem jelentős különbség van a tempóban – a cross is jó, az FMX a látványossága miatt pláne, csak azok mások, és ott kvázi kötelező az ugrás. Itt messze nem.
ezt pont láttam élőben is, legalábbis a versenyek egy részletét
Supermoto feelinge lehet így versenyezni
Persze, a tempó az jóval gyorsabb, meg azért a HM Plant Honda sem krosszmotor,(ezért is nagy mutatvány)viszont a krosszos múltja nagy előny, de ezt írja is.
Ami lejön az egészből, hogy a nézőknek ez egy félelmetes dolog, neki viszont annak a tempónak egyenes következménye, amit megy. (úgy értem, van az a szint, ahol ehhez is hozzá lehet szokni, és ott már nem kunszt. Nekünk azért csodálatos, mert ez a szint eléggé messze van…)
Ez a szép ezekben a sisak kamerákban, hogy néha tényleg szinte „on road”! :oD