Bemutatkozott a SEAT elektromos robogója

by Medve -

Még november elején, Milánóban tette közzé a Volkswagen-csoport spanyol márkája, a SEAT, hogy belépnek az elektromos robogók éppen csak növekedni készülő piacára. Az ígéret mögé pedig megérkezett a tett is. A barcelonai Smart City Expo World Congress keretein belül be is mutatták a modell e-Scooter Concept névre keresztelt első prototípusát. És, hogy miért nem az EICMA adott otthont a bemutatkozásnak, ha már úgyis két kerékben gondolkodik a SEAT? Végtére is az elképzeléseikhez jobban illik a városi közlekedés problémáira reflektáló spanyolországi rendezvény a milánói motormutogató dzsemborinál.

https://youtu.be/Phu0nOJIkvM

A SEAT programja ugyanis átfogóbb egy elektromos robogó bemutatásánál. Egy komplett mestertervük, egyfajta megoldási sémájuk van arra, hogy a nagyvárosok közlekedési problémáit enyhítsék.

Árulkodó rendszám

A robogó mellett akad egy MINIMO névre hallgató miniautójuk is, valamint a Sagway hathatós közreműködésével fejlesztett EXS, egy villanyroller, ami már gyártásba is került.

[do_widget id=text-10]

Az SEAT elektromos robogójával kapcsolatban korábban csak annyit tudtunk, hogy a brand beharangozója szerint teljesítménye egy 125 köbcentis, belsőégésű motorral szerelt gépével egyezik meg. Mára már pontosabb adatokat kaptunk. Az e-Scooter legnagyobb teljesítménye 11 kW, azaz 14.8 lóerő, amelyhez nevetségesen nagy, 240 Nm-es forgatónyomaték társul, és el lehet vele érni az óránkénti 100 kilométeres sebességet.

Egyszerűen eltávolítható akkumulátorral és fejlett telefonos kapcsolattal tervez a SEAT

A mindennapi használhatóság jegyében a SEAT is az elektromos kismotorok leglogikusabbnak tűnő útját járja. Azaz eltávolítható akkumulátorral tervez. Ennek segítségével az egyszeri irodista megérkezvén a munkahelyi mélygarázsba egy egyszerű mozdulattal kiveszi az akksit. Ezt, akár egy aktatáskát magával viszi, hálózatra dugja a töltőt és úgy tölti, akár egy telefont. Erre persze csak akkor lesz szükség, ha a várható 115 kilométeres hatótáv nem lesz elég a hazaútra is.