Tavaly új névvel és új szervező csapattal vágtunk bele egy félig-meddig megszokott, mégis sok mindenben újszerű motoros tájékozódási túraverseny megszervezésébe. Az Aegon motoRun céljai változatlanok: a résztvevők motorozzanak egy jót, közben persze törjék a fejüket, figyeljenek nagyon a navigációs kihívásokra – és tegyék mindezt a lehető legbiztonságosabb módon. Tavaly 93 motorral rendeztük meg az eseményt – idén azonban népesedett a mezőny.
Az előzetes regisztráció során 115-ig kúszott fel a számláló, végül pedig 111 motor legénysége (18-an utassal) vágtak neki a táv teljesítésének. Az időrendünk nem változott: pénteken délben indult az első rajt, aznap délutánra pedig 311 kilométer volt betervezve. Sajnos csak tervezve, ugyanis a második szakaszt az időjárás által megtépázott hegyi utak miatt törölnünk kellett. (Ezt a mezőny előtt 2-3 órával motorozó előfutóink jelezték, így nem a versenyzők szembesültek a lezárt utakkal.) Na de mit is jelentenek a szakaszok, és hogy zajlik az egész Aegon motoRun?
A lebonyolítás
A verseny távját szakaszokra bontjuk, amelyeken a két- vagy három motorból álló csapatoknak egy rajzos-szöveges itiner segítségével kell végignavigálniuk. A navigáció lényege, hogy csak abból tudják, jó helyen vannak-e, hogy a következő utasítás stimmel-e avagy nem. Azt viszont általában nem tudják, hogy mennyit kell motorozni a következő pontig – így egyfajta állandó bizonytalanság mindig kíséri az egész kalandot.
A szakaszok hosszát is csak körülbelül ismerik, így némileg váratlanul éri őket az azok végén található pontőr helye. Aki többnyire benzinkúton van és felírja a csapatot vezető motor érkezési idejét és kilométerórájának állását. Ebből tudjuk utólag kiszámolni a megtett távolságot és a csapat valós átlagsebességét. Ugyanis minden eltérés a pontos távtól, valamint a megadott (szabályos motorozással tartható) átlagsebesség-tartománytól büntetőpontokat hoz a konyhára. Azok pedig kegyetlenül gyűlnek a hibák következtében.
Szóval a második szakaszt – vértől tocsogó szívfájdalommal – törölnünk kellett, így a pénteki nap némileg rövidebb is lett a tervezettnél. Öt óra után kezdtek is célba érni a csapatok, akik már így az első három végigmotorozott szakasz után is mosolyogtak az útvonaltervezés apró trükkjein. Pedig ekkor még nem sejtették, mi vár rájuk másnap… Este közös vacsi, sörözés, beszélgetés volt a program – de mindenki érezte, hogy másnap pihentnek kell lenni és korán aludni tért. Na jó, majdnem. 🙂
A szombati csiki-csuki
A második nap reggelén 7.30-kor útnak indítottuk az 1-es csapatot, majd percenként sorban az összes többit is. Erre a napra több mint 550 kilométer volt betervezve – és ezt végig sikerült is lemotorozni. Ekkor Kőszegről Mariazell környékére motoroztak fel a versenyzők, ahol kegyetlenül jót keringtek a hegyekben. Amennyiben jól számoltam, tizenegyszer lépte át az útvonal a Kékes magasságát – vagyis komoly liftezés volt komoly kanyar-rengeteggel.
Itt is sok szakasz volt, vagyis rengeteg alkalommal ellenőriztük a megtett távolságot és a pontos átlagsebesség-tartást (vagyis hogy lehetőleg ne legyen száguldozás). Természetesen mindenki számára tiszta, hogy ebben a műfajban nem lehet olyan pontosan regisztrálni az adatokat, hogy valóban teljesen kiküszöböljük a szerencse-faktort. Mi ugyanis az egyes résztávokat térképről tudjuk a legpontosabban megállapítani – de egy szerpentinen az ideális kanyaríveken motorozva ettől bizony eltévedés nélkül is könnyen el lehet térni.
Többször kellett ravasz navigációs utasításokat megfejteni, és bizony nem volt minden annyira egyértelmű. Ennek megfelelően a diszpécser segítségét is lehívták néhányan – ez a telefonos szolgáltatás a hosszú bolyongásokat hivatott elkerülni. Aki végleg elvesztette a fonalat, némi hibapont fejében gyorssegélyt kap és folytathatja a jó útvonalat. A nap folyamán sokszor motorozott a mezőny eleje és vége szembe egymással – de végül mindenki célba ért.
Némi statisztika
A 111 motor összesen 43 csapatot alkotva motorozott. Sajnos volt egy apró balesetünk (a nagy keresés hevében egy ráfutásos koccanás) és néhány kiesésünk is. Ezek között akadt műszaki hiba és a motorozással nem összefüggő egészségügyi ok is. A valóban regisztrált megtett távolságok alapján a mezőny nagyjából 80 ezer kilométert tett meg, ami talán nevezhető komoly teljesítménynek is. A lényeg azonban, hogy mindenki célba ért és szombat este már kiengedhette a fáradt gőzt. Illetve majdnem mindenki, mert bizony akadt műszaki okokból az osztrák hatóságok által leszerelt rendszám is…
Vasárnap reggel pedig kezdetét vette az eredményhirdetés, ahol kiderült: ki mit hozott össze a nyeregben az előző másfél nap során. A legtöbb összeszedett hibapont a távot végig megtevő csapatok között 431 lett, a mezőny átlaga pedig 147-re jött ki. Ebből sejthető, hogy az élen elképesztően alacsony számokat találunk. A győztes Utri Kornél – Szabó Péter duó összes hibapontja konkrétan 12 lett, amelyből 10 egy elnézett (vagy elkalkulált) átlagsebesség eredménye.
A szabályok szerint ugyanis a „gyorshajtás” minden kilométer/órája 10 hibapont. Péterék tehát ezen kívül összesen kétszer 1-1 kilométert tévesztettek az útvonalon. Mivel pedig ők már 2015-ben ugyanebben az összeállításban nyertek BMW Bike Maratont (elveiben nagyon hasonló verseny volt az Aegon motoRun-hoz), ők az elsők, akik ebben a típusú tájékozódási túrában meg tudták ismételni a győzelmet. Jövőre nyilván megpróbálnak címet védeni – amire még nem volt példa. A cikk végén Szabó Peti röviden elmeséli élményeit saját szavaival is.
A második oldalon találod a részletes eredményeket, az összes elkészült fotót és a verseny pontos útvonalait is. No meg a győztes gondolatait. Lapozz!
