Hogy kerülhetsz nagy bajba az ujjatlan kesztyű miatt?

by gyorgy74 -

Kedves Onroad! Rendszeres olvasója vagyok az oldalnak, a tanulságos történeteknek, illetve a jó beszámolóknak. Kvázi én is nagyon sokat csavargok, túrázok motorral. Ez a történet amit megosztok veletek szorosan köthető a motorozás árnyoldalához, nem utolsó sorban életszerű, tanulságos esetről tesz tanúbizonyságot. Egy szép nyári reggelen indultunk útnak egy jó barátommal a festői Erdélybe, annak is egy közelebbi pontját választottuk úti célul, ami nagyjából száz kilométerre található tőlünk: a csodálatos Magosa volt a kitűzött cél. Így még a barangolás ellenére a nap végére haza is érkeztünk. Nagyon jó volt az idő, szikrázó napsütés, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a visszaúton egy olyan dolog történik velünk, amit az életben nem feledek el! A tükröt gyakran kémlelem –  ez azon a napon sem volt másként.

A túra felhőtlen nyári kalandnak indult
A túra felhőtlen nyári kalandnak indult

Amikor Szirénvárajára érkeztünk, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy itt valami nem stimmelt a barátom motorozási szokásában. Jól ismerjük egymást, gyerekként együtt nőttünk fel és jó ideje együtt motorozunk – idestova ötödik éve. A tapasztalt motoros múlt ellenére barátom többször áttért a menetirány szerinti bal oldalra, hosszan a szembe sávban ment aztán visszatért – ilyet még közös gurulásainkon sosem tapasztaltam, szokatlanak tűnő manőverek voltak ezek. Ijedelemre adtak okot, ezért lassítottam. Egy enyhe kanyarhoz érkezvén szinte már megálltam, miközben mellém gurult úgy, mintha bójákat kerülgetne. Csak annyit tudott mondani, hogy álljak meg, mert rosszul van!!! Az ütő megállt bennem, ne tudjátok meg mit éreztem abban a pillanatban! Egy jobbra ívelő kis utcába befordultam, letámasztottam a motorom, ő akkor már önkívületi állapotban próbált utánam fordulni, szinte nem is volt tudatánál, mint aki tök részeg úgy jött utánam! Nagy gázt adott és a padkára felszaladva a motor egy fának támaszkodva állt meg, ő pedig szó szerint leesett róla.

Ezen a sarkon történt majdnem tragédia Szirénváralján
Ezen a sarkon történt majdnem tragédia Szirénváralján

A segítségére sietvén gyorsan odaérve kérdeztem tőle, hogy mi a baj? Közben levettem róla a sisakot a szemébe néztem, ami teljesen vérben forgott és nem volt tiszta… Mi a baj? Nem válaszolt, láthatóan már nem volt magánál. Aztán a szemtanúk, akik végignézték az esetet oda siettek és kérdezték tőlem: Részeg? Motorra sosem ülnénk ittasan – mondtam -, csak mellém gurult és kért hogy álljak meg mert rosszul van. Megkértem az ott árcsorgókat, hogy azonnal hozzanak vizet, amit egy kis sarki kocsmából egy idősebb bácsi meg is tett – nagyon segítőkészek és rendesek voltak a helyiek. Próbáltam locsolni, újra és újra kérdeztem: mi van, mi a baj? Láthatóan jobban lett, aztán megszólalt, hogy megcsípte valami menet közben. Hol? És miután a kesztyű lekerült mutatta a csípés helyét, amit egy tapasztalt járókelő sárral bekent és masszírozta körkörös mozdulattal. Mondták ott a helybéliek, hogy vannak mérges rovarok és pókok, amik bizony ilyen rosszullétet okozhatnak.

Hiába gyártották motorozáshoz, az ujjatlan kesztyű a mérges rovar ellen nem védett meg
Hiába gyártották motorozáshoz, az ujjatlan kesztyű a mérges rovar ellen nem védett meg

Egy ujjatlan kesztyű volt rajta, menet közben alákerült valami, ami a mutató- és a gyűrűs ujja közé csípett. Nem tudta megmondani mi volt, mert nem látta, csak a csípést érezte. A helyi orvost akarták hívni a már körben álló járókelők, de a barátom ellenkezett, hogy már jobban van, nem kell neki orvos. Azért írtam le ezt a történetet, hogy ujjatlan kesztyűt soha ne viseljetek! Amennyiben pedig valakit megcsíp valami, az azonnal álljon le – a barátom utólagos elmondása szerint egy hirtelen meleghullámot érzett és a csípés pillanatok alatt látásvesztést eredményezett: arra sem emlékezett, hogy utánam jött azon a szakaszon. Hozzáteszem, semmire nem allergiás és teljesen egészséges, jó fizikumú motoros. Tanulságos és egyben szerencsés a történet, hiszen ő megúszta ennyivel – de a kaland akár tragikusan is végződhetett volna.

9 comments

  1. Na ez az a probléma, ami nem függ össze azzal, hogy volt e kesztyű rajta vagy éppen mezitkézzel motorozott. Akárhol meg tud csípni valami. Akár a nyaknál vagy a kabát ujján becsusszanva a karon. Hogy most éppen a kezén történt az csak szerencsétlen véletlen. Minden eshetőségre ilyen esetben úgyse tud senki felkészülni. Az esés persze más…

  2. Na, mint a nyitott sisak, az is ekkora butaság motorra.

  3. De, igenis be lehet úgy öltözni, hogy ne menjen be alá semmilyen ízeltlábú (persze ha otthonról „hozol” a ruhádban egy pókot, az más). Tavaly ősszel Csongrádon megálltam pihenni a Tisza-strand üres parkolójában, biztos emlékeztek, rengeteg volt a szúnyog, ráadásul engem imádnak, én meg eléggé viszolygok tőlük.
    Mégis tök nyugodtan tudtam nézelődni (gyönyörű volt az őszi táj), annak ellenére, hogy kis túlzással vastagon lepték a ruhámat, és keringtek a sisakom körül.
    Maszk, sál, sisak, felül védve vagy. A motoros kabát és nadrág remélem magától értetődik itt mindenkinek. Ez a kettő összecipzározva, kabát ujja a kesztyűbe ér, nadrág szára a csizmában.
    És nem az anyagiakon múlik, szépen lassan összeszedtem mindent, nagy része már a motor előtt megvolt, ami amúgy nem fért volna a keretbe újonnan, az a motorhoz hasonlóan másodkézből.

  4. Engem annyi rovar csípett meg menet közben, hogy hosszabb cikket is tudnék írni belőle. Volt hogy a hálós nadrágon keresztül vert telibe a combomon úgy a darázs, hogy azonnal se kép se hang nem volt. Szerencsére nem egyedül voltam és másnál volt kalcium.
    De a legjobb darazsas sztorim most idén volt, a BMW Bike Maraton Repeta Túra után hazafelé tartva. Reggel iszonyatos migrénem volt, a szállodában a recepciós adott Flector port. Pár perc alatt elmúlt a migrén, majd a túra után már délután hazafelé előbb a kabátujjamba csattant be egy darázs, aztán a nyakamat találta el egy másik, egy harmadik meg a gallér mellett valahogy bevergődött a bal lapockámhoz. Éreztem, hogy megcsípnek, de nem különösebben zavart. Hazajöttem és kiráztam a 2 még meglévő tetemet a ruhámból. Éjszaka kezdtem szarul lenni, majd vagy 2 napig szenvedtem a viszketéstől és a forróságtól. A sztori tanulsága pedig: milyen idegblokkoló lehet a Flectorban, ha délután a darázscsípéseket simán lesz@rtam? 😀

  5. Szerintem egy kánikulai napon nem mindenki bír hermetikusan zárt ruházatban motorozni. És az sem biztos, hogy menet közben kerül a kabátba valami. Nekem talán legcsúnyább egy pók csípés volt, egy parkolóban a padon hagyott kabátba mászott be..

    De menet közben én pl csak a legritkább esetben csukom le a plexit.. még esőben is résnyire nyitva.. ez van..
    A régi sisakomnál mindig a szemüveg szár mellett ment be valami .. a csapat tudja, ha hirtelen megállok és kapom le a sisakot akkor valami már megint bejutott a sisakba. Az egyébként kiváló Shoei sisakomról azért szoktam le mert a dupla D gyűrűt nem tudom elég gyorsan nyitni ilyenkor. Tudom hogy lehet, csak épp ha darázs van az ember fülében akkor hajlamos kapkodni. A mostani sisakom sokkal passzentosabb, ebbe nem tud berepülni a szemüvegszár mellett.. mondjuk maga a fémszár is csak akkor fér be ha a gumiborítást leveszem róla.

  6. Éreztem hogy valami darázs vagy bogár lesz a dologban:
    Engem is megcsípett egyszer, azóta nem igen viselek ujjatlant.
    Azért vettem, hátha melegben jó lesz, de a tenyeremen ugyanúgy ott a bőr, jobb nem lett a helyzet, de legalább a kesztyű megfogja a tenyerem és kékes lesz:)
    Az ujjakat védeni kell a széltől na meg a a fékkar, kuplungkar sem siklik úgy a ragadt, izzadt bőrödön….jobb a sima kesztyű.

  7. „Szerintem egy kánikulai napon nem mindenki bír hermetikusan zárt ruházatban motorozni.”

    30 fok felett már lehet szenvedni rendesen az biztos, főleg ha tűz a nap, szél sincs vagy az is meleg…90-100-ig a ‘léghűtés’ éppen csak valamit segít.
    A megoldás hogy inkább nem ül az ember motorra. De papucsban, rövidnadrágban, pólóban nyomni hülyeség…még mindig látok ilyet.

  8. Igen elég szerencsétlen sztori.
    Hasonló bár jóval kisebb probléma volt velem kb 3-4-5 hete. Még jó idő volt így fordultam egyet. Éppen a Tapolcai krosz pályától indultam el. Sima melegítő + gerinc védő + könyök védő + kesztyű cuccban. De mivel nem szeretem a pulcsi alá vágó szelet mindig ráhúzom a kesztyű szárát. Szerintem max egy gyűrődés lóghatott ki de ott simán betalált alig 500 méter alatt egy darázs. Szerencsére nem vagyok allergiás sem a méhre sem más hasonlóra de mire lehúzódtam megálltam és kihajtottam azt a dögöt vagy 5-ször végigcsípte az alkaromat. Szerencsére a könyökvédőnél nem jutott feljebb mert akkor üldözhettem volna tovább de így is elég kellemetlen volt a dolog.

  9. Semmiképp sem papucs-poló kombóra gondolok. De van hogy belefutsz kánikulába.. Idén nyáron ez nem volt lehetetlen. A kellemes alpesi klíma után az M7-esen 38 fokban beállni egy dugóba… na ott nem lehet megmaradni (mentem is fel Szlovákia felé). De akkor is fent volt a dzseki a csizma.. csak nyitva a karnál, a nyaknál.. meg minden szellőztetése.. meg minden kútnál két liter víz. . egyet meginni..egyet beönteni a kabátba 🙂

Vélemény, hozzászólás?