A Mini Cooper S az egyik álomautóm. A kis guruló doboz háromszor nyerte meg a Monte Carlo Rallyt (1963, 1964, 1967), amit nem égbekiáltó teljesítményének, hanem leginkább kedvező teljesítmény-tömeg arányának köszönhet. Persze, könnyű volt. A tömegcsökkentés előtte is, utána is a versenysport egyik fő fejlesztési iránya, gondoljunk csak a Mercedes Forma-1-es versenyautóira: a „Ezüst nyilak” elnevezés a súlycsökkentés jegyében fémtisztára kapart járgányok kapcsán született. Ennek a súlycsökkentésnek kétkerekűek világában is nagy szerepe van.
Sportmotorok esetében a teljesítménnyel nincsen gond, hiszen idén már láthattuk, a plasztik rakéták szinte kezelhetetlen teljesítménnyel rendelkeznek, a fejlesztések azonban nem soha állnak le. A maximális teljesítménynél sokkal fontosabb a lineáris teljesítmény-leadás, a kezelhetőbb technika. A futómű és a váz geometriájának fejlesztésén kívül az egyik legfontosabb dolog a súlycsökkentés. Ez persze nemcsak a versenysportban, hanem a mindennapi életben, a közúti járművek esetében is lényeges kérdés, hiszen a kisebb tömeg kevesebb energiával mozgatható, ami végső soron azt jelenti, kevesebb üzemanyag fogy.
A kisméretű kétkerekűek esetében a súlycsökkentésnek jelentős akadályai vannak, nevezetesen a viszonylag kisszámú alkatrész. Sok kicsi sokra megy alapon apró alkatrészeket egyszerűsítve, könnyebb anyagúra cserélve elérhető némi csökkentés, de a masina legnehezebb alkatrészei megmaradnak. Versenysportban már régóta alkalmaznak karbon-kompozit kerekeket, a teleszkópok is folyamatos fejlesztés alatt állnak a jobb úttartás és a tömegcsökkentés jegyében, de van két olyan részegység, ami a motor tömegének jelentős részét adja: a váz és a blokk. Persze a váz is készülhet szénszálas anyagból, az erőforrás azonban más kérdés.
Talán furcsán hangozhat, de a belsőégésű motor is gyártható a jelenleg elterjedt acél és alumínium ötvözeteknél könnyebb és olcsóbb anyagból, műanyagból. Mint oly sokszor az ötlet nem új, és mint oly sokszor az autóipari gyártók könyörtelen profitorientált szemlélete elnyomta ezt a fejlesztést. Pedig a Ford védőszárnya alatt Matti Holtzberg által tervezett műanyag motor a ’80-as évek elején még a versenysportban is helyt állt. Bár ’86-ban egy újabb motor terve is elkészült, de még a V6-as turbófeltöltős erőforrás és a média pozítiv véleménye sem keltette fel az autógyártók érdeklődését. A Holtzberg-féle műanyag motor a maga idejében 30-35% tömegcsökkentést ért el a szokásos alumínium-ötvözet motorokkal összehasonlítva.
Néhány kritikus teherviselő elemen kívül, melyek továbbra is fémből készültek, az aggregát jelentős része műanyag volt. A technika azóta persze sokat fejlődött, mind a műanyagok előállítása, mind a fémmegmunkálás területén, de a jelenlegi helyzetben az autó- és motorgyártók kénytelenek újítani, így elképzelhető, hogy ez az „elfeledett” találmány még szerepet kap a jövőben. Kétségeink azonban ne legyenek: a jelenlegi fejlesztések az elektromos és a hibridhajtásra koncentrálnak, ez az a fő csapásirány, ami most látszik. A hibrid technológia mellett azonban ennek a megoldásnak is lehet létjogosultsága – a kérdést jelentősen egyszerűsítve ez is csak a költségek és a bevételek arányának kérdése.



Hali!
Ezüst nyíl, nem szürke!
Silver Arrows, ja. Javítva, kösz.
Ha már itt tartunk, mi az amcsik versenyszíne? Vagy van nekik egyáltalán olyan? Nem rémlik, hogy nagyon benne lettek volna a 20-as, 30-as évek európai versenyeiben…