Egyszer azt mondta egy interjúban Stefan Pierer vezérigazgató marketingtroll, hogy egészen új szintre akarja emelni a KTM brandet. Követendő példaként, amihez hasonlóan akar eljárni pedig a Volkswagen-csoportot nevezte meg. Valószínűleg éppen ennek a folyamatnak vagyunk a szemtanúi. A napokban napvilágot látott egy befektetőknek szánt kép, amely alapján következtethetünk a terveikre, köztük egy új 500-as széria megjelenésére, vagy akár arra, hogy már dolgoznak a 790 Adventure 890-esítésén is. Most megérkezett a két társmárka, a tulajdonukban lévő Husqvarna és GasGas hasonlóan sejtelmes előretekintése. És hasonlóan izgalmas dolgokat vélhetünk felfedezni rajta! Ugyanis a Husky erősít, a spanyolok pedig bemutatkoznak utcai fronton.

Husqvarna
A Pierer Mobility Group befektetőknek szánt képén nem kevesebb, mint kilenc homályos motorkerékpár tűnik fel. A legérdekesebb talán a három „501” jel alatt futó modell.
[do_widget id=text-10]
A Husqvarna jelenleg is kínál egy durva endurót, az egyhengeres FE501-et, amiben egy 510 köbcentis erőforrás dolgozik. Lehet egy útja, hogy ezt a blokkot építik be egy naked, valamint egy travel jelzésű motorba, de valószínűbb, hogy a KTM hamarosan bemutatkozó „490”-es szériájának kék-fehér változatát látjuk, míg az enduro megváltozik. De ne feledjétek, egyelőre csak találgatunk!

Érdekes, hogy a képről lemaradt a Norden 901, de ennek valószínűleg az egyetlen oka, hogy az egy prezentációhoz készült, amelyben nem kapott szerepet a Husky túraendurója és nem kell összeesküvést keresnünk. A 125-ös, valamint a 250-es modellek java részét várhatóan az ázsiai piacra szánja a gyártó, de azért akad még érdekesség. Nézzétek csak meg az „Entry” oszlop felülről harmadik motorját! Mi is lehet az? Csak nem a Vitpilen Aero?
GasGas
Na de lássuk a spanyolokat! A GasGas márka az enduro, motorcross valamint a trial gépekben van otthon. Legalábbis eddig így volt, de most aszfaltra merészkednek. Ebben nyilvánvalóan jelentős szerepet játszik, hogy a Pierer Mobility Group szeptemberben 60%-os részesedést vásárolt a spanyol GasGas-ban.

A fenti képen három motorból kettő 800-as aláírást kapott. Ebből az egyik egy modern stílusú, Duke-ra hajazó naked bike, a másik pedig egy talán aszfalt orientált túraenduró, bár a márka terepes tapasztalatait vétek lenne nem kihasználni. A két motor valószínűleg a jelenleg futó KTM 790 platformra épül majd. Ugyanakkor akad ott egy 250-es is, ami tekintve, hogy a KTM és a Husqvarna is erőteljesebben kíván megjelenni az ázsiai piacon, talán ugyanezt a célt szolgálja majd.


One comment
Comments are closed.