Nagy emberre nagy nadrágot: Ozone Venture teszt indul

by Medve -

Új gatyával kellett kezdenem a 2019-es szezont. A megfelelő darab kiválasztását három szempont szerint szűkítettem. A kiszemelt motoros holmiból kellett, hogy legyen nagy méretben, férjen bele 40.000 forintba és ne legyen fekete. A választásom így végül az Ozone Venture nadrágra esett, ami háromból két feltételt teljesített.

Az Ozone Venture-t olyan színben vehetik meg a motorosok, amilyenben csak akarják – feltéve ha ez a szín a fekete

Azt, hogy ez remek eredmény csak az tudja, aki maga is nagyobbra nőtt, mint egy kisebb méretű személygépjármű, és néhányszor átélte már az életben a ruha kereséssel járó macera táncot.

Lássuk a Medve gatyát

Motoros holmit vásárolni márpedig jó móka! Rácsodálkozol arra, hogy az új cuccodat milyen körültekintően tervezték meg, még minden szín élénken virít rajta, nem koszos, nem bogaras, nem híztad ki, szóval felhőtlenül lubickolhatsz a kielégített birtoklási vágyad tetején. Feltéve, ha nem úgy csinálod, mint én, aki a téli kényszerpihenő után döbbent rá, hogy az évek óta gyűrt felszerelése végérvényesen lerohadt róla. Ilyenkor marad a buzgó keresés, a mérlegelés, valamint a rettenetes feladat, hogy megmagyarázd valahogy életed párjának, hogy hova vándorol a váratlan kiadás a családi költségvetésből.

[do_widget id=text-10]

Mivel csak a nadrág női változatához találtam linket a Bázis Motor honlapján, ezért most azt vesszük alapul. Pedig higgyétek el, létezik a gatyának férfi kivitele, ráadásul igazán nagy 4XL-es méretben is. Erre ott lóg a bizonyíték a szekrényemben. Lássuk mit ígér a holmi.

Komfort:

• Kivehető vízálló, szélálló lélegző Reissa® membrán

• 2 légnyílás a első részen,2 hátul, mely biztosítja a tökéletes szellőzést

• 2 külső zseb

• Elasztikus panelek e térd részen és a deréknál

• Állítható derékrész

Védelem:

• CE térdprotektorok

• Opcionális csípőprotektor

• Fényvisszaverő logok

• Csúszásgátló a fenékrészen

Tökéletes szellőzés – na ezt majd meglátjuk, a lecke fel van adva

És, hogy mit tud valójában? Erre a kérdésre ősszel visszatérünk, az Ozone Venture nadrágot ugyanis ezennel tartós tesztnek vetjük alá. A motoros szezon lezárultával pontosabb képet fogunk kapni a tartósságról, valamint arról, hogy milyen a gyakorlatban együtt élni ezzel a felszereléssel.