Jómagam szeretek csizmában motorozni. Értem ezt arra, hogy napi munkába járástól a túrázásig mindig. Biztonságot ad. Azért esett a választás a Rebelhorn Piston II csizmájára, mert valahol félúton van a teljesen sport, illetve „túrasport” cuccok között. Minden szükséges védelmet megkapunk, de a műanyag bokamerevítése nem nyúlik fel a csizma tetejéig – vagyis egy fokkal kényelmesebb benne a mindennapi élet.

Előző csizmámhoz képest csak pozitív élményeim vannak. Vegyük sorba. Mint az eddig próbált Rebelhorn termékek, az adott méret (45) pont illeszkedik a lábamra. Kezdetben belebújni nehézkes volt, ám olyan szinten körülfogta a lábfejet, hogy semmi lötyögés nem volt tapasztalható. Így pontosan lehet váltani, megtartani a motor tömegét álló helyzetben. A cipzár minőségi, könnyen mozog. Szerencsére tépőzáras rész csak a csizmaszár tetején található, így a rögzítés könnyű.
Fő a biztonság, második a sétakomfort
Anyaga természetesen bőr, szellőzők csak módjával vannak rajta, tehát nem egy perforált kivitel. Ezzel együtt a nyári melegben is teljesen komfortos volt. Illetve kevésbé hajlamos beázni – manapság elég gyakran találkozunk záporral, zivatarral. A bélés anyaga komfortos, kellemesen szivacsozott. Nem zavaróan, de a csizmaszár tetején lévő varrás kicsit irritálhatja a lábszárat, így farmer esetén a hosszú zokni, vagy inkább a betűrt sport bőrnadrág ajánlott.
Első közös utunkon sikerült egy várat is megmásznom benne. Nem mondom, hogy erre lett kitalálva… Főleg a lejtmenet volt nehézkes benne, ami jól mutatja, hogy szabását tekintve mégiscsak a sportmotorozáshoz fejlesztették, ennek megfelelően van kialakítva a bokarész dőlése. Szintén öröm számomra, hogy a koptató fém, azok közt is jó masszív, tömör fajta. Nem vagyok híve a műanyag- illetve a lemez koptatóknak. Valószínűleg ez a fajta határozottabb visszajelzést közvetít.

A Rebelhorn Piston II csizma háromféle színösszeállításban létezik: fekete, fekete/piros és fekete/neon. Mindhárom vállalható, nem tolakodóan sok a színes betét. Eddig tapasztalt egyetlen negatív élményem, hogy a talpa esőben egy kicsit csúszós. Száraz körülmények közt biztos a talajfogás, de esőben meg tud tréfálni, ha nem figyelünk oda.
A második oldalon egy melegben is tökéletes, de akár egész évben hordható dzsekit mutatunk be – tapasztalatokkal együtt. Lapozz!

