A hitelválság kellemetlenül néha tragikusan érintette a motorgyártókat. A világ egyik legnagyobb motorgyártója a Harley-Davidson, akik a romló mutatók hatására furcsa lépéseket tettek, szinte azonnali hatállyal megszüntették a Buell tevékenységét, és az MV Agustát eladásra ítélték. Normál esetben ezek a lépések racionálisnak is talán elfogadhatóak is lennének, de a 2009. vége óta napvilágot látott információk ennek ellentmondanak.
A Buell megvásárlására volt jelentkező, a költséges felszámolás helyett a HD jelentősen profitálhatott volna az eladásból, de nem ez történt. Az MV Agusta eladása is megtörtént, bár sikeresnek azt csak az olaszok szemszögéből nevezhetjük: a Harley még jelentős összeget fog fizetni MV Agustának, ha azok bizonyos teljesítménymutatókat elérnek. Remélhetően az F3 és az új Brutale modell ebben segíteni fognak. A legendás Erik Buell pedig hamarosan visszatérhet.
Miután megszületett a döntés a Buell felszámolásáról, a Harley-Davidson szerződést kötött Erik Buellel, aminek értelmében a mérnök nem kezdhet utcai motorok gyártásába egy évig, cserében számos a Buellhez kötődő szabadalom az Ő tulajdonában marad.
Az egy év lejárt, Erik Buell hamarosan bemutathatja első új motorját. Ugyan motorjai sohasem voltak a piacot lehengerlő gépek, jóval inkább csak kuriózumnak tekinthetőek, mégis, a kreatív mérnök nevét és termékeit az egész világ ismerte. A legújabb Buell logós utcai gép valószínűleg az elmúlt időszakban fejlesztett EBR 1190RS modell közúti közlekedése alkalmas változata lesz.
Ha hihetünk a pletykáknak, a motort egy hónap múlva, március 11-én mutatják be a nagyközönségnek, a vásárlókhoz pedig az év végén kerülhetnek az első példányok. A Motorcycle Hall of Fame Museum egy jótékonysági eseményt szervez Daytonában, az egyik szónok Erik Buell lesz – a mérnök pedig közölte, hogy valami meglepetéssel fog készülni az eseményre.
Az előző hír óta látott napvilágot a fenti fotó, az ilyenkor szokásos beharangozásnak lehetünk tanúi. Valószínűleg ez a motor sem lesz egy világmegváltó masina, példányszámával ez a motor sem fogja csökkenő eladásokat emelkedő pályára terelni. Az Erik Buell Racingnek egyelőre se komoly anyagi háttere, se más erőforrásai nincsenek, amik lehetővé tennének egy nagy példányszámú gyártást, s valószínűleg a kereslet sem lesz túl magas ezekre a vasakra. Mindenesetre azért örömteli, hogy a globális piacon egy kis gyártónak is van helye, s az lelkesedéssel, kreativitással világszerte ismert terméket tud előállítani.
Cimkék:
A motoros világ egyik legfurcsább járműve a Can-Am Spyder hamarosan megújulhat. A luxus túrázó dönthető lesz.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »