A gallok gyorsak voltak a 100 lóerős teljesítménykorlát bevezetése terén is – most pedig a láthatósági felszerelések kötelező viseléséről hozták meg a törvényt. (Fontos: ez nem tervezet, hanem jogerős szabályozás, amely kötelező lesz minden Franciaországban motorozó számára!) Az EU és a belgák már tervezgettek hasonlót, a franciák pedig mindjárt törvényt is alkottak.
A történet hosszasan húzódott, ugyanis évek óta vitatkoznak róla. A jogalkotók a komplett sárga mellényt szerették volna ráerőltetni a kétkerekűek fedélzetén tartózkodókra, a motorosok pedig kézzel-lábbal tiltakoztak. Mert persze jó dolog a biztonság, de a rekkenő nyári kánikulában egy, a ruha szellőzési lehetőségeit letakaró nejlon mellény egyenlő a halálos ítélettel. Így végül is a két hete elfogadott, R-431-1-1 és R-431-2-2 számú jogszabályban egész komoly engedményeket tettek, és a végeredmény nem is lett olyan rossz!
Lássuk, miket ír elő a törvény Franciaországban 2013. január 1-től (onnantól lesz hatályban). Minden motorosnak, aki 125 köbcentiméternél nagyobb lökettérfogatú, illetve 15 lóerőnél erősebb motort, trike-ot illetve quadot vezet, vagy azon utazik (ez fontos: az utasoknak is kell!) a felsőtestén kötelező egy minimum 150 négyzetcentiméternyi fényvisszaverő anyagot viselnie. Az anyag kizárólag Hi-Viz, azaz jól látható citrom- vagy narancs-színű lehet, és nem kötelező egy darabból állnia. Megfelelő lehet például egy kellően széles karszalag is mindkét felkaron. Nem árt tudni, hogy a bukósisakok hátulján arrafelé már korábban is kötelező volt fényvisszaverőt viselni, amely viszont nem fog beleszámítani ebbe az ominózus 150 cm2-be. (Hogy az amúgy arrafelé is rengeteg balesetet okozó 50-125 köbcentiméteres járművekre mindez miért nem vonatkozik, az viszont nagyon jó kérdés!)
A jogszabályban mindjárt rögzítették azt is, hogy milyen bírságot rónak ki a rend éber gall őrei jövő évtől azokra, akik bármely év- vagy napszakban nem viselnek ilyen fényvisszaverő matériát magukon, illetve annak össz-mennyisége nem éri el a 150 négyzetcentimétert. Pontosan 68 euró lesz a tarifa, valamint két büntetőpont (a helyi versenyzőknek). A francia sajtó azonnal meg is hozta az ítéletet: ez sem jó semmi másra, mint pénzbeszedésre…
Cimkék:
A nemzetközi zsűri szavazatai alapján a Brüsszeli Motor Show-n a BMW K1600GT nyerte az „International Bike Of The Year 2011” díjat.
Elolvasom »Az endúróversenyzés egyik különleges ága a nagy és függőleges szintkülönbségeket is magában foglaló G-Impact. Ismerkedjünk meg vele!
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »