Hirdetés
A tavalyi teljesítménytúra befutója után megtört testtel, de büszkén dagadó kebellel és szárnyaló lélekkel elhatároztam: a csúcson kell abbahagyni! Unokáimnak majd büszkén mesélhetem kalandjaimat, hogy a nagypapa milyen vagány srác volt, de ezt a túrát ismételni kár lenne, fokozni pedig már nem lehetséges. Azonkívül a folyamatos terheléstől szinte lebénult „gázkezemmel” két hétig a sliccemet se tudtam felhúzni… Gondoltam, majd inkább a túrásabb megmozdulások irányába tendálok.
Azonban az idei kiírásban várak szerepeltek… és olyan klassz érzés volt a májusi ragyogásban, akácillatban gurulni, felfedezni!… A többi motorossal találkozni és élményeket kicserélni! Így hát eldöntöttem: ismét belevágok!
A tavalyi ötös csapatból eleinte még négyen úgy terveztük, hogy ismét együtt gurulunk, de a létszám lassú, de biztos csökkenésnek indult (pénzhiány szervíz után, lakásvásárlás, …). Végül már csak ketten maradtunk, mikor Kristóf az indulás előtti nap hív: baj van, felesége lebetegedett, a gyerekeket nem hagyhatja így… Puff a kirakat! Egyedül nem merek és nem is akarok elindulni, mi legyen? Délután felírtam a fórumra, hogy adott motorozási paraméterekhez keresek társakat az útra.
Este két üzenet vár: Czdoki ugyan egyedül tervezett menni, de randevút adott a Lovas utcánál ¾ 8-kor. Viking pedig írt, hogy őt is befogadta egy csapat, vagy csatlakozzam hozzájuk, vagy akár ketten is indulhatunk külön. Szuper, lesz társaság – nem kell lemondanom a túráról most, hogy már így rá vagyok indulva! Visszaírtam Vikingnek, hogy Czdoki-val van randi, jöjjön ő is és ott megbeszéljük. Reggel még a Deauville-es srácok is megcsörgettek, de Szentendréről indultak, nekem meg már a Lovas utcánál volt találkozóm.
Reggel Ispánékkal találkoztam a Lovas utcában, azonban Czdoki sehol. Több hívás és telefon után csak a hazaérkezés után derült ki, hogy elírás volt: 8h45-öt akart írni, és végül 9h15-re ért oda! Ekkor tudtam azt is meg, hogy ő viszont egyben lenyomta az egészet, amibe én tuti bele is pusztultam volna!… Azonban SMS jön Vikingtől: „8h40-re érek oda. Megvártok?”. A befogadó csapata csak dél körül indult volna… Hhhát, naná! De siess, ketyeg már a drága idő! Mert az biztos volt, hogy én egy kis biztonsági ráhagyással a vasárnap délutáni megérkezést célzom meg: hadd lássak is valamit az útból!
Befutott Viktor is, rövid útvonalegyeztetés után láttuk, hogy nem lesz gond az együttműködéssel. Felszaladtunk mi is ágyút számolni (10), vidám hajléktalanok üdvözlése, majd nyeregbe pattanás és usgyi!
Matuláék beérve, turista-hegyek a vár előtt (ezek hogy kerülnek ide egy kora-májusi péntek reggelen?!). Hátrairamodunk megszámolni a kiállított harangokat. Kicsit furcsán néznek az izgága, túlöltözött bukósisakosokra, de a népi hímzést áruló néni a beavatottak biztonságával mutatta nekünk, hogy hol találjuk amit keresünk.
A szerpentin magáért beszél, a nap süt, csodás! A várnál hemzsegő turisták csodálkozva szemlélték, hogy mi ez a hatalmas motoros érdeklődés egy Nagyvillámra vezető gyalogösvény várható menetideje iránt, sőt, egyesek még fényképezik is! Ez valami világszenzáció lehet! Viszont egyik sem vág végül neki! Ja, persze, 14 perc gyaloglás ilyen öltözékben!…
Beigazolódott sejtésünk, a komp indulásra kész, épp kötik el a köteleket! Kasszánál senki, itt nincs idő a tájékozódásra, kövér gázzal megcéloztuk a még lent levő, de már mozgásban levő pallót, majd egy lendületes felugratás után megálltunk Matuláek motorjai mögött.
Huhh, mekkora mázli, ez necces volt!
Gyönyörű napsütésben nézzük az (akkor még) kis formás gomolyfelhők gyarapodását a Duna és a visegrádi vár fölött.
Megtaláltuk a cukrászdát, de nem értjük mi a poén az ajtók számában. Kerüljük meg a várat a másik oldalról is! Semmi. Helyi néni magyarázza, hogy csak egy cukrászda van. Hm. Menjünk vissza. Kriszta véletlenül felnéz menet közben, stop, fel. Autóparkoló. Kis épület sok kis ajtóval. Rajta sárgán virít a Cukrászda felirat. Alul kopottan, alig olvashatóan: a sportpályánál. A kis ajtók mögött pottyantós budik! Értjük már, miért volt a kérdésben idézőjelben a Cukrászda!
Fordulás közben a sárban az elsőm megcsusszan, majdnem zakó lesz: jó lesz vigyázni!
Pucolunk tovább Kisnána fele. Én az arra vezető utat ismerem, tudom, hogy nagyon rossz. Vikinggel mi az M3-ast választjuk, inkább legyünk hamar túl a kevésbé élvezetes szakaszon. Matuláék vérbeli motorosokhoz méltóan inkább választják a küzdelmet, de pályára nem mennek. Szerintük kb. egy időben érünk majd oda. Meglátjuk.
Kedves kis váracska, ide sohasem jutottam volna el magamtól. Igényes: a vár előtti domb és hatalmas füves terület szépen lenyírva, turistacsalogató padok az árnyékban, a forrás mellett.
Így már tudom, hogy ott isteni a Rákóczi-túrós! És a piskótatekercs…. És a gyümölcskosár is… Gombóc Artúr családjába fogadna.
Megérkeznek Matuláék végül, mi viszont indulunk. Minden tiszteletünk az övék: ma este/éjszaka Gyuláig akarnak menni! Ejha!
Kedves kis utacska után a vár alatt landolunk. Sorompónál a parkolóőr néni fölöttébb határozottan kéri a jussát, a 100 forintot. Hiába a magyarázat, hogy nem parkolni csak kamerákat számolni jöttünk, azt mondja, hogy itt eddig minden motoros fizetett. Nem vesztegetjük az időt, kotorászunk a zsebünkben. Ahogy fizetünk, rögtön lelkesen meg is mondja az eredményt: 2 kamera őrzi a vízműveket!. Na, kösz… Azért megnéztük, biztos ami biztos.
A Sirokról Egerre vezető út nagyon élvezetes, de sűrűn pillantgatunk hátrafele a nyomunkban sötétlő felhőkre.
Egerben már sokszor jártam, de még egyszer sem tudtam, hogy vergődtem el végül sorozatos eltévedések után uticélomhoz. Miért lenne ez most másként? A derék egriek növekvő rutinomat útfelbontással szerelték le. Délről nem jó menni mert léghajtású autók versenye van. Északról pedig… a bölcs egriek sokáig vakarván fejüket csak percekben mérhető, jobbra majd balra majd élesen jobbra majd minaret, kórház, gyógyszertár, …. szófordulatokkal tarkított leírást tudtak adni, de úgy tűnt ők maguk sem voltak teljesen meggyőződve róla…
Északi kapu, nyitva tartás felír, egy röpke beugrásos körbenézés, ezt az oldalát még nem láttam, szép!
Az ég alja határozottan fekete, mögöttünk már lóg az eső lába.
Bejönni még csak-csak, de elhagyni a várost? Lehetetlen! Útlezárás-hegyek. Egy helyi asszonyságra hallgatva a tilosba behajtunk és átverekedjük magunkat az útjavítási munkákon, úgy mint a férje is minden nap, mert más normális megoldás nem nagyon van. Hehe. Persze, gyakorolnak, hátha visszajön a török mégis egy nap.
Az út a Bükki Nemzeti Parkon át vezet. Vadonat frissen terített, szuper aszfalt! Csodás táj, erdő, sziklák! Gondolatban többször is az aszfaltterítő munkások kezeit csókolgattam.
Azonban gyanús előjelek: egy autó farral a pár méter mélyen fekvő patakmederben egy kanyarban, épp mentik. Egy-egy kanyarban komolyabb friss hordalék- és sárhalom. Hm, itt megy valami előttünk?! Élvezzük az utat és a többszáz kanyart rajta. A megyehatárt nem lehet nem észrevenni, az útburkolat drasztikus változása jelzi.
Diósgyőr. Robi, VFR-es márkatársam csatlakozott volna itt hozzánk estig. Hívom: a házuktól az útig 500 méter földút van, most áztatta el egy hatalmas vihar, képtelen átmenni rajta, sajnos nem találkozunk.
Másik VFR-es társunk, Kornél sem csatlakozik: veseköve már jobban van, de most meg arcüreggyulladás kapta el. Átok ül a VFR-eseken idén.
Fotó a várról, szállás egyeztetése, majd indulás! Előttünk-utánunk fekete fellegek, jobbra az Alföld fölött kék ég, kedves kis gomolyocskák. De mi most nem arra megyünk… csak holnap, hátha addig kitart ez az idő.
Rövid haladás után a péntek délutáni csúcsban, kijutunk Miskolcról. Iszkiri! Elsüvít mellettem egy útjavítás melletti sebességkorlátozás-tábla: mindkét irányból behajtani tilos táblára kézzel, pemzlivel randa fekete 30-ast mázoltak. Senki sehol…
Vikinggel jól összedolgozunk: én a fő útvonalat tudom, ő pedig a várak helyzetét vitte be GPS-be, igy a célhoz közeledve előremegy, egy percet sem vesztünk.
Ónod, a Habsburg trónfosztás színhelye. A várfalon ütött nyíláson bemotorozunk a vár belsejébe. Nem maradunk sokáig, van várárok és patak is, a szúnyogok több mint érdeklődők.
Az instrukciók szerint hátulról közelítjük meg. Kinek az emléktábláján nincs arckép? Vikinggel különbözik a véleményünk, hogy Szt. István vagy Szt. Erzsébet, mint utólag kiderült, ezzel nem voltunk egyedül. Mi mindenestre fogadunk egy tábla csokiban, majd továrobogunk.
Élénksárga repceföldek fölött éjfekete felhők vastagon lógó esőlábbal üldöztek.
Utánunk az özönvíz! De úgy látszik előttünk is!!!
Eszembe jutott a régi papír százforintoson Lotz Károly képe: Menekülés a közelgő vihar elől. Ez akár az egész túra mottójává is válhatott volna! Na, csapjunk a lovak közé! Ennek fele se tréfa!
Előttünk egy széteső zivatar fekete felhői az élénksárga repceföldek fölött. Festői!
Ritkulnak a lakott települések, Zemplén oly kedves arca kezd már megmutatkozni. Egyre sűrűbben keresztezünk nagyon durva vízátfolyásokat, dől a víz a hegyekből. Csak el ne kapjon!
Már messziről integet felénk a magaslatra épült vár. A bekötő úton néhol több a luk mint az aszfalt, de túléljük, és felmegyünk a várhoz. Az alkonyodó nap meleg narancssárgára festi a falakat, a zivatar mintha lemaradt volna kicsit.
10-15cm mély vízátfolyások. Hasig sáros komondor ballag teljes letargiában, farkába gabalyodva méteres ág. Szemmel láthatóan nem zavarja. Nehéz napja lehetett.
A várat még süti a nap, de a felvezető út az átázás miatt járhatatlan lett. Helyiek mondják, hogy a túloldalról is van feljárat, és ott van az általunk keresett P3-as parkoló.
Odamenet Szanaszét-tel találkozunk, egyedül van böhöm nagy chopperével. Kormányán sajátkezűleg készített kivilágítható térképasztal. Ő megállás (alvás) nélkül teszi meg az utat!
Regéc aljában motor leállít. Sajátos, üvöltő zengés tölti ki a teret. Megborzongok. Gyerekkorom horrorfilmjeiben ez nem sok jót jelentett, pláne így sötétedéskor. Utólag mondták mások, hogy ez sokezernyi béka éneke volt.
Vágtatunk tovább a kis úton Sárospatak felé, kétoldalt sűrű bozót, szürkület, na most nem kéne őzikével csókolózni! Nem mehetünk 40-el, így normál iram mellett gúvasztom a szemem. Nem hiába: erős fékezés, 2 gidácska korzózik az úton.
A várhoz menet indul a péntek esti láz: fiatalok sürögnek csapatokban, erősen ingatag hapsi négykézláb hangyákat üldöz a fűben.
Lóról!
A vár szépen ki van világítva. A kapun még pont behussanunk záróra előtt, megkeressük, hogy hány darab és milyen állat található a bejáratnál. Felírjuk a 2 oroszlánt, sőt még Rákóczi sötétbe burkolózó lovasszobrán is megkeressük a töksötétben, hogy puskát tart a kezében.
Mellesleg az állatos kérdésre néhány meglepő, ötletes megoldás is született az éjszakában, kapuzárás után érkezőktől: “5-6 páva”, vagy “17 hangya” formájában…
Gyerünk, gyerünk, 10 előtt nem sokkal fogunk érkezni, pedig a szállást nem könnyű megtalálni, a vendéglátónk mindenáron elénk akar jönni kocsival.
Tisztázzuk, hogy aszfalt út vezet odáig, majd húzzuk a gázt. Kezd nagyon hideg lenni, a napközben begyűjtött izzadtság most már veszettül hűt.
Vadul próbálom perifériás látásomat használni a sötétben. Hirtelen jobbról valami nagy suhan keresztbe… hatalmasat fékezek… akkor látom, hogy csak egy nagytestű madár gyakorolta a mélyrepülést. Sebaj, felébredtünk, figyelünk tovább.
Megérkezünk, este tíz előtt kicsivel. Búcsú Szanaszéttől, mi a várat majd holnap reggel abszolváljuk.
Vendéglátóink a vaksötét tanyavilágban cikk-cakkoznak velünk, Viking GPS-e már rég elvesztett minden utat, szerinte szántóföldeken megyünk.
Majd kapun be, almafás farmon át, és a motorokkal beparkolunk a háziak almatároló hangárjába.
Az egész ház a mienk, nem volt gond, elfértünk. Azonban arra a kérdésünkre, hogy egy forró gulyást merre tudnánk megenni, a háziak csak bizonytalanul tudtak válaszolni, hogy talán Kisvárdán (10 km), de ilyen későn már az se biztos.
A navigációs nehézségekre gondolva úgy döntünk, hogy akkor éhgyomorra fekszünk és majd reggel eszünk egy nagyot.
Házigazdáink szerény “ha meg nem sértenénk…”-jére határozottan lelkes “nem, nem sértődnénk meg, nagyon köszönjük”-kel felelve rövidesen nagyszerűt vacsoráztunk: kenyér, margarin, vastagon szelt párizsi, csodás paprika és paradicsom (amilyet még főszezonban sem tudunk venni a piacon), ropogós idared almák! Reggelire még két zacskó kakaó is jutott.
Le a kalappal, ezt nevezem igazi vendégszeretetnek! A vacsoráért nem kértek egy fillért sem.
[ pagebreak ]
Mélységes alvás után szombaton fél hétkor már útra készen voltunk, hétkor pedig indultunk.
Hajdúhadház magasságában novemberi idő, eső, köd, útfelbontás, tárcsás ember. Kérdezem: mit mond a meteorológia? Esőt! Délen is? Igen. És nyugaton? Ott már esik!
Ekkor gondoltam, na itt a pillanat, hogy vasainkat az árokba borítsuk, hogy itt hagyjuk abba a küzdelmet, vágjuk fel ereinket, … több mint 700 kilométert így nem tudunk lemotorozni egy nap alatt! Végül mégis továbbmentünk.
Két kilométer múlva mintha késsel vágták volna el: szikrázó napsütés, juhéjj! Szegény emberünk, egész nap abban a tudatban áll majd ott, hogy az egész ország a későőszi időben szenved!
Szép időben verettünk Gyula fele. A gólyák száma is megnőtt, Okány környékén pedig rengeteg gerlét láttunk, az egyik le akart fejelni, de még időben sikerült elhajolnom…
Gyulára érve a vár előtti felhajtón Ispánék és a Deauville-es csapat vártak.
Megszámoltuk a szigeteket és fákat a tavon, majd leolvastuk a kapualjban a táblákról az ott raboskodó aradi vértanúk nevét.
A kifelé vezető benizinkútnál a láncspray utáni 30 perc kötelező várakozást a kút melletti étterem kitűnő gulyáslevesével töltöttük, hmmm, mennyei volt. Vikingnek is jól jött, hogy végre kicsit más alakú ülésen ült, mert a Kawa bizony nem kényeztette agyon az ülepét.
Jó ütemben haladtunk tovább, Szarvas, majd Kecskemét következett.
Kecskemétnél az 54-esről át kellett váltanunk az 52-es útra a rövid M5-ös szakaszon, ami összeköti őket. Ide érkezve már láttuk, hogy ezt nem fogjuk megúszni szárazon: egy fekete fal tornyosodott előttünk, pont az útvonalunkon.
A több órás várakozás helyett a gyors áthaladást választottuk, hátha csak a szélet kapjuk. Csak a szélét kaptuk… 10 centi víz állt az autópályán, igazából semmit sem láttunk, az autók pedig a felüljárók alá helyezkedtek… Behúzott nyakkal tapogattuk az utat, majd rövidesen, bár sz@rrá ázva kijöttünk a vastagából.
Ezután viszont még Dunaföldvárig egy óra hosszat áztató esők jöttek, a nyomvályúk csordultig vízzel, előzéseknél a szaggatott felfestésen kipörög a hátsó… A szembejövő kamionok pörölycsapásszerű vízzuhatagai elől megpróbáltunk a plexi mögé bújni, kevés sikerrel.
Aztán a szürke vízfüggönyből észak-lengyelországi utaimat idéző kép tárult elém: a kétsávos úton két kamion egymás mellett, szembe velem! Míg viszont a lengyelek az ilyen helyzetben egy kis össznépi fészkelődéssel megoldják a helyzetet és csinálnak egy szűk átjárót a szembejövőnek, addig a sávomban velem szembejövő kamion egy idő után villogtatva jelezte, hogy nem fogja tudni befejezni az előzést, mentsem az irhámat.
Alaposat fékezve az út széle fele húzódtam, kamionos barátunk is megkezdte a visszahúzódását, így végül baj nélkül mentünk el egymás mellett.
Részemről ez ennyi lett volna, azonban érkezésünkkor Viking megkérdezte: láttad, hogy a pótkocsija majdnem rád borult? Mivan?! Állítólag a saját sávjába visszarántás hatására a pótkocsi szépen megdőlt, fölém tornyosult, és úgy nézett ki, ottmaradok alatta… Még jó, hogy nem láttam.
Itt már látszott, hogy a túra feléhez közelítünk, mert rengeteg szembe jövő motorost láttunk, azokat, akik ellenkező irányban indították az útvonalat. Jókat integettünk egymásnak.
A híd lábánál levő várhoz hamar odataláltunk, legközelebbi lakó nevét felírjuk, szembejövő túratársaktól elköszönünk, az Ispánházat lefotózom, indulás tovább!
Hamarosan már Simontornyára érkezünk. Szép kis vár, egészen egyben maradt! Az állandó kiállítás festőművészének fura nevét feljegyezzük (Bazsonyi Arany), fotózás, indulás tovább.
A városból kifele látjuk meg az ország legrondább kultúrházát. Odavalósi kolléganőm, Magdi világosít fel, hogy a bezárt bőrgyár egy épületét tisztelhetjük benne.
Nekirugaszkodunk a 6-os útnak, és a Mecsek lejtőit északi oldalról támadjuk. Klassz kis út, klassz kis vár, amolyan kis otthonos. Megszámoljuk a lépcsőfokokat, és belülről is megnézzük a várat, a falakra is felmászunk. A jegyszedő jó fej, a rövid körbeszaladáshoz nem kellett jegyet váltanunk.
A Mecseken átvezető út nagyon kellemes, kanyargós. Végre kopik kicsit a gumi oldala is! Nem győztem már cikkcakkozni az egyenes szakaszokon, hogy egyenletesen kopjon. A Mecsek fölött sötét fellegek. Csak nem zuhi lesz ismét?
Végül nem lett, nagyon jót kanyarogtunk, majd Pécsen keresztül megérkeztünk Siklósra.
Sajnos a bejárat a parkoló felújítása miatt le volt zárva, így nem sokat láthattunk a híres feljáróból, de az emléktáblákat hiánytalanul leolvastuk.
Pucoltunk is tovább, hogy sötétedés előtt minél közelebb jussunk a kőszegi szálláshoz.
Hamar megérkeztünk Szigetvárra, a hatalmas várfalak alatt megálltunk, megkerestük Tinódi szobrát, kicsit elmerengtünk a múlton, majd vágtattunk tovább.
Elsőre sajnos elvétettem egy kereszteződést, büntetésünk vagy 10 kilométer többlet lett, oda is és vissza is.
Egy alsóbbrendű úton rövidítünk: Viking még nem üvölt a fájdalomtól, de nem lehet kétségem felőle, hogy felmenőimet már erősen emlegeti, miközben a kemény, de legalább jó szögletes ülés hurkásra klopfolja a fenekét.
Marcaliban megállunk tankolni. Fizetésnél nyúlik Viking arca, a siklósi kútnál hagyta a kártyáját! Sűrű telefonálgatással töltöttük a következő időszakot…
Ezután Viking szólt, hogy van még egy baj: gumija az acélhuzal köpenyig kopott! A gumis induláskor azt mondta, hogy még bírni fogja… Na ezzel egy tapodtat sem tovább, de hogy találunk megoldást szombat este nyolckor? És vajon mi lesz a harmadik sorscsapás?
A kúton tűzoltó parkol, ő biztos mindenkit ismer, megszólítom. És láss csudát, ismer a közelben motorgumist, akinek szintén Kawája van, és a csaja a közeli kocsmában dolgozik, ő meg tudja majd adni a telefonszámát.
Lassú menetben odavezet minket, a srác telefonon igérte, hogy körülbelül egy óra múlva jön és megnézi.
Közben befut CrashTestDummy, VFR-es márkatársam Kőszegről, aki a nyugati útvonalra csatlakozott hozzánk.
Várakozás közben végignéztük egy helyi öregasszony balettbemutatóját: mintegy 80 éves kora ellenére totál részegen jött ki a kocsmából. Időnként fölöttébb sikkes kis oldalirányú sasszékkal kompenzálta a heves földmozgás hatását, minek köszönhetően előbb hanyatt beesett a parkoló bicajok közé, majd a motorjainkat borította volna ha nem vagyunk résen, végül megdöbbentő módon, tragikus baleset nélkül átkelt a főúton és a túlparton esett be egy árokba, majd idővel onnan is továbbtántorgott… Ez már sportteljesítmény!
A szerelő srác megérkezik, feldob egy már levetett, de tűrhető állapotú gumit, nem fogad el pénzt.
Leszállt az este, és még Kőszegig hosszú út várt ránk. Így egy forró gulyásos menüt ettünk Balatonkeresztúron, majd a sötét, esősre váltott éjszakában az amúgy csodás zalai utakon nekiiramodtunk az utolsó szakasznak. Semmit sem láttunk, féltünk is a vadaktól, de CTD szépen húzott minket elöl. Egy-egy rosszabb szakasz is becsúszott, zötyögés közben részvéttel gondoltam a mögöttem sportmotoron küzdő Viking érzékenyebbik részére. De ő kitartóan csapatott mögöttünk.
Kőszegre éjfél körül értünk, nem kellett sokat ringatni minket…
Megvan a harmadik átok is! Viking gépe alatt reggel kiadós olajfolt! Még nem tudjuk mi az, de szerencsére csak szivárog. Szint rendben, akkor indulás!
Viking egyenesen Sárvárra ment, mi CTD-vel bónusz feladatként abszolváltunk egy ausztriai, mintegy háromnegyed órás szakaszt a Léka vára körüli kanyargós erdei úton, amire CTD mondta, hogy bűn lenne kihagyni. Igaza volt, ezt tényleg bűn lett volna kihagyni!
Vikinggel találkozunk a vár előtt. Az olajhűtője kaphatott követ, onnan szivárog. Mondjuk jobb mintha blokkrepedés lenne. Majd rendszeresen nézzük a szintet, egyelőre jó. Megszámoljuk a bejárat boltíveit. Cseles, az elsőt alig látni!
CTD-től búcsút veszünk, szólítja a családi kötelesség. Kösz a társaságot! Egy tankolás után mi is indulunk tovább.
Az úton most nem a repce sárgállik, hanem valami ismeretlen botanikai képződmény terít elénk sajátos, vöröses színű szőnyeget.
A vár már távolról látszik, impozáns a magas hegy tetején. A parkolónál kérdésre válaszfelkutatás, nem is időzünk tovább, már ismerjük a várat.
A Szigligete vezető úton sajátos ízlésre valló kiírás: „Erotikus Történelmi Panoptikum”! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Ez fájt!
Szigliget a kedvenc váram, jópárszor jártam erre. Itt sem időzünk, válasz felír, csapatunk tovább.
A Káli-medence továbbra is szépséges, kedvenc zseb-vulkánjaim büszkén feszítenek. Az út Tapolca és a Művészetek Völgye környékén egészen kiváló.
Napsütés, repceföldek, szépen habosodó gomolyfelhők.
Nagyvázsonynál is csak a választ keressük meg, sajnos nem tudunk bemenni.
Idővel sem állunk túl jól, de beöltözve eleve nem tűnik a legalkalmasabb időpontnak a torony megmászása. Továbbállunk.
A vár elé állunk be, emléktábla megkeres, hű de dögmeleg van! A vár előtt félkörívben a nagyszebeni csatát ábrázoló Erdélyi Körkép fotója, erre azért marad idő, hogy röviden megnézzük.
Felnézek: éjfekete felhők borulnak ránk.
Usgyi! De óvatosan, a főút ennél szélesebb nem lehetne, de a drága várpalotaiak 40-es táblát tesznek rá, és nem tudom, hogy honnan, de mindig mérnek. Szép összegekkel támogattam már itt a közkasszát.
Először látom a Bory-várat. Kicsit sűrű, de tagadhatatlanul jó térformálású, szép kertekkel, szobrokkal, le a kalappal.
Kedves jegyszedő hölgy jön oda hozzánk, kérdezi, hogy 17 óra után is érkezhetnek-e még motorosok, mert ha igen, akkor ismét kiírná a kapura a megfejtést záróra után.
Ilyen emberek is vannak az országban! Bárcsak jobban szem előtt lennének!
Indulás, ismét sarkunkban a vihar.
Megnézzük a parkolónál levő nagyon szép Trianon-emlékművet és felírjuk a vers szerzőjének nevét. Én már voltam a várban, Vikingnek kevés porcikája kívánja a várhegy megmászását, megyünk tovább.
Rövidítő út, újból pattogunk a motorokon.
Zircre érve az út szuper lesz, sajnos rövidesen le kell róla térnünk.
Ezt a várat mindig csak a főútról, távolról láttam, pedig nagyon jól néz ki. Így ráveszem Vikinget, hogy menjünk be, nézzünk körül. Nem bánjuk meg.
Egyetértünk, őrült aki ilyen meredek sziklafalon levő ilyen meredek várat próbál megostromolni!
Mackó vártörténeti összeállítása alapján a történelem során azonban időnként „öngólt” is rúgtak: a XIV. században a várkapitány bormámorosan egy régi puskaporral töltött ágyút akart örömében elsütni a vonakodó pattantyús kezéből kicsavart fáklyával. Egy hatalmas robbanással járultak hozzá a vár rombolásához, ott is hagyták a fogukat mindketten… (tipikus esete annak amikor a hülyeség akaraterővel párosul).
A főútra kimenve a várral szemközti parkolóból kiváló a kilátás a várra. Rövid fotózkodás, majd indulás.
Az aszfalt itt vadonatúj, és olyan sima, mintha repülnénk! Az ország egyik legjobb útja, állítom!
Sajnos hamarosan le kell térnünk róla, és Komárom fele pattogunk tovább egy kissé hepehupás, alsóbbrendű, de rövidebb úton.
A Monostori-erőd előtti parkolóban felírjuk a választ. Nagyot sóhajtunk, ez volt az utolsó vár! Bemenetelről szó sem lehet: már jártam ott, körbenézni egy fél nap alatt se lehet. Hatalmas, 200 000 katona befogadására tervezett, impozáns erődítmény!
Felkerekedünk, tankolás után megcélozzuk az M1-et. A 10-es utat ismerem, ahhoz nincs kedvem, hogy szerencsétlenkedő, hazatérő hétvégi autósok tömegei között kínlódjak. Így autópályán gyorsan túlvagyunk a távon.
Életem egyik leghosszabb autópályázása lett (érzés alapján), már eléggé fáradtak voltunk, nagyon nem akart telni az idő, majd’ elaludtam a vason. Haladni se tudtuk gyorsabban, mert nem akartuk, hogy Viking túl sok olajat veszítsen.
Sokat filóztunk azon, hogy a kiindulási pontot vajon kell-e ismét érinteni. A fair play jegyében úgy döntöttünk mi megcsináljuk, végül is valamennyire útba is esik.
Végre beérünk Budapestre, kezd a nap alkonyatra hajlani.
18 óra előtt pár perccel megérkezünk a Lovas utca 30 elé, kiindulási pontunkra.
A túra mellékhatásai idén gyengébbek voltak. Tavallyal ellentétben, bár most is eléggé lezsibbadt a kezem, más tünetek jelentkeztek.
Autóm úgy tűnt egy lomha döggé vált, ráadásul a jobb oldalára is jobban kellett vigyáznom, elszoktam tőle, no!
A hét elején tankolni mentem. Reflex szerint pisztoly leakaszt, tölt… Hoppá! 45 liter benzint töltöttem a dízel autóba mire bevillant, hogy nem lesz ez így jó… A délutánt a szervízben töltöttem, és azóta van 50 liter mosóbenzinem…
Ismét nagyszerű élmény volt ez a megmérettetés, az országjárás, a hazánk értékeivel való felszínes, de felemelő ismerkedés, és a kalandok! Az egymásnak integetés az úton, az élmények megosztása, az összetartozás érzése.
Az pedig telitalálat volt, hogy várak voltak az útvonal fordulópontjai.
Most már nem fogadtam meg, hogy nem megyek a következőre… Úgy tűnik, ebből a túrából tradíció lett. Jobb nem lehet, ismétlés nincs, azonban MÁS lehet, mint az előzők.
Cimkék:
A Yamahának létkérdés volt, hogy a nagy túraendúrók között valami nagyon komolyat villantson. Lelövöm a poént: sikerült nekik!
Elolvasom »Minden kategóriának vannak dobogósai, amelyet az ember szívesen hoz fel példaként, ha épp arról van szó. A CBF1000F egyértelműen ilyen motor. Ha valakinek el kell magyarázni a sport-túra fogalmát, legegyszerűbb megmutatni neki a Honda 2010-es megújult modelljét.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »