A Dainese leállítja termelését az olaszországi Molvenában. Nehéz lépés ez a patriotizmusukról híres olaszoknak, de a gyorsasági motorversenyzés csúcsát képviselő motoGP-ben hosszú évek alatt fejlesztett, sokszor innovatív védőfelszereléseiket ezentúl nem saját hazájukban, hanem a már évek óta működő két tunéziai gyárukban fogják készíteni. Az afrikai kontinensen jelenleg több mint 500 főt foglalkoztatnak, a hazai 250 munkahelyből azonban hamarosan 200 meg fog szűnni. A leépítés a 80 varrónő mellett így 120 egyéb munkást is érint, ugyanakkor Rossi, Lorenzo, Biaggi és számos élvonalbeli versenyző bőrruháját a továbbiakban is Olaszországban fogják elkészíteni. A molvenai gyár a Dainese központja marad a jövőben is, a fejlesztés továbbra is itt folyik. Sovány vigasz az elbocsátottaknak, hogy a szakszervezettel folytatott tárgyalásoknak hála, a cég minden dolgozó átképzésére 2000 eurót fordít.
Cimkék:
Megtisztelő elismerésben részesült a Suzuki Gladius: hazájában megkapta a „Good Design” díjat.
Elolvasom »Komoly bővítést vállalt be a számos neves márka hazai képviseletét ellátó cég: központi üzletüket alaposan kibővítették.
Elolvasom »A plexivel felszerelt, vagyis túrázásra is alkalmas sildes bukósisakok igen népszerűek manapság. Az X-Lite X551 modelljét alaposan kipróbáltuk.
Elolvasom »A Harley-Davidson Street Rod a márka többi modelljéhez képest pofátlanul olcsón kelleti magát. De vajon elég ez az üdvösséghez?
Elolvasom »A V4-es superbike kategóriában az Aprilia messze megelőzte versenytársait. A különleges RSV4 legvadabb, RF változatáról olvasónk számol be.
Elolvasom »Magyar ember építette és olyan élményeket képes adni a BMW K1200S Schwenker oldalkocsis fogat, amely semmilyen más motorhoz nem is hasonlít.
Elolvasom »