A világ második legnépesebb országában a motorkerékpárok a mindennapi élet alapvető részét képezik. Na nem a gixerezrek, hanem a kis vagy éppen csak közepes lökettérfogatú motorok. Ezt mindannyian tudjuk. Logikus tehát, hogy a hadsereg kötelékében is külön motoros egységek vannak, amelyek kétkerekű vasparipán védik hazájukat. Az alábbi fotók a január 26-án Új Delhiben megrendezett parádén készültek, amelyen India függetlenségének 62. évfordulójáról emlékeztek meg.
Az indiai határőrség különleges egysége, a “Daredevils” (azaz “Fenegyerekek” – jó név egy katonai alakulatnak, nem?) bemutatóin készültek a fotók. Az elsőn tömeges akrobatamutatványt adnak elő a fiúk motorjaikon, közben az indiai zászló színeit mintázva (csak jelzem: piros-fehér-zöld, ebben a sorrendben).
Persze egyéni produkciókra is sor került. Egy kashmir rendőr ugrat át éppen az égő karikán. Érdemes megfigyelni a védőfelszerelést: nyitott bukó, tornacipő, kesztyű nuku. Mondom: kemény gyerekekről beszélünk!
A harmadik képünkön ismét a Fenegyerekeké a főszerep: itt már “rendes” egyenruhájukban mutatják be India nemzeti színű térképét. A képeket elnézve nem tartom kizártnak, hogy a határsértők elfogásában is hatékony szerepet vállalnak a fotókon látható motorosok…
No de nem lenne teljes az élmény mozgókép nélkül, úgyhogy íme egy kis részlete a bemutatónak videón is:
Cimkék:
Az elektromos motorok általában a racionális gondolkozású közlekedőtársakat igyekeznek megérinteni. Most itt van egy, ami egyértelműen megmozdít valamit minden szépre érzékeny motorosban.
Elolvasom »Minél többet túrázik valaki motorral, annál célszerűbben tud összecsomagolni. Íme egy lista a legszükségesebbekről, ami még befér egy hátizsákba.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »