Megbízható időgépek

Manapság egyre divatosabbá válnak a különféle retró irányzatok a ruházatban, mindenféle járműveknél, és ezek közül – ami különösképp érdekes számunkra – a motoroknál is. Kezdjük az elején, nézzük meg mit is takar maga a fogalom, amely kissé elcsépeltnek tűnik és mindenre ráaggatják, csak, hogy vegyék a népek. A retró szó eredete latin, jelentése: múltbéli divat vagy szokás szerinti, múltba való visszatekintés.

Tehát stimmel, a két tesztelt motor tényleg retró, hiszen régi korok stílusa alapján készültek modern gyártástechnológiával. Annak ellenére, hogy mind a Honda CB1100, mind pedig a Kawasaki W800 a 21. század gyermekei, két különböző iskolát képviselnek. A Honda egy oldschool köntösbe bújtatott technokrata műszer, míg a Kawasaki akár egy oldtimer is lehetne, hozzá illő műszaki tartalommal.

Lehetőségünk volt a két motort alaposan összehasonlítani, hogy kiderüljenek a különbségek és ezáltal is jobban körvonalazódhasson, miért ennyire kelendőek a régi iskola vasai. Lássuk, milyen motor valójában a Honda CB1100!

A szálak egészen 2007-ig nyúlnak vissza, amikor Tokióban bemutattak egy koncepciómotort CB1100F néven, amely a közel 45 éves CB750 utódjának volt tekinthető. Már akkor nagy sikert aratott a közönség köreiben, ám egészen 2012-ig kellett könyörögnünk nekünk, európai motorosoknak a Honda irányába, hogy az öreg kontinensre is hozzanak pár darabot, mert nagyon nagy szükségünk volna rá.

A motor első pillantásra akár egy régi gép is lehetne, de a finom műszaki megoldásokban rejlik a dolgok nyitja. Olyan finoman, olyan harmonikusan adja elő magát, hogy mindenki megcsodálja, menet közben és a parkolókban, benzinkutakon is. Szeretem a tesztmotorokat kicsit leállítani forgalmas helyen, ahol sok ember jár-kel. Itt derül ki igazán, hogy milyen egy motor formaterve. A nagy CB-t rengetegen megbámulták, sokan ugyan lopva, talán attól félve, hogy észreveszem őket, ahogyan elismerően bólogatnak magukban ezt a mondatot ismételve: „igen, így kell kinéznie egy motornak”.

Ez tényleg egy motor formájú motor, az emberek kilencven százaléka egy hasonló sziluettre asszociál e szó hallatán. Kerek lámpa, krómozott sárvédők harmonikus ívekkel, amelyek követik a kerekek vonalát, klasszikus hátsó lámpa és kerek, krómozott irányjelzők illetve tükrök, régi stílusú nyereg, két különálló hátsó rugóstag, na és a legfontosabb és elengedhetetlen kellék: a hatalmas, lég-olajhűtéses soros négyhengeres motorblokk. Vonzza a tekintetet a tank alól kitüremkedő két szélső henger és a leömlők gyönyörű együttese.

Ha felpattanunk a nyergébe, ott már jobban szembetűnik a modernség, de a külsőnél inkább a klasszikus értékekre törekedtek, ellenben a belbeccsel. A belső értékei már a mai kor szellemiségében születtek, ügyelve arra, hogy a vásárló egy megbízható, könnyedén motorozható gépet kapjon, amivel megadatik neki a múltidézés lehetősége, annak minden nyűgje és baja nélkül.

Az üléspozíció majdnem hogy természetes, annyira adja magát. A karok lazák, a hát egyenes, a láb kellemesen hajlítva – így kell egy klasszikus motoron helyet foglalni. Az ülés párnázása hosszabb utakra is megfelelő lehet, bár az utas ülését pár centivel feljebb helyezték, így a mozgástér korlátozott (főleg ha már nagyon zsibbadna az alfelünk – de ez egyáltalán nem következett be a teszt során).

A kezelőszervek a Hondától megszokott minőséget képviselik, miközben próbálták belecsempészni az elődmodell formavilágát. A sebességet és a fordulatszámot két kerek mutatós óráról ellenőrizhetjük, viszont hogy ne ragadjunk le az elmúlt századnál, egy folyadékkristályos kijelző tájékoztat bennünket a többi információról.

A következő oldalon berúgjuk a CB-t és nekiindulunk vele. Lapozz!