Várda Attila kalandjairól szóló beszámoló-sorozatunk első részében az oroszországi száguldást olvashattátok, majd következett a Laoszi „időelütős” motorozás. Onnan átrepült Amerikába – és mivel a Kawasaki a tervezettnél némileg hosszabb idő alatt ért át San Franciscoba, továbbra is bérelt motorokkal hidalta át a hiányát. Természetesen ezeket a „kalandokat” is elmeséli nekünk – a mai epizód végén pedig visszaül a Z750 nyergébe. A szó ismét Attiláé.
„…how much money do you have with you, Sir? – kérdi az officer belépésnél. Nem mondhattam, hogy minden beváltott dolláromat otthon felejtettem, pedig így volt. Szóval végül csak megérkeztem az USA-ba, de mivel Laosz nem a szomszédban van, kicsit korábban kiszálltam. De jól is tettem! ALOHA!!! Bár soha nem vágytam Hawaii-ra, de ha mar útba esett, csak nem hagyhattam ki.
Csomagok le és azonnal egy kis séta: Honolulu belvárosa és a part. Hihetetlen, de tényleg itt vagyok. Kellett kis idő, amíg felfogtam amit latok. Főleg a laoszi kirándulás után. Fények, luxus, zene, kellemes esti szellő, pálmafák, rengeteg turista – és mindenki az utcákon. Néhány óra séta, vacsi – és vissza a szállásra. Másnap reggel pedig irány a motorkölcsönző. A szigeten a főutakon 35 mph (56 kilométer/óra) a maximum – ez a leglassabb állam az USA-ban -, így nem láttam értelmét komoly motornak.
Robogóra fel!
Bár az új Indian Scout Bobbert szívesen kipróbáltam volna, de mivel drága is volt, én meg trikó-rövidnadrágban terveztem motorozni – ezt később aztán jól megbántam-, így maradt egy Honda Forza 300-as robogó. A végére nagyon megszerettem a kis Hondát: akkora hely van az ülés alatt, hogy minden Föld körüli útra szánt cuccom simán beleférne. Néhány nap alatt bejártam vele az egész szigetet: motorozás és strandolás volt a program felváltva.
Nem egy ázsiai ország: itt nem lepik el motorok az utcákat. De azért volt S1000RR-től kezdve a nagy Harley-kig szinte minden. Még Ural is. Vulkán túra, Waiki Beach, naplemente, Pearl Harbour, hula dance, ukulele és csirkék. Tele a sziget csirkékkel: jönnek-mennek mindenhol. Sok él vadon, természetes ellensége nincs, irtani tilos őket – így könnyen lehet kakas-kukorékolásra ébredni.
Ami pedig még a csirkéknél is gyakrabban bukkan fel mindenhol, az a surf. Hatalmasak a hullámok, így kora reggeltől már vízen vannak kicsik, nagyok, fiatalok, öregek. Viszik a deszkát gyalog, bringán, motoron, kocsin. A nem part-menti részeken gyakran esik az eső, így nagyon szép a növényvilág. Dzsungel-szerű a táj, de a legtöbb út zsákutca, vagy le van zárva a hegyek közt.
500 kilométert motoroztam a kis szigeten. Ez éppen elég volt arra, hogy körbenézzek és a trikó-rövidnadrág öltözéknek köszönhetően ismét sikeresen leégjek. A végére mint a kígyó dobtam le a bőrt az arcomról és a hátamról… Mégis nagyon örülök, hogy útba ejtettem – igaz, amit Laoszon pénzben megspóroltam, azt itt nagyjából duplán kifizettem. Pedig semmi extra nem volt. Hawaii nem olcsó hely, de megérte eljönni!
Üres napokon hajts Harley-Davidsont!
Innen már csak pár óra volt San Fransisco, ahol elvben már várt a Kawa. Persze ez sem ment simán: a vámolást nem sikerült azonnal megoldani. Így megint felszabadult néhány napom, amit kihasználandó kivettem egy szinte zsír új (130 kilométert futott) Harley-t. Irány Los Angeles, majd Arizona. Hollywood, Beverly Hills, Venice és sok, eddig csak a tévéből ismert hely.
Aminek a legjobban örültem, hogy végre végigmotorozhattam a Mulholland Drive-on, majd ezt követően a talán leghíresebb amerikai út, a Route 66 egy részén gurultam Phoenix irányába egy gyors rokonlátogatásra. Ez a rész talán az eddigi legmelegebb, ahol valaha motorral jártam. Nem is láttam egy motorost sem! Napközben árnyékban közel 50 fok volt, de éjszaka is alig hűlt le 35-36 fokra.
Már úgy voltam vele, hogy a Kawasaki, amivel indultam nem gurulhat Amerika útjain és a Harley-val megyek New Yorkba. Azonban egyszer csak az egyik este jött az üzenet: sikerült megoldani, mehetek érte! Másnap reggel már 5-kor motoron ültem és a friss reggeli 35 fokban azonnal indultam vissza San Fransiscoba. Az „üres” napok során laza 2’900 kilométert sikerült belevarázsolnom az amerikai nagyvasba…
Sok idő telt el és jó néhány kilométert megtettem, mióta Vlagyivosztokban elköszöntem a Kawától. Hogy én mit csináltam azóta, azt tudjátok – de a Z750 is járt Koreában, utazott hajón és repülőn – de végre megérkezett Friscoba és újra együtt folytatjuk az utunkat! A kényelmes, fotel-szerű ülés és a hifi azért hiányozni fog egy kicsit – de mégis csak a spártai Kawasakival az igazi ez a Föld körüli utacska. Most irány New York!”
