Mit kell tudnod a Grex márkájú bukósisakokról?

by Macko -

Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt – motoros pályafutásom kezdetén – egyik barátom Grex márkájú bukósisakban motorozott. Viszonylag nagy és erős géppel tette ezt, én pedig meg voltam győződve róla, hogy mindez merő felelőtlenség. Nem is értettem, miként lehet ilyen nevenincs sisakot hordani – ő azt mondta olcsó volt és kényelmes. Azután még néhányszor előfordult, hogy magamban morogtam olyan motoros társakra, akik szép, drága és új motorjaikra ugyanezt a márkát hordták – nem értettem, miért nem áldoznak egy „rendes” sisakra. Azután természetesen kicsit tájékozottabb lettem, és megtudtam ezt-azt a Grex márkáról – most pedig lehetőségünk nyílt rá, hogy nektek is megmutassuk, milyen sisakokat is takar a régóta ismert név 2016-ban.

Három népszerű kategóriában tesszük egymás mellé a Grex és a Nolan fejvédőket

Egyértelmű tehát: a GREX bukósisakok minden biztonsági és fő kényelmi szempontból teljesen egyenértékűek a Nolan márka elismert fejvédőivel. A fő különbségek röviden összefoglalva: nincs bogárháló az álladnál, a PinLock páramentesítő belső plexi nem alaptartozék – de elő van készítve, így egy mozdulattal bepattintható -, a vezeték nélküli kommunikációra nincs felkészítve a sisak – de a hangszóróknak van kialakított helye, így könnyen beszerelhető bármilyen cucc -, valamint a bélésben és a héjon nem jelenik meg a Nolan felirat. Azonban a Grex sisakok héja ugyanúgy roppant erős és rugalmas Lexan, ugyanaz a biztonsági energiaelnyelő réteg van bennük és pontosan ugyanolyan MikroLock csattal záródnak, mint az anyacég saját néven árult fejvédői. Sőt, a plexijük úgyszintén Lexanból van. Magyarul minimális kényelmi kompromisszumokkal viszonylag jelentős megtakarítással vehetsz bukót magadnak – így lehet, hogy egy márkásabb használt cucc árából inkább újat húzhatsz a fejedre – az pedig mindig sokkal jobb!

Képgaléria

Grex G6.1 - a zárt sisakok mezőnyében versenyez
Grex G6.1 – a zárt sisakok mezőnyében versenyez
A héjtól a bélésig minden részlete megegyezik az egykori Nolan N61-essel, de a mostani Nolan megfelelőjénél 25 százalékkal olcsóbb
A héjtól a bélésig minden részlete megegyezik az egykori Nolan N61-essel, de a mostani Nolan megfelelőjénél 25 százalékkal olcsóbb
Szép igényes a bélése, de hiányoznak belőle a Nolan márkanevek
Szép igényes a bélése, de hiányoznak belőle a Nolan márkanevek
A MikroLock csat tökéletesen egyezik a Nolan csoportnál ma is használttal
A MikroLock csat tökéletesen egyezik a Nolan csoportnál ma is használttal
A Grex 4.1 Pro az egykor tartósteszten bizonyító Nolan N43 Air alapváltozatának pontos mása
A Grex 4.1 Pro az egykor tartósteszten bizonyító Nolan N43 Air alapváltozatának pontos mása
A héj és a mechanika tökéletesen Nolan, de mai utódjánál 33'000.- forinttal, azaz csaknem 40 százalékkal kevesebbe kerül
A héj és a mechanika tökéletesen Nolan, de mai utódjánál 33’000.- forinttal, azaz csaknem 40 százalékkal kevesebbe kerül
Kellemes anyagú, kivehető és mosható bélés
Kellemes anyagú, kivehető és mosható bélés
A crossover kategória egyik első képviselőjének reinkarnációja - pont olyan mint az én egykori Nolanom volt
A crossover kategória egyik első képviselőjének reinkarnációja – pont olyan mint az én egykori Nolanom volt
A felnyitható állú sisakok között találjuk a Grex 9.1 modellt
A felnyitható állú sisakok között találjuk a Grex 9.1 modellt
A mai Nolan megfelelőjénél (N91 Evo) bő 17'000.- forinttal kerül kevesebbe
A mai Nolan megfelelőjénél (N91 Evo) bő 17’000.- forinttal kerül kevesebbe
A bélés színvilága is passzol a héj színezéséhez
A bélés színvilága is passzol a héj színezéséhez
Zajszintre tökéletesen megegyezik a Nolanokkal
Zajszintre tökéletesen megegyezik a Nolanokkal

Vélemény, hozzászólás?