Első hallásra nevetségesen kevésnek tűnik a két font, azaz 900 gramm megtakarítás, amelyet a francia fejlesztőmérnökök elértek. (A megtakarított tömeget egy pár 120/70ZR17 és 190/50ZR17 abroncs esetében, a négy legfőbb rivális átlagához viszonyítva kell érteni.) Azonban érdemes jobban belegondolni: ez a megtakarítás a rugózatlan tömeg legnagyobb sugarú részéből tűnt el – annyit tesz, mintha a felnik együttes tömegéből 2.7, vagy a féktárcsákéból 3.6 kilogrammot spóroltunk volna el. Összességében tehát a mérnökök véleménye szerint igen komoly javulást fognak az új abroncsok hozni a versenygépek vezethetősége terén.
A Michelin a megtakarítást a Light Tyre Technology (LTT – Könnyű Abroncs Technológia) alkalmazásával érte el. Mit is jelent ez? A belső szerkezetben komoly szerephez jutott a DuPont™ Kevlar©, amely azonos tömeg esetén az acélövnél ötször erősebb anyag. Így változatlan abroncsvastagság mellett erősebb lett a szerkezet, ráadásul a fent említett mértékben csökkent a tömeg.
Ez azonban nyilván nem volt elegendő a mérnököknek. A Power Pure kétkomponensű futófelületének szélső része is fejlődött. Egyrészt szélesebb lett (így nagyobb bedöntési tartományban éri el a tapadási maximumot), másrész anyagösszetétele is változott – nagyobb erőt képes az aszfaltra vinni, mint elődje. A középső, kopásálló terület pedig hozza a megszokottat: amennyiben hosszú autópályás szakaszok állnának előttünk, mentesülünk az idő előtti gumicserétől és a hervasztó látványt nyújtó, kockásra kopott abroncs látványától.
A fracia gyártó újdonsága a szupersoprt motorok által igényelt összes méretben elérhető a januári bemutatót követően – bár a Michelin hivatalos magyar honlapján még nem találtunk róla információt.
Cimkék:
Régi-új ismerős a GP versenyzés történetében: a Lambretta 60 év után újra a versenysportban.
Elolvasom »Természetes, hogy Amerikából származik az újítás, amely feleslegessé teszi a támasz alkalmazását a parkolás során.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »