BMW-vel motorozol? Mindig legyen nálad mobil diagnosztika!

by Macko -

A modern motorkerékpárok igen fejlett elektronikai rendszerekkel rendelkeznek. Vannak, akik szerint ez igazi idiótaság, mert csak a baj van velük – azonban szerencsére ez közel sem igaz. Persze létező nézőpont az is, hogy önindító se legyen, mert elromolhat – de kevesen indulnak világot járni berúgós motorral. A számítógép vezérelt járművek abszolút alkalmasak a modern civilizáción túlra vezető utazásokra is – azonban az esetleges hibákkal kapcsolatos diagnosztika terén ugyanúgy fel kell készülni a kalandornak, mint a karburátor szét- és összeszereléséből anno.

Zsebméretű diagnosztika

A GS-911 három kivitele

A dél-afrikai Hex Innovate nevű elektronikai cég a legnagyobb darabszámban eladott kalandmotor-gyártó BMW modelljeihez kínál egy erre való eszközt. A kis kütyü neve GS-911 – a szám nyilván a segélyhívásra utal. Alkalmas valamennyi ma gyártott és az elmúlt időben készült legtöbb bajor motorral való csatlakozásra. Kommunikál laptopokkal és mobil eszközökkel, így nagyon egyszerűen lehet kiolvasni a hibatárolót – azaz megállapítani, mi a teendő a géppel. Plusz törölni a listát, nullázni a szervizintervallum-számlálót – és még rengeteg egyéb dologra használható.

A mobil diagnosztika valóban elfér egy zsebben – bár inkább egy kalandmotoros kabát nagy külső tárolójában, mint a farmergatya farosában. Három kivitele van: az alap csak USB csatlakozásra alkalmas, a magasabb szintűek már Wi-Fi kommunikációval kapcsolódnak a vezérlő eszközökhöz. Számos egyéb funkciójukban különböznek – és tudásuknak megfelelően árukban is. Az alap 225 angol font, a középső 300, míg a Professional verzió 565 GBP – ezek sorozatban 82, 109 és 206 ezer forintnak felelnek meg. A reklámfilmje inkább a motorozáshoz csinál kedvet az embernek, így a mobil diagnosztika ős-ellenségeinek is érdemes megnézni:

Ezt a filmet a modern, elektronikával telezsúfolt motorok lelkes ellenzői is nézzék meg!

Alakítsd kedvedre!

A Hex Innovate másik érdekes terméke az ezCan névre keresztelt kis kütyü, amely a motor elektronikájának testre szabására használható. Őt fixen telepíteni kell a modern kétkerekűekbe, amely onnantól már számos ponton az igényeidhez alakítható. A világítás több része módosítható: működhet stroboszkópként a kiegészítő fényszóró, villoghat a féklámpa – és egyéb lehetőségek is vannak.

Így néz ki az ezCAN kütyü beszerelés előtt

Az ezCan hasznossága nyilván csekélyebb, mint amit a GS-911 diagnosztika nyújthat. Ez inkább jópofa „játékszer”, így árcédulája is kicsit vékonyabb: 140 fontba, vagyis 51 ezer forintba kerül. Az meg – valljuk meg – már a bolondnak is megéri! Zárásként nézzük meg kisfilmjét, amely tényleg jól bemutatja funkcióit:

Mindent olyanra alakíthatsz, amilyenre csak szeretnéd