Segg. Ezt most csak azért írtam le, hogy legyünk túl még a cikk elején ezen a szón, ugyanis a fenékre rettentően sok szinonímát ismer a magyar nyelv, de úgyis mindenki így nevezi. Márpedig a hátsó fertály emlegetését ezúttal nem áll módunkban kihagyni, hiszen a BMW éppen arra pályázik. Igen, pont a tiédre! Persze nem úgy, ahogy azt gondolod. El akarják kapni és meg akarják masszírozni. Na jó, ezzel sem sikerült komolyságot vinni ebbe a hírbe. Lássuk inkább, hogy miről is van szó!
Le a zsibbadó sejhajjal!
Igen, ez így ebben a formában teljesen igaz. Az persze még egyáltalán nem biztos, hogy meg is fog valósulni az elképzelés, de az alább látható dizájn terv arra enged következtetni, hogy nem csupán a közeledő árpilis elsejére készülnek a bajorok.
[do_widget id=text-10]
Maga az elgondolás pedig nem is olyan rettenetesen elrugaszkodott. A négykerekűek világában már a kilencvenes években megjelentek a masszírozó funkcióval ellátott fullos ülések az autóipar high-end végében.

A képen is láthatjuk, hogy az ülésben lévő szerkezetet – ami meglepően hasonlít egy vezérműtengelyre – egy elektromos motor működteti. A forgó tengelyen lévő bügykök pedig az emelkedésükkel megnyomnák a nagy farizom elgémberedő pontjait. Ezzel pedig várhatóan nem csak a zsibbadó valag szindrómának üzennének hadat, hanem egyúttal a derékfájásnak is. Azaz akármilyen humorosnak is hat elsőre az elképzelés, a valóság az, hogy van értelme. A dolog útjába az állhat, hogy ha a tompornyomkodó tengely túlságosan kellemes érzéseket vált ki a motorosban, akkor az elterelheti a figyelmet a vezetésről. Engem pedig kövezzetek meg bátran, mert minél jobban belegondolok, annál jobban elfog az érzés: KÉNE.

