A sztársportolók korunk gladiátorai, példaképek és rajongásunk célpontjai. A legsikeresebb sportolók főnyereményszerű jövedelmük nagyobb részét nem a versenyek díjaiból, hanem szponzori pénzekből, reklámszerződésekből kapják. Persze a támogatók eredményeket és ragyogó imidzst várnak el ezért.
Nem volt ez mindig így, de kapitalista világunk ma már végképp így működik. A csillogás mellett ezeknek a sztároknak van egyéb kötelezettsége is, nevezetesen támogatóik reklámjaiban kell népszerűsíteniük a cégek termékeit. Ezt tette a napokban Nicky Hayden, aki Dainese kaliforniai, Costa Mesában található D-Store sajtónapján és kapcsolódó stúdiófényképezésén vett részt. Ugyan tudása messze több, mint a legtöbb „halandó” motorosé, világbajnoki címet is szerzett a motoGP-ben, mégis, szakértők szerint saját ligájában jóval inkább a középmezőnyhöz tartozik.
Népszerűsége ennek ellenére töretlen, hiszen ez a fess fiatalember abszolút profi módon viselkedik mind a pályán, mind a sztárokat övező „celebvilágban”. A mosolygós, mindig pozitív képet sugárzó sztár imidzsén talán csak egyetlen emlékezetes „csorba” esett, amikor is a VB címért harcolva akkori csapattársa egy teljesen felesleges kakaskodás során kiütötte a versenyből, az amerikai rendesen kivetkőzött magából, de ez az eset csupán emberibbé tette a Haydenről kialakult képet.
A Dainese sajtónapján már maga is elismerte, hogy versenyzői karrierje után akár modellként is folytathatja pályáját, s ez a képeket elnézve, nem üres locsogás.
Hayden a Dainese friss „szerzeménye”, tavaly a Kentucy Kid még az Alpinestarts ruházatát viselte. A váltással kapcsolatban két magyarázat kering a sajtóban. Egyrészt csapattársa, mentora, Rossi az AGV tiszteletbeli elnöke, résztulajdonosa, a Dainese pedig részben az AGV tulajdona. Másrészt Lorenzo, a jelenlegi világbajnok, eddig az Dainese ruháit viselte, de elégedetlen volt a cég reklámkampányával, egész pontosan azzal, hogy nem sok szerepet kapott abban – a személyes ellentéteken, ambíciókon túl a dolog nyilván a pénzről is szólt. A spanyol átigazolt az Alpinestartshoz, a szponzorok így gyakorlatilag „csak” versenyzőt cseréltek.
Cimkék:
Kacsa, vagy valódi kémfotó? Úgy tűnik tényleg jön a vizes boxer a BMW-tól.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »