Szóval él a világ egyik szegletében egy Brent Walter nevű fickó, aki leginkább úgy írja le saját magát, hogy mindenféle dolgokat összeeszkábál. Valójában egy szent őrült, egy fura szomszéd, egy megátalkodott vízionárius és kreatív zseni, akinek a Volkspod létrejöttét köszönhetjük. Persze fogalmazzuk csak meg, hogy mi is ez, de ha az alábbi képre vetsz egy pillantást, akkor már úgyis tudsz mindent.

Azt talán még az anyukám is meg tudja mondani, hogy a Volkswagen magyar megfejtése az, hogy népautó. A négykerekűek iránt érdeklődők arról is bármikor kiokosítják a haverjaikat valamelyik belvárosi romkocsmában, hogy 1937-ben a német kormány vezényletével hívták életre a márkát.

Az alktotó szerint a teljesítmény 6,5 lóerő 
VW logó a biztonság kedvéért
A nehézsúlyú VW rajongók pedig csípőből kivágják, hogy akkor Adolf Hitler egy olyan autó megtervezésével bízta meg Ferdinand Porschét ami elegendő két felnőttnek, két gyereknek, a csomagjaiknak, képes elérni az óránkénti 100 kilométeres sebességet és egy gyári melós is
megengedheti magának. Ez lett a legendás Bogár. Pontosabban Type 1, hiszen a név csak később ragadt rá.
[do_widget id=text-10]
A Volkspod különleges megjelenését az adja, hogy hogy az a Bogár vonalaihoz nyúl vissza. Olyannyira, hogy a semmivel össze nem téveszthető idomzatot egyenesen annak első, valamint hátsó sárvédőjéből gyártja az elkövető. Ahogy a színek sem véletlenszerűen lettek kiválasztva. Azok is klasszikus Type 1 fényezésnek felelnek meg.
A takaróelem alatt egy első ránézésre meglepően túlméretezett váz feszül. Az pedig egy 79 köbcentis, négyütemű OHV blokkot ölel magába, ami talán egy fűnyíró vagy más hasonló kerti munkaeszközből lett átemelve.

