A gazdasági válság (mennyire nem szeretem leírni ezt a szóösszetételt!) következtében csődbe ment motorgyártók egyike volt Eric Buell apró cége. Beszámoltunk arról, amikor a cégvezető maga jelentette be vállalata felszámolását, amikor felmerült egy halvány reménysugár a túlélésre, no és amint természetesen világgá harsogta visszatérését is.
Mostanra elkészültek az immáron Eric Buell Racing név alatt futó első versenygéppel, amelynek adatai is publikussá váltak. Tulajdonképpen a korábban, még a Harley-Davidson tulajdanosi időszakában tervezett sportgépük, az 1125R és 1125RR továbbfejlesztéséről van szó. A lökettérfogat növelésével további teljesítményt csaltak ki a klasszikus vékettesből, amely így Dynojet rendszerrel, hátsó keréken mérve 185 lóerőt (11500-as fordulaton) és 126 newtonmétert (9500-as főtengelyfordulat mellett) bocsájt a pilóta rendelkezésére. Az egyéb technikai paraméterek közül kiemelendő a kenőanyagokkal feltöltött, de üzemanyagot nem tartalmazó 163 kilogrammos saját tömeg, no meg az abszolút versenyszintű futóműelemek.
Az 1190RR teljes mértékig versenymotor. Ezt hangsúlyozza is a gyártó, sőt egy ismert szlogent használva egyenesen “Ready to Race” titulussal látja el az újdonságot. A fedélzeti szoftver például Think3 típusú, amely az összes lényeges CAD rendszer nyelvére lefordítható a könnyű beállíthatóság érdekében. Tervezése során szem előtt tartották, hogy az AMA American Superbike (ASB) és a World Superbike (WSB) futamain minél könnyebben indíthatóak legyenek. A készítő tervei szerint ezzel is színesítve majd a nemzetközi motorsport-viadalokat. Úgy legyen!
Az utcai változatról, illetve annak forgalmazásáról nincs információnk.
Cimkék:
Volt már szó és kép minden létező motor-átépítésről az Onroad hasábjain. Gondoltam eddig. Azonban tévedtem, ezt elképzelni sem tudtam!
Elolvasom »Egy sztrájk, tüntetés alaposan felboríthatja egy város forgalmát. Jó esetben a közlekedőknek csak hosszabb útvonalat kell választani és nagyobb késéssel ugyan, de elérnek céljukhoz. Ázsiában azonban más a helyzet.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »