Ahogyan a többi gyártó, úgy a Benelli is kivitte az újdonságait az EICMA kiállításra. A milánói gigadzsembori keretein belül bemutatkozó nagy, 800-as Leoncino hozta magával a kicsit szigorúbb Trail kivitelű testvérét is.

A Leoncino 800-ban egy 754 köbcentis, folyadékhűtéses sorkettes motorblokk dolgozik, és ezzel hivatalosan is kilépett az A2-es jogosítvánnyal vezethető motorok sorából. Ha pusztán az adatokat nézzük, akkor a 82 lóerő 9.000-es fordulatszámon, a 67 Nm-es forgatónyomaték 6.500-on érkezik. Azt azért hozzátenném, hogy ezek csupán számok. Persze arra utalnak, hogy a Benelli ezúttal is azokat célozza meg, akiknek benőtt a fejük lágya. Azokat, akik mértékben is tudnak örömet lelni.
[do_widget id=text-10]
Na és persze azt is, hogy várjuk csak ki, hogy milyen lesz a gyakorlatban. Pont idén tavasszal volt szerencsém megtapasztalni, hogy Benelliék elég ügyesen tudnak játszani a rendelkezésükre álló erőforrásokkal.

A kéthengeres erőforrás egy térhálós vázban csücsül. A gyártó stratégiáját ismerve pedig erre az alapra hamarosan érkeznek a TRK800 és a 802c változatok is. A motor 50-es, fordított, állítható Marzocchi villákat, valamint szintén állítható hátsó rugókat kap. A korábbi, radiálisan rögzített sajátmárkás fékek helyett pedig Brembo kerül a nagyokra, 320-as tárcsákkal. A Trail kivitel előre 17-es helyett 19-es kereket, felhúzott, scrambleres kipufogót és 10mm-el hosszabb rugóutat kap, a tömege pedig 220-ról 224-re növekszik.


One comment
Comments are closed.