Penge pályagép Dél-Afrikából: a márkanév pedig Yamaprilia!

Szerencsés, de azért valljuk be, kemény dilemma, hogy olasz, vagy japán vasba fektesse az ember a pénzét. Van aki egy elegáns mozdulattal keresztül vágta magát ezen a problémán.
Lehet valami Dél-Afrikában, ami megdolgoztatja az agy kreatív pontjait. Valami, amitől az ott élők képesek egy kicsit másképp, egy kicsit számunkra egzotikusan látni a világot. Gondoljunk csak a Die Antwoord polgárpukkasztó párosára, akik ugyan megosztó, de ezer másik közül is felismerhető zenét játszanak. De ott vannak Neill Blomkamp egyedi hangulatú filmjei is. Gareth Evans, a Yamaprilia motor építője szintén erről a földről származik, és a munkájából valami hasonlóan kompromisszumtól mentes, nyers hangulat árad.

A váz olasz, a blokk alapja pedig japán

Na de mi hajtja?

Evanst hamar megcsapta a kétütem szaga, saját elmondása szerint már az első születésnapjára is egy Italjetet kapott, ami belegondolva talán enyhe túlzásnak tűnik. Minden esetre értjük, hamar magába szívta a sandarandandant, így nem is jöhetett más szóba, amikor arra került a sor, hogy építsen magának egy pályagépet.

A tulajdonos a kétütemre esküszik

“Azért szerettem bele a kétüteműekbe, mert élvezetes vezetni őket. Lehet, hogy az új négyüteműek, a modern elektronikai beállításaikkal gyorsabbak a pályán, de pótolhatatlanok azok a hangok, szagok és az élmény.” – mondja. Első gondolata pedig az volt, hogy Suzuki RG500 vagy Yamaha RD500-at fog használni a motor lüktető szívének. Végül egy kisebb, könnyebb és egyszerűbb felépítésű blokk mellett döntött és a Yamaha RZ350 lett a kiválasztott.

Semmivel össze nem téveszthető hangja lehet!

Persze nem maradt meg túl sok az eredeti motorból. Az Athena hengerhez Wossner dugattyúk társultak. Hinson kuplung, Keihi karburátor és számtalan, egyedileg gyártott alkatrész. Szóval valamivel költségesebb lett a vas, mint az itthon megszokott kétüteműek lakótelepi tuningja.

Yamaprilia és a többi

A megfelelő vázat már egyszerűbb volt kiválasztani. A 250-es Aprilia RS gerincének vonalai eleve tetszettek neki, ráadásul látott korábban egy hasonló házasítást. Így le is tette a voksát emellett, amikor talált egy jó állapotú 2000-es évjáratú donort, ami azért egy picit át lett alakítva. A lengőkart, a felfüggesztést és a fékeket verseny-alkatrészekre cserélték, így például az Öhlins villákat egyenesen egy Ducati Panigale-től vették kölcsön.

Kár, hogy egyedi darab lett a Yamaprilia

A kész mű méregdrága karbon BST felniken gurul, amiket szintén módosítani kellett egy kicsit, hogy beférjenek. A megállásról különleges, verseny Brembo szett gondoskodik, amikhez 320 milliméteres tárcsák dukálnak. “Van egy pár motor a garázsomban, és némelyiken elég jó fék van. De amit ez tud, az már szinte nevetséges. Olyan, mintha ledobnád a horgonyt!” – meséli a fékről Gareth.

Nem műszerezték túl – ide ennyi kell!

A csodálatos gép persze nem egyik napról a másikra készült el. Gareth Evans fejéből három éve pattant ki az ötlet, és azóta dolgozik rajta. A rengeteg kreativitás mellett pedig gépészmérnöki tanulmányai is segítségére voltak. A kitartásának a gyümölcse viszont nem csak a kész motor, hanem az is, hogy segít elhelyezni Dél-Afrikát a motorépítés térképén.

Könnyű – és egészen biztosan gyors is, ha értő kezekbe kerül!

Bevallom férfiasan, én nem sokat tudtam eddig a délen készült motorokról, de ha ennyire tiszta, nyers és vad gépeket kalapálnak ott össze, akkor le a kalappal és érdemes arrafelé irányítani kíváncsi tekintetünket.