Mindjárt az írás elején rám tört a „honnan is kellene elkezdeni” gondolat. Kaptam az előző, tunéziai úti beszámolónk után hideget (szerencsére keveset) és meleget (hál’ Istennek sokkal többet), minek után úgy érzem, hogy az idei nyár nagy kalandját csak meg kellene osztani a kedves nagyérdeművel. De többen figyelmeztettek, hogy ne kezdjem az ősrobbanástól, mert az embereket nem a bevezető, hanem az akció érdekli. De hát még egy felnőtt filmet is be kell valahogy indítani… a minimum, hogy egy kávézó teraszán indul a történet….na nem mint ha ilyen filmeket néznék…. Akkor miért lenne ez másként egy nagyobbacska – mondjuk marokkói – motoros túra esetében?

Miért pont Marokkó?

Mondhatnám azért, mert ott van…… Elég olcsó magyarázat lenne, de jobbat nem tudok kiírni magamból. Három éve 2011-ben megcsináltuk a kontinensváltás hiperugrását, ennek megfelelően két év kihagyás után valami újabb „nagy falatra” vágytam. Azaz némi rábeszélés után vágytunk, mert az mondanom sem kell, hogy F. ezen az úton is a társam volt. A két köztes évben gyűjtögettük a rávalót, közben „csak” egy rövid korzikai kirándulás fért bele a keretbe, mert a motorozásra elkülönített kassza hét lakat alatt gyarapodott. Járt az agyam, olvasgattam erre-arra a neten, halásztam az ötleteket, habzsoltam az útleírásokat. Az újfent nagyon gyorsan világossá vált, hogy Északra nem megyünk. Én ugyan már nagyon vágyom Izland zöld füvére és gleccsereire, vulkánjaira, de hát F. szerint ott fúj a szél, meg esik az eső…meg ilyenek…szóval antiszociális egy hely. Ha már melegbe kell mennünk, akkor sok szabad választásunk nem maradt. A mai viszonyok között extrémnek számító három teljes hét szabadság és az anyagi keretek együttes elemzését követően, mindezt összeegyeztetve az igényeinkkel és érdeklődési körünkkel, Marokkó maradt fenn a rostán.

A kis herceg szerzője, Antoine de Saint-Exupéry emlékmúzeuma lett túránk megcélzott végpontja

Mit tudtunk előtte Marokkóról?

Észak-Afrika „legeurópaibb” országa, jellegzetes arab-muszlim vonásokkal, tenger- és óceánparttal, magas hegyekkel, kő- és homoksivataggal, nagy távolságokkal, sok-sok érdekes látnivalóval. Célpontja rengeteg turistának. Időjárása meleg, nyáron nagyon meleg, júliusban pokoli meleg és ritkán csapadékos. Az úgynevezett „európaiságával” kapcsolatban még lesz némi hozzáfűzni valóm, a többi nagyrészt be is igazolódott az előzetes információknak megfelelően. A térképek, útikönyvek beszerzése már rég megtörtént, így a téli estéken a világhálón már a kijelölt célpontokat bújtam és próbáltam összerakni egy emészthető útvonalat. Nem volt egyszerű. Hamar kiderült, hogy a három hét koránt sem olyan beláthatatlanul hosszú idő, egy ekkora vállalkozáshoz. Azt gyorsan eldöntöttük, hogy a Földközi tenger mentén haladunk végig Európán, csak kisebb kitérőket teszünk Andorra és Sierra Nevada miatt. Előbbire már rég fájt a fogam, utóbbi a lehetséges látnivalók listázásakor csípődött be nálam. Egy motoros jóbarát elbeszélése kapcsán úgy döntöttem, hogy megnézzük ugyan Gibraltárt is, de az átkelést Algecirasból indítjuk és a célpontja Ceuta lesz. Ennek prózai oka a következő: Ha Ceutába érkezünk, az még spanyol felségterület (erről még később írok pár gondolatot). Így némi szárazföldi motorozás után fogunk belépni Marokkóba, de már nem tengeri kikötőnek álcázott határátkelőn. Ez sokkal zökkenőmentesebb átlépést ígér, kevesebb macerával jár gépjárművel, mint ha direkt Tangerbe mennénk.

Készen a hosszú útra

Marokkóra kiírtam egy jó maréknyi látnivalót és érdekes útszakaszt. Ezeket többféle módon próbáltam felfűzni egy-egy körút tervére, több-kevesebb sikerrel. Az egyik ezért nem tetszett, a másik meg azért. Végül csak kezdett összeállni a kép, de kellett egy konkrét cél, ami megadja a felütést a túrához. Egy Marokkóval kapcsolatos, véletlenül megnyitott kulturális cikkben láttam meg egy képet a tarfayai, Antoine de Saint-Exupéry nevével fémjelzett múzeumról, ami a XX. század elején létrehozott, francia légiposta bátor pilótáinak és hősies munkájuknak állít emléket ebben a poros kis városkában az óceán partján, a Juby-foknál. Még kicsit utána olvastam a hely és a repülők történelmének, megkerestem a térképen magát a várost és bejelöltem, mint túránk végpontját, aminél messzebb motorral eddig még nem jártunk hazánk földjétől. Az egyik licitálós oldalon rendeltem egy 1972-es kiadású, jó állapotú Kisherceg könyvet is, ugyan abból a kiadásból, amilyen nekem is volt gyerekkoromban azzal a szándékkal, hogy azt magunkkal visszük és a múzeumnak ajándékozzuk. Gondolva arra, hogy talán nincs nekik magyar nyelvű kiadásuk. Az egyéb előkészületek hasonlóan zajlottak, mint mindig, legfeljebb a szokásosnál még jobban odafigyeltünk a részletekre, legyen szó a motor szervizeléséről, a szükséges menetfelszerelés összeállításáról, vagy az itthoni dolgok előzetes intézéséről. Kisebbik fiúgyermekünk ment a szokásos nagyszülői felügyelet alá, nagyobbik örökösünk pedig az érettségi bonyodalmak után elvállalta, hogy hellyel-közzel otthon fog tartózkodni és az udvar élővilágáról alapjáraton gondoskodik. Koránt sem volt annyi álmatlan éjszakám, mint a tunéziai utunk előtt, előítéletből és fenntartásokból is sokkal kevesebbel készültem az útra. Ezért az indulás előtti napok csendesen, munkával teltek, nyoma sem volt a máskor szokásos idegbajnak. Aztán egyszer csak felvirradt

2014. június 28. szombat, az első nap

Naplómban ez áll: “Első nap. Km. óra állása induláskor: 66.410 Eseménytelen nap, 748 kilométer, 6.30-kor indulás (a tervezett 5 helyett, mert sikerült elaludnunk). M7-SLO-Sirmione.” Az első napra nem sok izgalmat terveztem, viszont annál nagyobb távolság legyúrását. Ehhez igénybe kellett venni a monoton autópályákat, amiket nem szívesen használunk, de a szükség törvényt bont. Szlovéniáig meg sem álltunk, ott is csak egy gyors tankolás és matrica vásárlás történt, aztán mentünk tovább, ahogy tudtunk. Azt jó előre eldöntöttem, hogy ez a túránk sem a száguldozásról fog szólni. A motoron lévő Anakee 3-as gumikban volt már kb. 10 ezer km, nem akartam őket túl gyorsan kockásra koptatni. Indulás előtt felmértem az állapotukat és a látottak alapján úgy döntöttem, hogy a spanyolországi Málaga-ig maradnak. Az összesen 13-14 ezer meg se kottyanhat nekik. Az ottani hivatalos Honda márkakereskedéssel leleveleztem, hogy melyik napon számíthatnak ránk. Abban is megegyeztünk, hogy egy készlet Karoo 3-as gumi fog várni minket, amiknek a cseréje után már mehetünk is tovább Afrikába.

Sirmione, San Francesco kemping

Nem, nem ment el az eszem, nem akartam én a megpakolva és velünk együtt kb. 5 mázsás nagy bálnával terepre menni. Csak azt gondoltam, hogy a vastagabb oldalfal és a durvább mintázat jobban megóv majd minket egy esetleges defekttől és annak következményeitől. Tunézia után készültem mostoha útviszonyokra is. A szlovén kútnál beállt mellénk egy helybéli Varadérós és mosolyogva nézegette a felmálházott motort, majd meg is kérdezte, hogy milyen típusú motorunk van? Nem bírtam visszafogni a röhögésemet, a válaszomra ő is elnevette magát, de a szemei elkerekedve maradtak. Aztán elmeséltem neki röviden, hogy hová készülünk és máris kicsit másként nézett ránk. Olaszországba érve is csak fizetőkapunál és egy kútnál álltunk meg. A sok és nehéz csomag miatt kissé megnőtt a Vara étvágya. Az itthoni kényelmes motorozgatás közben 400-420 kilométernél szokott felvillanni a tank állapotára figyelmeztető lámpa, ott ezt már 360-370-nél megtette. Itt döntöttünk egy negatív rekordot is. Soha nem tankoltunk még 1,91 Euróért benzint. Még a drága Szardínián is „csak” 1,80 körül volt két éve az üzemanyagnak literje. Savonáig terveztem az első napot, de a Garda tó tábláit meglátva úgy döntöttünk, hogy kiszállunk és keresünk egy kempinget. Három hét áll előttünk, kár lenne kapkodnunk. A GPS-ben kiválasztottam a San Francesco nevezetűt, amit a listámon előre soroltam a neten való kutatás idején. Eléggé sokan voltak, nem is kaptunk már kis helyet, csak a drágább, lakóautós parcellák között volt szabad placc. De azért maradtunk és szerencsére ez lett utunk legdrágább szállása, a maga 63 Eurójával. Tombolt a főszezon, árkedvezményről nem voltak hajlandóak tárgyalni sem. Zárás előtt egy perccel még beestünk a kempingboltba, ahol felmértük a készletet és vettünk a vacsorához némi bagettet és sört. Majd a sátor előtt a kisasztalon elkészült a vacsora, kortyolgattuk a söreinket, nézegettük a kicsit Balatonra hajazó tó hullámait……és igen, nem cseréltünk volna senkivel.

Második nap, 06.29. (vasárnap) 684 km

Reggel nyitáskor már a boltnál voltunk. Kényelmesen megreggeliztünk és pakolásztunk. Ugyan egy cseh lakóautó-monstrum már beállt a helyünk nagy részére alig várva, hogy elhúzzuk végre a csíkot. Alig indultunk el, elkezdtek gyülekezni a szép nagy, sötét felhők az útirányunk horizontján. Arra sem kellett sokáig várni, hogy megnyíljanak az égi csatornák. Egy kútnál beálltunk fedett helyre és magunkra rángattuk az esőruháinkat, amik aztán két órán keresztül rajtunk is maradtak. Genova előtt aztán az eső nagyjából elállt, de kaptunk helyette olyan szelet, amilyenben nem sokszor volt még részünk. Konkrétan volt olyan viaduktra nyíló alagút kijárat, ahol a széllökés odébb tette a motor elejét a dilatációs fémszalagon. Nagyon visszafogottan kezeltem a gázt attól kezdve. A kis tempó mellett és az eső ellenére itt már lehetett gyönyörködni a táj szépségeiben is. Aztán szinte észrevétlen átmentünk a francia határon és már ránk is mosolygott Monaco táblája. Természetesen nem maradhatott ki a híres város meglátogatása a programból.

Ideális háttér a reggeli kávéhoz

Rulettre, vagy pókerre valót ugyan nem hoztunk magunkkal, de bőven beértük a magaslati helyekről való gyönyörködéssel. Majd leereszkedtünk a hétvégi forgalomba. Nagy élmény volt áthajtani az eddig csak TV-közvetítésből ismert alagúton, felismerni a F1-es pálya részleteit. A hatalmas gazdagság látványa és a hozzá tartozó, lüktető forgalom nem hatott ránk nyugtatólag, ezért nem is terveztünk megállót a városban. Igaz, egy földszint alatti „dugóhúzóban” sikerült úgy megkeverednem a „merre van az arra” kérdéskörben, mint egy föld alól frissen kiszántott süldő pocoknak, de aztán némi keringő után csak visszataláltunk a helyes útra. A francia autópályán új stílusra kellett ráhangolódni. A taljánok szertelen és laza úthasználata után a forgalom igen feszített tempójúnak tűnt. Nagy volt a nyomulás, kemény előzések, intenzív sávváltások miatt nem lankadhatott a figyelem. Ráadásul igen erős szembeszél is nehezítette a dolgunkat, még sűrűbb tankolásra kényszerítve a gyorsan fogyó tüzelő miatt.

Monacoi panoráma

A viharos szembe fújó szélben éppen egy fizető kapunál vártuk a sorunkat, lassan araszolva előre, mikor az előttünk álló kocsit vezető hölgynek ablakmoshatnékja támadt. Lehet, hogy ment az ablakára is, nem tudom. De minket derekasan beterített, valami azonosíthatatlan szagú mosófolyadékkal. Kissé kieresztettem a hangomat és felhívtam a figyelmét arra, hogy ideje lenne abbahagynia amit csinál, mert nekünk az nem jó. A mellette ülő férfi vette észre a malőrt és leállította a kéretlen takarításunkat. Majd sűrű elnézések kérése közepette besoroltak a kapu elé. Persze nem történt semmi komoly baj, jót mosolyogtam a történteken. Már-már ránk köszönt a szürkület, mire Marseille közelében találunk egy kedvünkre való kempinget. Igaz recepció már rég nincsen, de az egyik éjjeliőr beenged minket, a kocsmáros felírja az adatainkat és gyorsan le is telepszünk egy közeli helyre. A papírmunka közben érezzük a fafűtéses kemencében sülő friss pizza illatát és nem kérdés, hogy ebből ma nem lesz konzerv-vacsora. Míg a pizzák sülnek, lesétálunk a tengerpartra. A víz igen barátságtalan színű és igen csak felkeveredve hullámzik. F. igen csak bízik benne, hogy két és fél hét múlva már egy másik, sokkal barátságosabb arcát fogja felénk fordítani a hosszú, hazafelé tartó úton.

Pihenő francia földön…..A sapkát Karcsikától irigyeltem el

Mikor mennénk vissza a kempingbe, egy másik őr megállít bennünket és keresi a karszalagjainkat. De aztán kollégája a segítségünkre siet és elmagyarázza neki a helyzetet. A vacsorát követően a vizesblokkban olyannal találkozunk, amit még nem láttunk, pedig jártunk már pár kempingben. Családi zuhanykabin, nagy előtérrel és dupla zuhanyzóval azoknak, akik még az esti higiéniai protokoll rövid idejére sem akarnak elválni egymástól….

Harmadik nap, 06.30. (hétfő) 489 km

Kemping a franciáknál

Már világító üzemanyag lámpával indulunk el a recepció meglátogatása után. De sokáig nem találunk benzinkutat. Amikor már kb. csak benzingőzzel mehetett a motor, akkor végre az utunkba esett egy. Be is álltam, levettem a pisztolyt, de nem történt semmi. Újabb próba, újabb eredménytelenség. Aztán jön egy férfi és ékes tájszólásban odahadar valamit, de szerencsére azonnal látja, hogy reménytelen eset vagyok. Bemegy az épületbe, majd kilép és elmutogatja, hogy most már tankolhatok. Aztán odajön és el Activityzi, hogy a motorosnak előbb fizetnie kell, csak aztán kap áramot a kútfejbe. Olyant Gibraltárban is láttunk később, hogy a robogóssal levetették a sisakot és csak azt követően tudott tankolni. Lányos zavaromban a dögnehéz tanktáskát visszacsukom úgy, hogy a kulcs még a tanksapka zárjában áll. El is görbült rendesen. Kivettem, majd lassan, nagy erővel vissza egyenesítettem. Tartottam tőle, hogy eltöröm, de szerencsére megúszta és kibírta hazáig, így nem kellett elővenni a tartalék kulcsot.

Szieszta valahol Hispániában (kisszékek és asztal nélkül sehová nem megyünk)

Csorogtunk tovább a spanyol határ felé, mikor megláttam a Millau táblát. Nagy volt a kísértés, hogy elkanyarodjunk megnézni a híres völgyhidat, de a kétszáz kilométeres kitérő nem fért volna bele a napba és tartani kellett a tempót (az első napi kényelem miatt), hogy a terv szerint legkésőbb csütörtökön átkelhessünk Marokkóba).

Csak ki ne nyíljon az ajtaja…

Így Perpignannál becéloztuk Andorrát. Már az odavezető út olyan csodás volt, hogy ha Andorra történetesen egy jellegtelen alföldi bányászváros, akkor is megérte volna a kitérőt. A bevezető alagút karbantartási munkák miatt zárva volt, de amúgy is szívesebben keltem át a 2000 méter feletti hágón. Érdekes látványt nyújtott az alpesi környezetben lévő bevásárló város. Itt aztán nem volt probléma a kutakkal, egymásba értek. A főváros előtt egy kicsivel megálltunk Encamp-ban, a Cámping Internacional-ban. Egyszerű családi kemping a városka közepén, tiszta és igényes vizes résszel, a közelben kis bolttal, ahol vacsorához valót vehettünk, nevetségesen alacsony árakon. Hát igen, Andorra vámmentes övezet és az adó is valami elenyészően nevetséges szinten mozog. De talán pont ettől élénk a kereskedelmük……??

Csodaszép tájak mellett vezet az út Andorrába

A hely kiválasztásával elbajlódunk egy kicsit, mert sajnos otthon felejtettük az egyik konnektor átalakítónkat, amire itt most szükség lett volna. De némi kutatás után találok olyan oszlopot, amin a nálunk használatos dugalj is van. Igaz csak egy darab és az is foglalt már. No de magyar vadászember nem esik kétségbe, kihúztam a már benne figyelő kábelt, a mi T-elosztónkat betoltam helyette és abba visszadugtam. Mellé meg a sajátunkat. Ilyenkor nyernek értelmet azok az apróságok, amiket sokszor feleslegesen viszünk magunkkal, de néha aranyat érnek. A szomszédunk egy holland páros, utánfutón hoztak magukkal egy hatalmas cruisert, elmondásuk szerint két teljes hétig csak a környéken motoroznak. Itt kellett először utántölteni a lánckenő tartályát, majd 2000 km-t bírt ki úgy, hogy a lánc közben végig finoman olajos volt. Vacsorafőzés közben már kezdünk fázni. Én egy kicsit, F. nagyon. Majd az éjszaka folyamán minden létező ruhadarabot magára is termelt. Mit mondjak, melegem nekem sem volt.

Negyedik nap, 07.01. (kedd) 669 km

Gyanús sötétségre ébredek a megszokott időben, elgémberedett kezekkel, amik persze egész éjjel kilógtak a hálózsákból. A mellettünk magasodó hegyóriások eltakarták a Napot. Megnéztem a motoron a hőmérőt, mert igen hidegnek tűnt a levegő. Mutatott is vagy 10,6 °C-t. Elmentem a mosdóba (szerencsére közel volt) és megdolgoztattam a fotocellás csapot, míg a jó meleg víz alatt életet gyúrtam a kezembe, majd leültem a sátor elé és kávét főztem. Igaz nem nagyon ittam, csak szorongattam a fém bögrét annak ellenére, hogy igen csak égette a kezem. Rendhagyó módon két Napkeltét élhettem meg. Meleget adó csillagunk előbújt ugyan a sziklák mögül, de rögvest el is tűnt egy magasabb mögött, ahonnan csak mintegy fél órai pauza után volt hajlandó újból előtolni a képes felét. De akkor már végleg. F-nek csak akkor szóltam, mikor a Nap elkezdte beszórni sugaraival a kemping területét. Nem volt túl lelkes és aktív, de azért lassan összepakolgattunk. Fizetés közben a recepción az ifjú hölgy mutat egy fényképet a kempingről, szép térdig érő hóval. Mondom is neki, hogy milyen szép a kemping télen. Erre mosolyogva mondja, hogy a kép augusztus végén készült a közelmúltban….. Nincs hosszú szezonjuk.

