Motorozási technikák sorozat, 1. rész: a motor egyensúlyi állapota

by Macko -

Korábban egy-egy koncepció nélküli, hirtelen ötlettől vezérelt cikkben olvashattatok már oldalunkon a vészfékezés helyes technikájáról (bár ott az elsődleges cél két motor összehasonlítása volt), illetve a motor kanyarodásáról is. Mivel rendszeresen jönnek olvasói kérdések, elhatározásra jutottunk: belevágunk egy Motorozási technikák című sorozat elkészítésébe. Nem feltétlen a vezetéstechnika fog a középpontban állni, hanem mindenféle olyan apróbb és jelentősebb motorozással kapcsolatos dolog, amely kivétel nélkül minden motoros számára fontos.

Sorozatunk egyszerű, de hasznos és biztonságos motoros tippeket és technikákat mutat be

Mikre gondolunk? Akár a motorunk szűk helyen mozgatása, az azzal való különféle manőverek helyes végrehajtása és a veszélyhelyzetek megoldása is helyet kap. Ahogy olyan egyszerű praktikák is, mint a nagysztenderre való felemelés vagy a peches módon felborult vas talpra segítése. Ráadásul mindez kiterjed majd az aszfaltos használatra és a terepen való közlekedésre is. Fontos, hogy igyekszünk a valóban mindennapi dolgoknál maradni, tehát nem a holtpont mögötti egykerekezés vagy a piliscsévi nagy asztal átugrása lesz a fókuszban.

Induljunk az alapoktól!

Mivel pedig egyszerű, de fontos fogásokat szeretnénk logikusan felépített csokorba szedni, mindent a legelejétől fogunk felépíteni. Minden epizódban egy témát járunk körül oly módon, hogy videóval is illusztráljuk azt, valamint le is írjuk a lényeges tudnivalókat. A sorozat első része a legfontosabb alappal, a motorkerékpár járműfizikájának sajátosságával foglalkozik. Ez az epizód az egyensúlyi állapotot és annak kezelését mutatja be.

Videónkban majdnem minden elhangzik az egyensúlyi állapottal kapcsolatban. Gyakorold saját motoroddal!

Foglaljuk össze a legfontosabbakat:

  • A motorkerékpár talajviszonyoktól függetlenül függőleges állapotában a legstabilabb.
  • Innen kibillenve a dőlésszög növekedésével egyre nagyobb fizikai erő kell a megtartásához.
  • Amennyiben a függőleges állapotban tudod tartani, gyakorlatilag erőkifejtés nélkül képes vagy stabilizálni.
Amikor már stabilan és erőkifejtés nélkül tudod tartani a motort függőlegesen, akár fel is szállhatsz így rá

 

  • Amikor már érzed az egyensúlyi állapotot, mozogni is tudsz a motor körül. Körbejárhatod, lehajolhatsz, fel is ülhetsz rá ha szorult helyzetben vagy – vagy fel tudod tenni egyedül egy utánfutóra.
  • Az egyensúlyi állapot ismerete és „érzése” rengeteget tud segíteni motorozás közben, amikor lassan mész vagy valamelyik kerék tapadást veszít.
  • Gyakorold sokat, ameddig nem érzed valóban magabiztosnak magad. Az elején, ha nagyon félsz, kérj meg valakit, hogy az átellenes oldalon „biztosítson” – de ő ne érjen a motorhoz, csak akkor segítsen, ha az megbillenne.
Sokat kell gyakorolni, hogy könnyedén körbe is tudd sétálni a gépedet. Amelynek a tömege ilyenkor teljesen mellékes

Hamarosan folytatjuk!