A világban a Husqvarna neve inkább a kertészeti és erdészeti berendezésekről ismert, de mi jól tudjuk, hogy krosszmotorokat is gyárt a cégóriás egy része. A korábban az MVAgusta tulajdonában lévő gyárat már jó három éve a BMW tudhatja magáénak. Úgy fest végre igazán érdekes gyümölcse érik az akvizíciónak, 2012-re utcai modellt remélhetünk a még mindig Olaszországban működő cégtől.
Az erőforrás alapját a BMW egyik gyöngyszeme, az F800 sorozatban szolgáló, 800 köbcentis sorkettes adja, ám 900 köbcentire növelt lökettérfogatú változatban. Sok mindent még nem tudni az eljövendő motorkerékpárról, de több mint valószínű, hogy valami utcai supermotóról van szó, hiszen így érvényesülhet a Husquvarna krosszmotorokban szerzett tapasztalata.
A 2006-ban, Massimo Tamburini által tervezett STR koncepció bár beillik a képbe, várhatóan mégsem lehet alapja a készülő motornak, mert az még az MVAgusta ideje alatt született, és a dizájn jogai nem szálltak a BMW-re. Valószínűbb, hogy a tavaly bemutatott Mille3 koncepcióra fog hasonlítani a várhatóan már 2011 végén felbukkanó újdonság.
Cimkék:
Egy szivárványos lóri is megirigyelhetné a Ducati legújabb versenymotorjának fényezését.
Elolvasom »Láthattunk már nem egy autós – motoros „versenyt”, de talán eddig ez a leglátványosabb ebből a műfajból.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »