Az élet kiszámíthatatlansága hozta úgy, hogy ez egy összehasonlító teszt lett. Ugyanis a Triumph képviselete az új Tigert csupán egyetlen napra tudta ideadni, így aznap nyilvánvalóan sokat kellett motorozni vele. Viszont éppen akkor volt nálunk a Crossrunner is normál “utcai” teszten, így adott volt a lehetőség: menjünk egy hosszabb karikát együtt a két motorral. Menet közben derült ki, hogy ugyan első ránézésre nem tűnik fel, de bizony ugyanannak a célcsoportnak készült ez a két paripa. Amikor visszavittük a Tigert, már biztos volt, hogy össze kell őket hasonlítani.

Minek nevezzelek?

Amikor a kiskunlacházi reptéren először próbálhattuk ki a Honda igen jelentős 2011-es újdonságát, a VFR800X Crossrunnert, nem is igazán értettem, miért pozicionálja a japán gyártó a motort az endúró szegmensbe. Persze a sajtótájékoztatón elmondták, hogy nem off-road használatra tervezett gépről van itt szó, hanem a piaci igények felmérésével jutottak arra: az autóknál oly sikeres szabadidő-terepjárók (amelyek persze egyáltalán nem terepjárásra valók) mintájára létre kell hozni egy új járműosztályt a kétkerekűek között is.

Valahol hasonló úton jár a Triumph is, hiszen az új “kis” Tigert eleve két változatban fejlesztette: egy 21 colos első kerékkel és hosszú rugóutakkal szerelt verziót azoknak, akik tényleg komolyan akarnak terepen is motorozni, és egy hagyományosabb túraendúrót azoknak, akik csak nagy néha hagyják el az aszfaltot. Mert legyünk őszinték: az Európa-szerte oly sikeres kategória összes eladott képviselőjének apró töredéke éli az életét valóban kemény igénybevételeknek kitéve. A többiek azért nyerték el gazdájuk bizalmát a vásárláskor, mert a hosszabb rugóutak, a komfortosabb futómű és a kényelmesebb üléspozíció miatt simán csak jobbak a hosszú túrákra vagy éppen a kétszemélyes használatra, mint a hagyományos túramotorok.

A különböző utak

A cél tehát nagyjából ugyanaz, vagy legalábbis nagyon hasonló: azokat a vásárlókat célozzuk, akik a jobb és a rosszabb minőségű utakon ugyanúgy, illetve a könnyebb terepeken is (esetleg) szeretnének motorozni, szeretik az élménydús szerpentineket, és akár hosszabb túráknak is nekiindulnak, miközben akár a mindennapi közlekedési eszközük is lehet a motorjuk. Ésszerű árat hajlandóak csak fizetni érte, és ésszerűen látják a szükséges lökettérfogat és teljesítmény kérdését is, azaz nem szenvednek megalomániában e téren. Nekik elég lesz a 800-as méretosztály ereje és menetdinamikája, így egy igényes és modern új gépet 3 millió forint alatt haza is vihetnek. No de nézzük, hogy közelíti meg ugyanezt a kérdést a Honda és a Triumph!

A Crossrunner inkább a naked bike-okra hasonlít. Némileg magasabb az építése, csipettel jobb a szélvédelme és nyújtottabbak a rugóútjai. De maga a testhelyzet is viszonylag sportos maradt, amit a magasan levő lábtartók is ékesen bizonyítanak. A gumik méretei pedig megegyeznek az általánosan elterjedt túramotorokéval. Az abroncs maga ugyanakkor (amivel szériában kínálják az újdonságot) némi vegyes használatúságot sugall. Vele szembeállítva a Triumph jóval magasabb építésű, azaz endúrósabb: hosszabb rugúutak, egyenesebb üléshelyzet (illetve inkább más, de erről később részletesebben), és hagyományos túraendúrós kerekek – elöl nagyobb felni és 20, míg hátul ugyanakkora ráfon 30 milliméterrel keskenyebb gumik, amelyek viszont mintázatukban teljesen megegyeznek a Hondáéval.

Óriási eltérés mutatkozik az erőforrások terén is: a Honda a VFR családnál megszokott változó szelepvezérlésű V4-es áthangolt változatát veti be, míg az angol gépben a náluk védjegynek számító sorhármas, keresztben elhelyezett blokk dolgozik. Papíron némileg erősebb a japán erőmű, viszont a brit riválisnak nagyobb a nyomatéka. Tehát itt is inkább azt kell mondjuk, hogy kinek a pap, kinek a paplan. Na de ez eddig mind csak elmélet, inkább nézzük, a gyakorlati kilométerek során melyik paripa milyennek mutatkozott!

Nyeregbe hát, de ehhez lapozz!

[ pagebreak ] 

Tűz és a víz

A tesztutunk egy fertődi túrát ölelt fel, amelynek során megtettünk 440 kilométert végig együtt a két géppel. A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén felkerestük a Hany Istók Tanösvényt (ott készültek a fotók), így jó és pocsék aszfaltúton, illetve némi murván egyaránt tudtunk motorozni. A gyakorlat során hamar kiderült, hogy a két motor a valóságban még jobban eltér, mint azt gondoltuk. Az üléspozíciójuk egyaránt kényelmes, de más-más testalkatnak kedvez. Peti barátom, akivel a közös kanyart abszolváltuk, még nálam is magasabb, viszont megszokta a szűk lábterű gépeket. Ugyanakkor neki érzékeny a gerince. Nekem viszont a bal térdem nem tolerálja hosszú távon a hegyes térdszöget, viszont a derekam kevésbé kényes. Így hamar kiderült: a VFR az ő motorja, míg a Tiger az enyém. A japán vason ugyanis nagyon kényelmes a felsőtest helye, ugyanakkor a magasan levő lábtartók miatt igencsak össze van hajtogatva az ember lába. A Tigrisen az alsó végtagok helyzete fejedelmi, viszont a messzebb levő kormány miatt kicsit görnyedtebben kell ülni annak, aki magasra nőtt, így több terhelés éri az alsó csigolyákat. Egyszóval mindketten kényelmesek, de testalkat, valamint egyéni eltérések függvénye, hogy kinek melyik jön majd be jobban.

Húzzuk a bajuszt!

Mi a helyzet, amikor megtekerjük a jobb markolatot? Amikor az ember az angol motorról ül a japánra, és először elforgatja a gépet magas fordulatszámokig, azt mondja: na ez igen, ez nagggyon megy! Azután visszaülve, illetve együtt gyorsítgatva kiderül, hogy mégsem így van. Csak ugye a Viffernél ott van a változó szelepvezérlésű üzemmód, amelynek köszönhetően hatezer fölött ugrásszerűen kezd gyorsulni a paripa – ezt mentálisan erősen megnöveli a hozzá társuló akusztikai élmény is. Az ominózus fordulat alatt azonban sokkal gyengébb a Crossrunner, mint a Tiger. 60-ról vagy akár 80-ról a legmagasabb fokozatban megnyelezve őket az angol gép úgy hagyja ott riválisát, hogy az szinte megalázó. Mindez persze közel sem azt jelenti, hogy a VFR gyenge vagy erőtlen lenne, csupán annyit, hogy a hajtóművek jellege legalább annyira más karaktert kölcsönöz nekik, mint az üléspozíció.

Amikor dinamikusan motorozunk, vagyis szaggatjuk nekik, már a VFR van előnyben, de talán kisebben, mint amekkora bajban volt, amikor elfelejtettünk visszaváltani. Magyarul: sokkal jobban szereti a fordulatot, mint a Triumph. Sőt, igényli is. Talán részben ez az oka annak, hogy a benzinkútnál következetesen nagyobb összeget hagytunk a Crossrunner kasszájánál, mint a Tigerénél. A teljes túra során bő fél literrel evett többet a VFR: 6,0 kontra 5,4 liter/100 kilométer. Ja, és ha már hangok: míg a V4-es kipufogójából az ominózus fordulatszámhatár áttörésekor árad hátborzongatóan szép muzsika, a sorhármas végdobja motorfék üzemben hörög úgy, hogy a magam részéről alig győztem betelni vele… (Ez a jelenség igaz az összes hasonló hengerelrendezésű angol telivérre.)

Itt már a rugóút is szubjektív, kéremszépen

A fentiek után senki nem csodálkozik rajta, hogy a két motor futóműve is teljesen más. A VFR800X rövidebb rugóutakkal, de igen feszes és nagyon progresszív hangolással rendelkezik. A Tiger 800 hosszabb utakon járó kerekei sokkal puhábban vannak felfüggesztve, mondhatjuk, hogy a Crossrunner képest az egész motor nyeklik-nyaklik és bólogat. Ami persze nem igaz: nagyon stabil lábakon áll ő is, csupán meg kell szokni az eltérő karakterisztikát. Jó úton mind a ketten nagyon stabilan viselkednek a kanyarban. Persze itt értelemszerűen némi előnyben van a japán vas, hiszen a szélesebb gumik és a feszes rugózás áldás egy tükörsima szerpentinen. Amikor rosszabb lesz a burkolat, jön a meglepetés: egyáltalán nem lesz kényelmetlen a Honda! Meglepően jól nyeli el az úthibákat, csak az egészen nagy keresztbordák hozzák ki a béketűréséből: az ilyen helyzetekben már egyértelműen előnyben van a Tiger több tíz milliméternyi rugóút-többletével. Ez az előny kijön akkor is, amikor kanyar közben futunk aszfalthibákra: ilyenkor a VFR hajlamos némileg elmászni az eredeti ívtől, míg a Triumph lényegesen jobban tartja azt.

Aki tehát többet megy alsórendű utakon, és ott is tempósan akar kanyarodni, némi előnyt élvez a kistigrissel, azonban nagyon pozitív csalódás a Crossrunner felfüggesztése is: lényegesen többet tud, mint a számadatok alapján várnánk tőle. Bőven többet, mint amit normálisan gondolkodva az alacsony hasmagassággal és a védtelen hasi felépítéssel be szabad vállalni.

Melyiket szeressem?

Ennyire eltérő motoroknál, még ha valóban ugyanarra a célra készültek is, nehéz ítéletet hirdetni. Más-már területen domborítanak, illetve ízlés kérdése, kinek melyik jön be jobban. Ez utóbbin van a hangsúly: ebben a szegmensben gondolkozva és az emóciókat félretéve mindenkinek azt javaslom: tegyen egy komolyabb próbautat mindkettővel, és saját egyéni benyomásai alapján döntsön. Elvetni egyik motort sem érdemes a másikkal szemben. Ha nekem kellene döntenem, valószínűleg a Tigert választanám. De tuti lennének olyan napjaim, amikor jobban bejönne a Crossrunner…

A harmadik oldalon következzenek a műszaki adatok! 

[ pagebreak ] 

Műszaki adatok