A Moto Guzzi három motorját is matt feketére fényezi. A sötét masinák a frissen megteremtett „Fekete Sas” sorozat első tagjai.
A fekete szín azonban mindig is divatos volt, az utóbbi időben főleg matt fényezéssel. A legújabb kétkerekű sötét figurák a Moto Guzzi palettáján lelhetők fel. Az „Aquila Nerga”, a „Fekete Sas” utalás a márka címerében lévő sasra és a motorok fekete színére. A sorozat részeként a California Classic (1100 cm3), a Nevada (750 cm3) és a Bellagio (940 cm3) 2010-ben matt fekete fényezéssel állnak a nagyközönség elé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Bellagio színválasztékában már eddig is szerepelt ez a lehetőség, de jó marketingfogásnak tűnik egy család tagjaként bemutatni a motorokat.
Igazi fejlesztés nem történt, a válságban erre nincs pénze a kis gyártónak, így a motorok technikailag nem változtak. A bevált konstrukciók csak új köntöst kaptak, amely felár nélkül elérhető a vásárlók számára.
Cimkék:
VFR rajongók figyelem! Október 8-án minden kiderül! Korábban már beszámoltunk arról, mivel örvendezteti meg a Honda a márka szerelmeseit a Tokyo Motor Show-n. Most az is hivatalossá vált, hogy az új VFR már korábban bemutatásra kerül.
Elolvasom »Minden évszaknak megvannak a maga sajátos veszélyforrásai, amit nekünk motorosoknak nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezek az utolsó, ajándékba kapott meleg napok is tartogatnak meglepetéseket.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »