Amikor egy-egy új motorkerékpár prototípusa felbukkan a sajtóban, hosszasan szoktuk elemezni minden apró részletét. A képen látható kísérleti járgány vonalvezetése bizony megihlethetne sok mai tervezőt is – tegyük csak mellé például egy Triumph Rocket III fotóját (megtaláljátok a galériában).
Nos, az egészen modern vonalú gőzmotort 1836-ban építette apa és fia, azaz George és Robert Stephenson (igen, valóban utóbbihoz köthető a járműtörténelemben is meghatározó szerepet betöltő Rocket lokomotív megalkotása!), és talán elmondható, hogy kortalanul szép művet hoztak létre.
A járművet a közelmúltban fedezték fel egy elhagyott műhelyben. Hogy a maga korában miért nem aratott sikert, azt nem tudjuk megmondani – talán a kötött pályás és az egyéni közlekedés nem volt kellően összeegyeztethető, hiszen akkor már a kor szellemének megfelelően a ló sokkal szabadabb mozgást jelentett.
Cimkék:
Széria autóknak semmi esélyük a sportmotorok ellen, na de mi a helyzet egy 700 lóerősre tuningolt Corvette esetében?
Elolvasom »Megtisztelő elismerésben részesült a Suzuki Gladius: hazájában megkapta a „Good Design” díjat.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »