Sokat persze nem tudunk, csupán annyit közöltek, hogy számos prototípus, amelyeket eddig szigorúan csak a gyár kapuin belül kaphattak lencsevégre, most először jelenik meg a nagy nyilvánosság előtt. Ráadásul több gép egyszerre.
Biztosan ott lesz a Victory Core, a Victory Vision 800 és a Polaris Revolver, amely egy különleges sportquad-koncepció. Ki fognak állítani néhány egyedi építésű – de a gyár által faragott – motort is, amelyek sorozatgyártásba soha nem fognak kerülni, de szerintük különlegesek és szépek. Ilyen a Victory Axe, amely egy 2005-ös Freedom blokk és egy egyedi váz keresztezésével jött létre, csak amolyan formai játszadozás jelleggel. Reméljük, a hétvégi kiállításról utólag is be tudunk majd számolni! Addig pedig elöljáróban néhány fotó:
Cimkék:
Vannak, akik azért drukkolnak Rossinak, mert elvakult fanatikusok. Vannak, akik csak azt szeretnék, ha újra az élen versenyezne a Honda-armadával. Mindenkinek jó hír, hogy a Doktor pozitívan nyilatkozott az első hivatalos tesztnapot követően.
Elolvasom »Úgy illik, hogy ha tegnap beszámoltunk a sepangi teszt első napjáról, akkor legalább röviden megemlékezzünk a másodikról is.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »