Bevallom őszintén már jó ideje vacillálok azon, hogy feltegyem-e ide ezeket a videókat vagy sem. Gyakorlatilag számtalan érv szól ellene, s lehet, hogy csak a végre kisütő nap adta meg az utolsó lökést. Hisz hamarosan itt a szezon, de motorozni igazából ebben az időben még nem szeretnék, így marad az ilyetén hiánypótlás. Nagyon kevés igazán jó motoros film van, s még kevesebbel tudok „azonosulni” – pedig egy film teljes körű élvezetéhez (szerintem) ez szükséges.
Nyilván mindenki mást keres a motorozásban, más stílust kedvel, s nem feltétlenül élvezhető egy részben vagy egészében idegen kategóriát megjelenítő mozgóképi alkotás. Az ilyetén technikai behatárolás azonban nem teljes, vagy azt is mondhatjuk nem helyes. A motorokat emberek vezetik, a motorozás legalább annyira, ha nem még inkább az emberekről és történeteikről szól, mint csupán a technikáról. Nyilván van létjogosultsága egy típus gyártását, egy márka termelő üzemét, egy masina komplett szét- és összeszerelését, átalakítását, javítását, időszakos szervizét bemutató filmeknek, de ezek jóval inkább benzinvérű perverzitásunkat elégítik ki (részben vagy egészében), semmit valójában „filmnek” nevezhessük őket.
Hatvan-százhúsz percet kitölteni motoros témában úgy, hogy az kellő mértékben egyensúlyozzon a mondanivaló, a technika és a történet között élvezhető formában, hiteles módon nem könnyű feladat. Pláne nem az, ha nem is egy filmről, hanem rögtön egy sorozatról és jóval hosszabb műsoridőről beszélünk.
Nyilván, akit érdekel a téma, vagy élvezte az „A hosszabb úton” című sorozatot, annak nem jelent újdonságot Charlie Boorman 2005-2006-os dakaros kalandja. Lehetséges, hogy a sorozatot pontosan ebben a formában látta már, vagy éppen megvette DVD-n. S persze az is lehetséges, hogy a felkészülés és a verseny alatt forgatott sorozat sokakat nem vonz témaválasztása miatt, hiszen az egykor a motorozás olimpiájának számító Dakart számos bírálat érte, éri a mai napig, a túraendurózás egyre nagyobb európai népszerűsége ellenére sem vonzza legtöbbünket. Úgy gondolom, hogy ezek a „részletek” azonban csak körülmények, hiszen a „Race to Dakar” sokkal inkább egy álom megvalósításáról, a felmerülő nehézségek, akadályok: a kihívások leküzdéséről, és magáról a kalandról szól.
Ez ad egy olyan megkérdőjelezhetetlen emberi megközelítést, ami miatt szívesen megnézem Charlie Boorman afrikai kalandját újra meg újra, még ha Ő maga nem is ért célba. Nyilván egy ilyen sorozatot érdemes megvenni (jelenleg) DVD-n, de sokaknak erre nincs lehetősége (vagy éppen nem megvásárolható országunkban…). Az utolsó ellenérv egyúttal egy figyelmeztetés is, a youtube-ra feltöltött videók nyelve angol.
Az első epizód a következő oldalon tekinthető meg.
Cimkék:
Messzemenő következtetéseket az egész szezonra vonatkozóan levonni hiba volna, de a Honda most nagyot tarolt.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »