Tokod-Ebszőnybánya Endurocross OB

Alkalmi szerzőnk, Benjámin olyannyira kedvet kapott a szombati versenytől, hogy másnap saját magát is alaposan összepiszkolta

Az elején leszögezném, hogy még soha nem voltam ilyen versenyen, így az esetlegesen előforduló pontatlanságokért előre elnézést kérek, és a véleményem is eléggé szubjektív lesz. Korán reggel indult a nap – csípős, hideg szél fújt. Ehhez még hozzáadódott az eleve nem túl magas hőmérséklet is – így vágtam neki motorral Tokodnak, hogy végre testközelből élvezhessek egy endurocross versenyt. Már csak azért is így mentem, mert mivel mással menne egy túraendúrós, ha nem a kedvenc kétkerekűjével? Mint utólag kiderült, félig-meddig jó döntést hoztam. A pályát köves földúton lehetett megközelíteni, amelyen látható volt, hogy egy terepgumival felszerelt jármű sokkal jobban otthon érzi magát, mint a hétköznapi személyautók. Ebben már az elején örömömet leltem – legalább én is élvezkedhettem egy kicsit.  A parkolóhoz érve autók tömkelege fogadott, szabad hely sehol. Itt jött a motor másik előnye, hiszen azt a legkisebb helyre is be lehet suvasztani.  A belépő a versenyre 500 forint volt, ezt jelképes összegnek tekintettem, hiszen a mai világban már lassan semmilyen rendezvényre nem lehet ennyi pénzért bejutni.

A depóban sorakoznak a büszke paripák

Az esemény területére belépve rögtön enduro gépek tömkelege fogadott – egyből elöntött az adrenalin. A srácok készültek az egy óra hosszúságú versenyre, járatták a gépeket, bemelegítő edzést végeztek. Beljebb érve motocrossos felszereléseket lehetett vásárolni, illetve egyéb ruházati termékeket. Természetesen minden a sportág körül forgott itt is. Ebből is látszik, hogy összetartó, családi légkörben telt az egész nap. Ezt követően megérkeztem a pályára, ahol az ifik összecsapása folyt éppen. Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen szórakoztató volt nézni őket, és hogy mennyire jól manővereznek. Félelem nélkül vetették bele magukat a kanyarokba, becsúsztatva a gépet egészen a közepéig, majd onnan nyélgázon tovább. Öt perccel később leintették őket, én pedig elszomorodtam, hogy bárcsak hamarabb jöttem volna! Ahogy vonultak lefelé, észrevettem, hogy nem csak fiúk űzték-hajtották egymást, hanem lányok is! Nekem itt volt végem, engem megvettek örökre. Már tudtam, teljesen mindegy, hogy fiam vagy lányom születik a jövőben, van helye a sportágban! Aztán később láttam a hölgyeket is, le a kalappal előttük!

A hét és fél kilométeres pályán egy órán keresztül köröztek a motorosok

A szünetben, illetve a versenyek alatt Kőváry Barna volt az, aki a beszédével tette színesebbé a műsort. Eleinte fenntartásokkal fogadtam, hogy egy rali versenyző hogyan tudna hozzászólni a témához, bármennyire is szeretem a stílusát. Jelentem, jól helytállt a mikrofonnál. Nem volt unalmas, rengeteg hasznos információval látott el, hogyan kell a pálya területén viselkedni, egyes helyeken a távolságokat betartani, hogy a nézőknek ne eshessen bajuk, és amely a legfontosabb, volt ismerete a témában!

Hajtották egymást a srácok rendesen

A lebonyolítás szempontjából elégedett voltam a szervezőkkel. Az összes ugratóhoz, veszélyesebb helyekre pályabírót állítottak. Összesen két ponton mondtam azt, hogy még ide is állítanék egyet-egyet a versenyzők testi épsége miatt. A nézők tartották magukat a szabályokhoz, kulturáltan álltak minden egyes résznél, nem volt lökdösődés, hiszen mindenhonnan jól beláthatóak voltak a szakaszok.

Utolsó simítások a rajt előtt

A versenyre visszatérve, pont az egy órás futamra sikerült megérkeznem. Örültem neki, hogy láthattam a rajtot. A srácok mentek egy felvezető kört a 7,5 kilométeres terepen – igen hosszú időnek érződött. Ezalatt bejártam egy kisebb részt, majd visszamentem keresni egy jó helyet a rajthoz. Szerencsémre a látogatók tömkelege egy oldalra csoportosult, a pálya túloldalán talán voltunk vagy tízen, így jól lehetett videózni. Mint számomra kiderült, három sorban fogják a mezőnyt elrajtoltatni. Először nem értettem, hogy miért. Majd közölték, hogy igazából ez három különböző kategória: E1, E2, és E3. Az indulás során nem volt baleset, szépen elrajtolt a mezőny.

A rajt előtti pillanat igazán feszült volt

Amivel nem számoltam, hogy fúj a szél és eléggé száraz a homok, így vinni fogja rendesen. Persze, mit ad Isten, pont arra fújta, ahol csak én álltam tizedmagammal. Lehet, nem véletlenül voltak ott olyan kevesen? Ezután elkezdett a közönség a pálya közepe felé orientálódni, ezért én is így tettem. Csak merre menjek? Mivel helyismeretem nem volt, követtem a tömeget – persze ők egyből az extrém akadályok felé vették az irányt. Erről azt érdemes tudni, ha valaki ezt a részt ki akarta kerülni, megtehette, de a kerülőút időben nagyjából a másfél-kétszerese volt az eredetinek. Az akadályok többféle módon tevődtek össze: a vastag betoncsőtől kezdve a traktorkerékig volt minden. Egyeseknek meg is gyűlt vele a baja rendesen. Gondolom azért is álltak ide a legtöbben, mer itt volt a legtöbb borulás. Ezt hátrahagyva igyekeztem feltérképezni a terepet.

Az épített akadályokon kívül emberes szintkülönbségek nehezítették a versenyzők dolgát.

Nagyjából a pálya nyolcvan százaléka bejárható, ennek a felét sikerült csak felfedeznem. Itt szembesültem azzal a ténnyel, hogy motoros ruhában a kaptatókon felmenni nem jó mulatság. Ez volt az első pillanat, amikor arra vágytam, hogy bárcsak én is négy keréken érkeztem volna, elkerülve így a felszerelés okozta nehézkes mozgást (át is lehet ám öltözni – a szerk.). De nem adtam fel, hiszen mi a jó abban, ha egy pontról nézzük az egész futamot? Így próbáltam a legtöbb helyre eljutni.

Néhol finom homok, néhol pedig köves talaj várt a motorosokra

A talaj néhol finom homok volt, máshol durva köves. Voltak jó néhányan, akik eldobták a gépet a kanyarban, de láttam olyat is, aki a helytelen sebességválasztásnak köszönhetően visszaborult az emelkedőn. Őket szolidaritásból inkább nem videóztam vagy fényképeztem le, hiszen nekem se lenne kedvem a későbbiekben ezzel szembesülni, ha én lettem volna, aki éppen visszaesik. Elég volt neki ezt abban a pillanatban átélnie.

Nem utolsósorban a táj is lenyűgöző volt

Azért az látszott, hogy a versenyzők vigyáznak egymás testi épségére. Eséseknél igyekeztek a társukat a megfelelő tempóban elkerülni, nem a nyakát szegni az illetőnek. Ez legfőképpen az extrém szakaszon volt megfigyelhető. Talán a pályabírónak is itt kellett dolgoznia a legtöbbet a gyors továbbhaladás érdekében.

Méltatlanul kevés nézőt vonz ez a látványos endurocross verseny

Mindezek után úgy gondolom, hogy ez a sportág több figyelmet érdemelne a médiában. Remek hangulata volt az egész rendezvénynek. Több családdal is találkoztam, nagyon sok volt a fiatal érdeklődő, és ha többen tudnának ezekről a futamokról, szerintem még többen jönnének! Belopták magukat a szívembe, és ha újra Tokodon versenyeznek, akkor egy látogatójuk már biztosan akad.