Eszem ágában sincsen pont téged nyomasztani a személyes problémáimmal kedves olvasó, de az a nagy helyzet, hogy egy kicsit gondban vagyok, hiszen a Kawasaki Ninja ZX-25R-ről lényegében már minden információt összeszedtem, ami csak elérhető. De mégiscsak kijött egy új videó hozzá, ami miatt érdemes újra elővenni ezt a kis születőben lévő méregzsákot. Tehát ha olvastad a múltkori összefoglalómat, akkor bátran tekerj le a videóig, rakd fel a fülhallgatód, adj egy kis hangot és hallgasd meg, hogyan szól!

Na de ha még nem: mit is tudunk a Kawasaki Ninja ZX-25R-ről? Zöldék újra merészet mertek álmodni és felélesztik a régen kihalt, sornégyes de negyed literes kategóriát. Méghozzá abban a szellemiségben, hogy kisköbcentis motort gyártanak, de a nagyokat megillető odafigyeléssel és minőséggel. Rettenetesen durva cucc lesz, csak éppen joggal tartunk tőle, hogy Európának még a közelébe sem fogják vinni. Pedig az lenne az igazán nagy szám, ha ezt beleszuszakolnák az Euro5 környezetvédelmi előírásokba!
[do_widget id=text-10]
A 250 köbcentis, sornégyes erőforrásból várhatóan 55-60 lóerőt fognak kisajtolni, a fordulatszámot pedig 17.000-ig lehet majd nyekegtetni. Na de lesznek ott fordított Showa SFF-BP villák, horizontális helyzetű hátsó rugóstag, radiálisan rögzített féknyergek, gyorsváltó, ABS és üzemmódkapcsoló. Tehát csupa olyan dolog, amit egy rossz berögződés miatt a 600 köbcentitől felfelé nyújtózkodó kategóriában várnánk el. Na de halld a lényeget!
Sajnos a videóról az is sokat elárul, hogy az nem a Kawasaki fő gyári, hanem a Kawasaki Indonesia YouTube csatornáján jelent meg. De azért jó eljátszani a gondolattal. Csak hunyd be a szemed egy pillanatra és képzeld el, hogy te vagy az a rettenetesen antipatikus és ugyanennyire szerencsés 18 éves kisfickó, akinek a sikeres érettségi másnapján ennek a kulcsát nyomja a faterja a kezébe! Csak képzeld el…

