Az elektromotorokkal történő versenyzés még erősen gyerekcipőben jár. Sokan azonban hisznek benne és lelkesen művelik, sőt már bajnokságuk is van, a TTX-GP. Ennek a sorozatnak június 5-i edzésén, nedves aszfalton James Poolernek sikerült megugrania az elektromos versenyzés történetének első highside-ját. Igaz, nem volt olyan magas, mint Lorenzo tavalyelőtt bemutatott rettenetes szaltója, nem is sérült meg annyira súlyosan, mint szegény Rossi éppen vele egy időben, na de mégis csak ez az első ilyen mutatvány.
A jelek szerint tehát lassan minden együtt lesz ahhoz, hogy az elektromos pályaversenyzés felzárkózzon a belsőégésű motorokkal hajtott gépekkel vívott csaták világára izgalom tekintetében. No meg bukások terén is, bár ez utóbbit egyik szakág versenyzőinek sem kívánjuk.
Cimkék:
A legújabb csontváz, amely kiesett a szekrényből egy majd 60 éves angol ritkaság. Az 1952-es Vincentet hamarosan elárverezik.
Elolvasom »A nyertes választhat három boxermotoros BMW közül, és elviheti egy hosszú hétvégi gurulásra!
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »