Aki túl nagynak született: Ducati Apollo V4

A hatvanas években két nagy gyártó termékei kaszáltak a közbeszerzéseken. A Harley és BMW mellett nehéz volt labdába rúgni új fiúként a járőrmotorok között. Azonban A Ducati amerikai forgalmazója (a Berliner Motor Cororation) addig nógatta a gyárat, amíg azok beadták a derekukat egy komoly cirkáló fejlesztésére. Persze nem őrült meg egyikük sem, és végtelen zsebbel sem rendelkeztek, egyszerűen csak vészesen csökkenni kezdtek a kis köbcentis motorok eladásai a nagy tengerentúli piacon. A Berliner Motor elképzelése az volt, hogy megfuttatják az új modellt állami tendereken, és ezen a hullámon lovagolva sikeres túramotorként is értékesítik majd civileknek.

Az első

1959-ben kérte fel hivataloisan is a Berliner a Ducatit, hogy készítsék el a maguk Harley-Davidson elleni wunderwafféjukat. Mike Berliner annyira komolyan vette a teljes letámadás ötletét a piacán, hogy küldött egy-egy Harley-t a Ducati és a Moto Guzzi gyárnak is, hogy pontos elképzelésük legyen az olaszoknak az ellenségről. Érdekes poén, hogy végül – bár a Guzzi sem tétlenkedett, és sikeressé is vált a California modellcsaláddal pont azokban a szegmensekben ahol a Ducati szeretett volna az Apolloval – a Ducati lett az első Harley-utánérzésű koppintás gyártója, nem a japánok. Azok még másolásban is csak az olaszok mögött kullogtak már akkor is.

Itt még bármi lehetett volna

Megszületett az Apollo

Bár a Berliner testvérek nagyon lelkesek voltak, a Ducati állami menedzsmentje nem. Egészen addig nem is történt semmi, amíg a Berliner nem vállalta szerződésben a fejlesztési költségek egy részének fizetését. Az Apollo név is az amerikai kötödés miatt jött: akkoriban menetelt az Apollo-program, amivel a holdat érte el az emberiség. Végül két teljes motorkerékpár és két tartalék erőforrás született, amiből ma egyetlen komplett motor létezik.

A fennmaradt példány

Fabio Taglioni főtervező kifejezetten az amerikai rendőrség előírásaihoz igazodva tervezte a motort, tudatosan nagyobbra, mint bármilyen akkor kapható Harley-Davidson. Léghűtéses, 1’257 köbcentiméteres, 90 fokos hengerelrendezésű V4-es erőforrás született, ami teherviselő elemként is funkcionált az acélcső vázban. Már akkor is öt sebességfokozata volt, pedig abban az időben a négy volt a jellemző. A hatalmas egykulcsos dobfékek viszont már akkoriban is csak viccnek voltak jók egy ilyen komoly motoron. A 270 kilogramm tömegű, 1’550 milliméter tengelytávú motorkerékpárra Taglioni a kifejezett kérés ellenére lánchajtást tervezett.

A következő oldalon az Apollo teljesítményről is olvashatsz, lapozz!