Nyaralás közben indokolatlan érték a hőmérőn….még az elem sem bírta

A fővárosban megállunk egy nagy motoros bolt előtt. 10-re van írva a nyitás, hát várunk negyed órát. A boltos másodpercre pontosan meg is érkezik. Nagy bolt, nagy választékkal ruhákból és sisakokból. F. kap egy szép kesztyűt, mert annak híján volt eddig. Ruhát tudnék magamnak válogatni, ha…..ha lenne helyünk elpakolni és ha lenne rávaló zseton. A következő kúton megállunk tankolni és végre kapok AND felíratú matricát. Igaz beteríti a fél oldaldobozt, de legalább van. F-est hiába kerestem a francúz kutaknál, ahogy később E betűt is a hispánok földjén. Fél óra múlva már Spanyolország útjain robogunk Dél felé….a MELEG felé! Pár óra múltán már 30 °C felett jár a kijelző, mire este elérjük a kempinget Murcia magasságában a tengerparton, már 36-ot is mutat. Megígértem a reggeli didergésben a meleget F-nek és betartottam a szavam…..mint mindig.

Szebbnél szebb katalán falvakon át vezetett az utunk

Egy jó darabon mellék- és főutakon gurultunk a nap folyamán, de nagyon nem lehetett tempózni a sok kamion és traktor miatt. Pedig a vidéki spanyol táj csodálatos és szívesen elnézegetném még napokig is. De hát haladni is kellett, messze még a cél. Ezért Valencia előtt felmegyünk a pályára. Azon éppen a fordítottját tapasztaljuk a közlekedésben, forgalom szinte semmi, jobbára azok is külföldiek (meglepően sok az orosz luxusautó). A díjszabásuk sem olyan vészes, ezért maradunk is egy jó darabon rajta.

Valahol Andalúziában…

A kempinghez érve leparkolok és bemegyek a recepcióra érdeklődni. F. a motornál marad, nagy a tömeg. Miközben egyeztetem a részleteket a németül tökéletesen beszélő hölggyel, jön ám be utánam, hogy egy rendőr rajtunk ütött és el kell hagyni a parkolót, mert privát terület, csak nem vettem észre a táblát. Még pár mondat a szállásról, de a zsaru már ott toporzékol a hátam mögött. Odébb rakom a motort, akkor megint nem jó neki a hely, mert szerinte akadályozza a gyalogosokat…..aztán fél méterrel odébb már jó helyen áll….úgy látszik a rendőrök között ott is vannak megélhetésiek. Kellemes meglepetés a recepción, hogy mivel 10-ig elhagyjuk a placcot, fél árat kell csak fizetni. Ezt nyugodtan bedobhatták volna Sirmionéban is.

A reggeli 10°C után szebbet el sem tudtunk képzelni délutánra

A kemping nagyon kellemes, tele is van rendesen. Kipakolás és sátorállítás után elsétálunk a boltjába, ami nagyobb, mint egy átlagos kisvárosi közért és az árukészlete is igen bőséges. A bejáratnál gyönyörű grillcsirkéket sütnek, de sajnos mi nem kapunk, mert azt már órákkal előtte meg kellett volna rendelnünk. Így marad a páncélos kaja és a sör. Ha sokáig tart a túra, a végén alkoholisták leszünk…..gondoltuk ezt akkor, nem tudván mi vár ránk Marokkóban. Az esti zuhanyozáskor itt is jutott csodálkozni való a tegnapelőtti, családi zuhany után. A falon szép nagy keretes plakát hirdeti, hogy Spanyolországban a törvény tiltja a közös bejáratú épületben való zuhanyozást nyilvános helyen férfiak és nők számára. Aki ezt megszegi, azt azonnal kirakják a kempingből és még egy zsíros büntetésre is készülhet. Így a közös pancsolás helyett egy hispán család férfi- és fiútagjaival zuhanyozhattam együtt (na jó, volt köztünk egy vékony fal), akik valami helyi, énekes tehetségkutatón érezték magukat. Én mondjuk kihajítottam volna mindet az első ütemek után, de ők nagyon jól elvoltak az artikulátlan, fejhangú ordítozásukkal.

Rövid idő alatt is jól belaktuk a parcellát, sőt itt még a ruhák is megszáradtak!

Ötödik nap, 07.02. (szerda) 539 km

Kicsit lustálkodunk reggel, de 10-ig sikerül elhagyni a kempinget. Egy darabon mellékutakon megyünk, aztán időnyerés miatt beiktatok egy pályaszakaszt. Itt már kicsit több a jármű, mert vannak nem fizetős szakaszok, de nem vészes a forgalom. Nagyon szép helyeken járunk, a környezet csodálatos. Az utak mellett kulturált, tágas pihenők várják az utazókat, viszonylag sok a benzinkút. Az is jelzi, hogy közelítünk a kikötők felé, hogy egyre gyakrabban látni kompjegyet árusító irodákat a kutaknál és pihenőkben. Fokozódik a meleg, ugyan a magasabb részeken még elkel a pulóver.

Sok lehet hétvégén a motoros a Sierra Nevada felé vezető úton, nekik szól a tábla

Granadában megállunk, meglátogatjuk a helyi Mekit, hogy összehasonlíthassuk a kínálatát az itthoniak konyhájával. Érdekes ízeket tapasztalunk meg, minden hasonlít a hazaira, de a fűszerezésük teljesen más. Miközben az árnyas kerthelyiségben eszegetünk, hozzánk csapódik egy csúnyácska kóbor macska. Kap egy csirkeszárny-csontot, de nem igen örül neki. Pedig aki olyan sovány és éhes, mint ő, az ne válogasson. Aztán nekipofátlanodik és elkezd közelíteni az asztalon lévő ebédünkhöz. Ezt már nem tűröm és érthetően elmondom neki, hogy mi fog vele történni, ha beleeszik a kajámba. És lássunk csodát, ért magyarul, pedig eléggé speciális nyelvterületről válogattam össze a neki szánt mondanivalómat. Át is teszi működési területét a frissen érkezett helyi családhoz, akik bőven ellátják…… sültkrumplival. Az bezzeg nagyon ízlik neki. Ezek szerint vega volt.

Mi is megálltunk egy kicsit fotózni

A kis pihenő után nekivágunk a Sierra Nevada faluba vezető hegyi szakasznak. Ezt igazából látni kell, nem tudok elég szépeket írni róla. Pár helyen kicsit nekieresztem a lovakat, élvezetes a kanyarvadászat, még a nehéz motorral is. Maga a falu kihalt (afféle síparadicsom benyomását kelti), hétköznap nincs benne élet nyáron. Lefelé jövet belefért egy kis fotózás egy nagyon szép panorámájú kanyarban. Egy pár ugyan már dolgozott a családi album számára, a hölgy mindenféle pózban fotóztatta magát a nem mindennapi háttér előtt, de aztán mi is sorra kerültünk pár kattintás erejéig.

Látkép-Sierra-Nevada-felől

Nagyon szép úton közelítjük meg a tengerpartot, majd egy kicsit haladunk még Málaga felé, hogy minél közelebb legyünk a holnapi gumiszerviz helyszínéhez. A város előtt kb. 20 kilométerrel találunk is egy szimpatikus kempinget (Camping Vale Niza Playa), ahol az árból még sikerül pár eurócskát lefaragni, mondván reggel úgyis korán tovább állunk. Van mosógépük is, rendbe tesszük az eddig használt, idáig bezacskózva velünk utazó holminkat. Mivel a marokkói útitervet nem hoztam magammal papíron, megkértem a kempinges hölgyet, hogy had nyomtassam ki az email fiókomról. Szívesen segített, nem is fogadott el semmit a pár oldalnyi nyomtatásért. Gondolhatta, milyen csórók lehetnek szegények, ha a szállás árából is lefaragtak 4 eurót.

Mindenütt virágok, már érezzük, hogy jó felé tartunk…

Lesétáltunk a tengerpartra, ahol viharos szél fogadott és hatalmas hullámok. Mivel másnapra volt időzítve az átkelés, F. elég bizalmatlanul szemlélte a nagy vizet. De bíztunk benne, hogy 3-4 nap után lassan csak elcsendesedik a természet. A bejárat melletti kis büfében megvacsoráztunk, nagyon finom grillezett csirkét kaptunk, mellé az elmaradhatatlan söreinkkel. Viszont hiába fújt a szél, a mosott ruháink nem akarnak száradni.

A tenger eléggé nyugtalan képet mutat

Nagyon párás és hűvös a levegő a mediterrán tenger partján. Lefekvés előtt még sokáig lapozgatom a magunkkal hozott útikönyveket, tervezgetek, jegyzetelek, előkészítem a papírtérképet is, hiszen holnaptól a navigáció helyét az veszi át majd. Izgalommal tele alszom el, várva a másnapot.