Sokszor olvasni, hogy a Dakar Rally a világ legkeményebb versenye. Erre nyilván sokan legyintenek – aki azonban csak az Onroad.hu kis napi beszámolóit követte, az is tisztában van vele, hogy nem túlzó az állítás. A január harmadikán kezdődött és tegnap véget ért verseny során az indulók megküzdöttek egymással, a stopperrel, a tereppel, az esővel, a magaslattal és a rettenetes forrósággal, de legfőképpen saját magukkal. Mert biztosan minden versenyző érte el vagy esetenként lépte át teste fizikai képességeinek határait, mire végigverekedte magát valamennyi viszontagságon.

A tavalyi futamot Marc Coma nyerte – az ötödik Dakar elsősége volt, amely után visszavonult. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy ő első diadalát még Afrikában, az „igazi” Dakaron aratta!) Akkor harmadikként csapattársa, az újonc Toby Price futott be. Az ausztrál korábban nyert négy Finke sivatagi versenyt hazai földön, illetve második lett a 2012-es Baja 1000 viadalon. A világot azonban nem is gyorsaságával, hanem hihetetlenül kiegyensúlyozott teljesítményével lepte meg. Amikor kellett gyors volt, amikor kellett vigyázott a technikára – közben pedig végig jól navigált. Így logikusan ő lett a KTM gyári alakulatánál Coma utódja.

Második versenyén tehát hatalmas teher nehezedett a vállára – ebből azonban nem nagyon láttunk sokat. Mármint hogy a teher a legkevésbé is zavarta volna. Minden nap szerényen, de hihetetlenül magabiztosan nyilatkozott a célban, és pontosan azt tette, amit egy évvel korábban: gyorsan, magabiztosan, de felesleges kockázatot véletlenül sem vállalva, nagyjából rendíthetetlenül haladt a célja felé.

Ami nem volt más, mint a győzelem, hogy a verseny történetében ő legyen az első ausztrál Dakar bajnok. Meg is csinálta: öt napot vitát nem tűrő módon megnyert, de a prológ és a harmadik szakasz kivételével folyamatosan az első hatban volt. A legteljesebb mértékben megérdemelte tehát a trófeát!

A második helyen egy olyan srác jött be, akinek a teljesítménye szintén alsó hangon is felér egy bajnoki címmel. Stefan Svitko ugyanis a megszámlálhatatlan gyári versenygéppel zúzó ellenfele között privát versenyzőként, saját csapattal, tehát brutális hendikeppel indulva és versenyezve lett ezüstérmes! Az is hatalmas szó, hogy szakaszt tudott nyerni, azonban kiegyensúlyozottsága neki is elképesztő: a 13 szakaszból KILENCSZER végzett az első ötben! Csoda lenne, ha jövőre nem egy gyári KTM nyergében látnánk a rajtnál…

A pódium harmadik helyén a gyári Husqvarna nyergében a chilei Pablo Quintanilla végzett. Ő történetesen éppen a tegnapi, záró szakaszt nyerte meg – így senki nem mondhatja, hogy részgyőzelem nélkül került oda a bronzos pozícióba. Ő első és második Dakarján is baleset miatt feladta a versenyt, míg 2015-ben negyedik lett. Ezzel érdemelte ki a Husqvarna ülését, amelyet meg is hálált: végig az első tízben végzett minden egyes szakaszon, összetettben egyre csak jött felfelé – majd a legvégén, biztos ami biztos odarakta a tüzet és az utolsó nap megnyerésével bebiztosította, nehogy valaki elé keveredjen riválisai közül.

Mögötte szoros volt a meccs: negyedikként hat perc hátránnyal a gyári Honda csapat újoncaként Kevin Benavides érkezett, mögötte viszont a Yamaha legjobbja, Helder Rodrigues összetettben 57 másodperces (!!!!!) lemaradással lett ötödik. A Yamaha talán még elégedett is az eredménnyel, a Honda azonban garantáltan nem.

Hiszen ők idén is nagyon nagy reményekkel érkeztek. Nem is teljesen titkoltan győzni jöttek, de ez nagyon nem sikerült nekik. Műszaki hibák, balszerencse és bukások is megritkították a csapatot, így az eredetileg nyilván nem oda szánt elsődakaros hozta végül a legjobb eredményüket.

Mindenképpen említsük még meg Laia Sanz kisasszonyt is, aki idénre ugye átült a gyári Hondáról a gyári KTM-re, és ugyan tavalyi 9. helyétől elmaradva idén 15. lett, de a legjobb női motoros titulusát igen magabiztosan megőrizte. No meg rengeteg szurkoló csodálatát is, akik nem értik, egy ilyen gyönyörű hölgy hogy tud ennyire – férfiakat is megszégyenítő – keménységgel motorozni. Vele kapcsolatban még említsük meg a célban tett nyilatkozatát, ugyanis azt bátorkodta mondani: számára kiábrándító, hogy évről évre „puhul” a verseny, hiszen idén az első szakaszt törölték, rengeteget pedig lerövidítettek mindenféle okokra (elsődlegesen az időjárásra) hivatkozva. Pedig szerinte erre semmi szükség nem volt – egy hölgy szájából azt gondolom különösen fájó egy ilyen kritika!

Egy szó mint száz, az továbbra is látszik, hogy a Dakar valóban a világ egyik legkeményebb versenye. Elég csak az idén is rengeteg komoly sérülésre gondolni (amelyek java részéről nem is értesültünk). A legendás verseny 2009 óta Afrika helyett Dél-Amerikában állít hatalmas kihívásokat az egyre népesebb és keményebb – értsd: komoly terepes múlttal rendelkező feltörekvő fiatalokat felvonultató – mezőny elé. Idén történelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi: először győzött ausztrál versenyző, és végzett másodikként egy szlovák privát pilóta.

A folyamatosan rohanó és változó világban egyetlen egy atombiztos pont van: a KTM. Az osztrák márka zsinórban tizenötödik Dakar-diadalát zsebelte be idén, és a befutó után megint elmondhatjuk, hogy igazából megszorítani sem tudta őket senki. Majd 2017-ben lehet újra próbálkozni.

Dakar Rally 2016 – a 13. szakasz sorrendje

Dakar Rally 2016 – VÉGEREDMÉNY