1985-ös megjelenésekor a VMAX szinte új dimenziót nyitott az akkori motoros piacokon. Drag-bike ihletésű formaterve és brutálisnak számító gyorsulása hamar ikonná tette a modellt, amelyet egészen 2007-ig gyártottak – sőt, egyes piacokon még 2008-ban is lehetett az „eredeti” vasat kapni. Ezt a roppant hosszú modellciklust minimális változtatásokkal vészelte át: sokat kritizált futóművét és fékjeit frissítették egyszer fel a bő húsz év alatt. Közben 2005-ben egy egészen új koncepciót mutatott be a Yamaha ugyanezzel a névvel, majd 2007-ben világszerte debütált a teljesen új VMAX, amelyet már mi is tesztelhettünk. A teszt videós változatával idézzük fel mozgóképen is a második generáció bemutatkozását:
Azóta is teltek-múltak az évek, és idén bizony már harmincadik születésnapját ünnepelheti a V4-es izommotor-legenda. Erre a jeles alkalomra a Yamaha Sport Heritage szegmensében büszkén megjelenik a VMAX Carbon. Az 1’679 köbcentiméteres erőforráson nem változtattak, ugyanúgy kerek 200 lóerőt ad le, mint az „alapváltozat”.

A modell egyetlen igazi különlegességét a számos helyen felbukkanó karbon alkatrészek adják: a tankborítás, az első és hátsó sárvédők és az oldalsó elemek mind könnyű szénszálas ötvözetből készültek. Ezeken kívül a jubileumi modellhez jár két darab Akrapovic slip-on kipufogó is. A VMAX Carbon 2015 februárjától jelenik majd meg a szalonokban.

A Yamaha célja azonban az is, hogy a jeles ünnepi év alkalmából minél több vásárlóhoz eljusson a legendás modell – ennek érdekében pedig nem csupán fölfelé, hanem lefelé – bár ezt idézőjelbe tehetjük – is bővíti a palettát. Megjelenik ugyanis egy VMAX Matt Grey (vagyis matt szürke) kivitel, amely technikailag semmivel nem fog kevesebbet tudni, azonban az évforduló alkalmából különleges, lényegesen kedvezőbb áron lesz megvásárolható. Pontos hazai árát sajnos nem tudjuk, de elvileg februártól ő is elérhető.

Dögös.
Azt azért kötve hiszem,hogy az akrákkal nem erősebb a gép.
Ha nem a végdobban van a katalizátor, akkor érzékelhető többletet nem fog hozni. Viszont jóval könnyebbek a gyáriaknál, így a carbon elemekkel együtt talán bepajszerolják három mázsa alá a holmit. 🙂
Én se +15-20 lóerőket gondoltam,de valamennyit azért biztos rádob.
A súlycsökkenés pedig midig dicséretes és itt aztán van miből fogyni 🙂