A világban terjed a motorok hatósági, közszolgálati használata – már nem csak rendfenntartásra, hanem ambuláns, vagy éppen tűzoltó célokra is befogják a kétkerekűeket. A sűrűn lakott, nagy forgalommal rendelkező városokban és környékükön van értelme ilyen járműveket alkalmazni, még ha felszereltségük el is marad nagyobb (négy- vagy többkerekű) társaikétól. A helyszínre gyorsan érkező segítség sokszor életmentő lehet, néha pedig pontosan elegendő annyi, amit egy motoros mentőorvos vagy tűzoltó nyújtani tud; ezáltal az eseti kocsik készenlétben maradhatnak. Cikkünk tárgya, a Fox, szintén a motorok egyik kedvező tulajdonságát használja ki, bár valójában ez nem is jármű, hanem egy nagyteljesítményű pumpa.
A Honda CX500-nak német motoros körökben csak trágyapumpa volt a gúnyneve. Az egy korabeli képregényből (első, második, harmadik, negyedik oldal) megörökölt gúnynév persze néhány fanatikust megihletett, és elkészült egy valódi változat is. Most a BMW R1200-as blokkja kapott egy hasonló, bár kevésbé szagos szerepkört. A világ egyik legnagyobb tűzoltó felszerelésekkel foglalkozó cége, a Rosenbauer a boxer erőforrásra alapozva hozta létre legújabb hordozható pumpáját, a Foxot. A motorkerékpárok aggregátjaira jellemző jó teljesítmény/tömeg aránynak köszönhetően merült fel az ötlet, hogy egy már létező, jól bevált, megbízható erőforrást használjanak. A kategóriájában az egyik legjobb és legkönnyebb eszköz saját fejlesztésű vezérléssel rendelkezik. Az erőforrást jellemzően 4500-as fordulaton üzemeltetik, itt 50 kiloWattos teljesítményt ad le a bajor aggregát. Ennek segítségével egy perc alatt akár 1600 liter vizet 10 bar nyomáson vagy 2000 liter vizet 3 bar nyomáson is a tűzoltó fecskendőkbe lehet juttatni. A komplett szerkezet saját tömege kevesebb mint 150 kilogramm (üzemanyaggal feltöltve 167).
Bár eredetileg jellemzően kikapcsolódási célból használt közlekedési eszköznek fejlesztették, a boxer erőforrás a Rosenbauer jóvoltából most egy megkérdőjelezhetetlenül hasznos formával gyarapította alkalmazási területét.
Cimkék:
A jó idő múlt heti beköszöntével sokak számára elindult a motoros évad. Hozzájuk csatlakozva március 19-én a BMW hivatalosan is megnyitja a szezont.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »