Az elektromos motorokkal az a helyzet, hogy előbb-utóbb átveszik az uralmat. Az biztos, hogy nem holnap, de az is biztos, hogy az Onroad olvasóinak java része még megéri. Tudjuk, hogy erősek, nyomatékosak, jelenleg egyetlen komoly gyengéjük, hogy rövid a hatótávolságuk.
Az alábbi videón a napokban, Kaliforniában rendezett versenyből láthatunk részletet. Chip Yates, benevezte a főként KTM RC8-ak, és Ducati 1198-ak által uralt mezőnybe villanyos fekete bárányát. Motorja 192 lóerőt teljesít, maximális nyomatéka 407 newtonméter. 270 kilogrammos tömege miatt nem indulhat az ilyen motorok hivatalos versenysorozatában, a TTXGP-ben. (Ott 250kg a határ.)
Az ezres benzinesekhez viszonyítva alacsony, 252 kilométer/órás végsebességű motornak kedvezett a verseny, hiszen az mindössze 6 körből állt, sokkal többet valószínűleg nem tudna menni. A mezőny nem világbajnokokból verbuválódott, mindenesetre Chip kétszer is a dobogón találta magát a versenyhétvége során.
A videón hallhatjuk azt a hangot, amit előbb-utóbb jobb, ha megszokunk, illetve láthatjuk, ahogyan felzabálja az előtte haladókat Chip gépe. Kicsit hátborzongató, ahogyan átlép egy-két versenyzőt, a többi gép sem Babetta… Szóval ez most vagy olyan, mint mikor Talma felment a nyílt napon a ringre, vagy kijelenthetjük, hogy az ezres szupersport nem egy géposztály ezzel az elektromos járgánnyal.
(Kommenteket megelőzendő, a videón van elírva a dátum, a verseny tényleg most volt hétvégén.)
Cimkék:
A motorozás és a hölgyek. Szerencsére ez mára korántsem két elkülönült fogalomkör. Bemutatjuk Chescát.
Elolvasom »Kibontakozni látszik az olasz álomcsapat, Rossi idén már hivatalból vesz részt a Ducati és a Ferrari közös szezonnyitó eseményén, a Wroomon.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »