Motorozási technikák sorozat, 17. rész: megfordulás helyben

by Macko -

Már nagyon régen megtanultuk, hogy fordulhatunk meg a lehető legkisebb helyen motorral. Mármint abban az esetben, ha rajta ülünk. Adódnak ugyanis olyan helyzetek, amikor egy utca szélessége sem áll rendelkezésünkre, sőt annyi helyünk sincs, hogy tologassuk a gépet. De ütközhetünk nehézségbe egy befelé lejtő parkolóhelyen is. Innen ugyan ki lehet jutni a tolás mellett az első futómű rugóztatásának segítségével is. Már ha van kedvünk a módszerhez. Akad ugyanis egy kevesebb energiát igénylő technika: a helyben megfordulás.

[do_widget id=text-10]

Ehhez a motoron levő sztendert hívjuk segítségül. Használhatjuk a közép- és az oldaltámaszt is – mármint abban az esetben, ha van mindkettő. Az oldalsó abból a szempontból jobb, hogy nincs olyan kinyúlása, amely felszántva az aszfaltot nehezíti a műveletet. Nézzük, mi a legkevesebb erőt igénylő és biztonságos végrehajtás.

Forgasd „lebegve”

Első lépés: bal kézzel megemeled a földről az első kereket. A nagy erőkar miatt ez kis erővel megy

A cél az, hogy a motor mindkét kerekével a levegőben egyensúlyi állapotba kerüljön. Logikusan balról álljunk mellé vele párhuzamosan, majd forgassuk jobbra az első kereket. Így a jobb oldali kormánymarkolat kiválóan bal kezünkhöz esik és keletkezik egy komoly erőkar a földdel érintkező sztendertalptól. Így egészen minimális erővel fel tudjuk emelni a motor első kerekét. Ez után jobb kezünkkel megfogunk egy erős pontot a hátsó váz jobb oldalán – ha van utaskapaszkodó, annál jobb nincs. Ezt megint csak meglepően kis erővel magunk felé húzva egyszer csak a hátsó kerék is a levegőbe kerül.

Második lépés: jobb kézzel megragadsz egy erős pontot a hátsó traktuson, és felemeled a hátsó kereket is. Az erőkar itt is nagy, vagyis nem kell erőemelőnek lenned

Innen már nincs más dolgunk, mint az egyensúlyra figyelve lassan körbelépkedni. Nem szabad kapkodni, de nagy erőre sem lesz szükség közben. Arra fontos ügyelni, nehogy megbillenjen a motor az első traktus felé – ha becsuklik a támaszték, hamar szükségünk lehet a masina felállításának ismeretére. De ezt inkább kerüljük el.

Innen már csak egyensúlyban kell tartani a motort és lassan, óvatosan körbelépkedni a támasztási pont körül

NAGYON FONTOS! Mielőtt nekiállunk a gyakorlásnak, bizonyosodjunk meg motorunk sztenderének terhelhetőségéről! Sok olyan öntött oldaltámasz van, amely üzemszerűen nem viseli el magán a jármű teljes tömegét. Amennyiben a forgatás közben roppan el az anyag, az okozott kár esélyesen nagyobb lesz a sztender puszta kicserélésénél. Az acélból készült, masszív oldaltámaszok azonban a technika rendszeres használatát is lehetővé teszik. Már amikor valóban szükség van rá. Orrba-szájba nem kell erőltetni, mert a sztender rögzítő tengelye némileg rövidebb életű lehet. Ismerni azonban hasznos, hogy amikor tényleg kell, magabiztosan előhúzhasd a tarsolyodból.

Így fest a mozdulatsor videón bemutatva