A tavaly szeptemberi bemutató után nagy fantázia nem kellett hozzá, hogy az ember előre lássa a Monster 796-os altípusának érkezését. Ami a hétvégén még csak pletyka volt, hétfő este már hivatalossá vált, a mai nap során pedig hivatalosan is bemutatják a szakújságíróknak az új modellt.
A Ducati még 1993-ban indította el a Monster sorozatot a 900-as modellel, mely mind a mai napig a legsikeresebb típusuk, az eladott mennyiség bőven meghaladja a 100.000 példányt, ami egy kis gyártótól figyelemre méltó. A sportos alapokra építkező, de az utcai használathoz is elég kényelmes motor számtalan hívet szerzett. Az elmúlt közel két évtizedben a modellcsalád persze folyamatosan megújult, mára elhalt vadhajtásai is születtek. A 2000-es évek elején az olaszok stílusához kevésbé szokott motorosnak talán átláthatatlan palettája után mára a Ducati is egyszerűsítette a felhozatalt. A legújabb Monster illeszkedik ebbe a vonalba, bár már most sokan a 696-as modell halálos ítéletét látják az új masina érkezésével. Az olaszok azonban jelenleg úgy gondolják, hogy egy kiegyensúlyozott közepes teljesítményű motort adtak ki, amely jól betölti az űrt a 696-as és az 1100-as modellek között. Ugyan a hengerűrtartalom csak 109 köbcentiméterrel több, a számok tükrében ez a kijelentés mégsem csak marketingfogásnak tűnik.
altípus | nyomaték (Nm@fordulat) | teljesítmény (LE@fordulat) | tömeg (kg) |
696 | 68,6@7750 | 80@9000 | 161 |
796 |
78,6@6250 | 87@8250 | 167 |
1100 | 103@6000 | 95@7500 | 169 |
Persze néhány szám csak viszonyítási alap, és sok mindent nem árul el egy motorról. A gyár állítása szerint a 796 ideális középút a „kisköbcentis” 696 és az adrenalin-függést kiváltó (ugyanakkor piacilag kevésbé sikeres)1100-es gépek között, alsó fordulatszám-tartományban is kellő nyomaték és teljesítmény áll rendelkezésre az élvezetes motorozáshoz. A léghűtéses, L2-es, hengerenként két, dezmodronikus vezérlésű szeleppel, a két 43 milliméteres, fordított Showa teleszkópból és állítható Sachs hátsó rugóstagból álló futóművel az új gép technikailag, valamint stílusával, megjelenésével is jól illeszkedik a Monster sorozatba. Első ránézésre talán fel sem tűnik, hogy a mérnökök ezen a modellen átalakították a kormány-ülés-lábtartó szentháromságát. A hátsó segédvázat is megerősítették, amely utassal motorozva illetve kiegészítők felszerelésénél lesz hasznos segítség a tulajoknak. Az alapváltozat együléses lesz, és háromféle színben lesz kapható, azonban a fehér, fekete és vörös modellek mindegyike vörös térhálós csővázzal és fekete kerekekkel rendelkezik majd. A hírek szerint az alapváltozat ára 8990 euró lesz. Az új modell kapcsán a Monster Art is megújult, az idei évben Logomania címszó alatt a speciális fényezések a Ducati történelmi múltjából merítenek inspirációt. A speciális fényezéssel vásárolt modellek ára 9080 és 9280 euró között lesz. A Ducati fanatikusoknak ugyanakkor rossz hír lehet, hogy ez is egy olajfürdős tengelykapcsolóval szerelt modell.
(A promóciós videó HD felbontásban indul, lejátszási problémák esetén érdemes 360p felbontásra kapcsolni.)
Cimkék:
Íme az elmúlt hetekben napvilágot látott két új baleset-megelőzési videó: egy vidám svájci és egy nyomasztó ausztrál.
Elolvasom »Van abban valami tiszteletre és irigylésre méltó, ha valaki megalkotja saját motorját. A Honda hengerekkel szerelt V8-as BMW pedig önmagában is meghökkentő.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »