Itt az új V-Strom 650XT

by FeR1 -

Néhány napja felütötte a fejét egy olyan hír, hogy a Suzuki földutas használatra szánt V-Stromot gurít ki a 2015-ös esztendőre. Ez tegnap bizonyosságot is nyert a kölni Intermot kiállításon – leleplezték a kissé átépített  V-Strom 650XT-t. Kissé érdekesre sikerült a motor ábrázata – az a csőr, amely a V-Strom 1000-esen magától értetődő, itt furcsának hat. Talán azért, mert a 650-es változatot nem így szoktuk meg – mindenesetre szépen továbbviszi a DR Biggel megkezdett arculatot.

A V-Strom 650XT fűzött felnikkel és számos kalandmotorokra jellemző kiegészítővel kelleti magát
A V-Strom 650XT fűzött felnikkel és számos kalandmotorokra jellemző kiegészítővel kelleti magát

A fűzött felni elöl 19 colos maradt, akárcsak az alapváltozatnál, így akik 21-es első kereket reméltek, azok most csalódhatnak. Pedig számos olyan ellenfele akad a piacon, akik elöl terepes méretű ráfot hordanak, mint például a BMW F800GS Adventure és a sima F800 is, vagy ott van a Triumph Tiger XC változata, de említhetnénk a Yamaha XT660Z Tenerét is.

Alapáron nem jár hozzá a fenti kiegészítők sora, csak a kacsacsőr és a küllős kerék
Alapáron nem jár hozzá a fenti kiegészítők sora, csak a kacsacsőr és a küllős kerék

Az új felniken kívül rengeteg extra felszereléssel tehetjük potenciális világjáró masinává az új V-Stromot. A sérülékeny olajszűrőt és az első henger kipufogó könyökét egy masszív haspáncél védi, míg a tank és az idomok védelmét a bukócső biztosítja, amelyre kiegészítő fényszórókat is választhatunk. A túraalkalmasságot a méretes kézvédők és a kiegészítő szélterelő tovább fokozza – a három tagú alumínum dobozrendszer magától értetődő egy ilyen motoron.

A motor magyarországi áráról és a pontos bevezetéséről természetesen még nincs információnk, de ezekre bizonyára már a 2015-ös szezon kezdetére fény derül és megvásárolható lesz az új V-Strom 650XT.

2 comments

  1. Hmm. Az a helyzet, hogy nem látok rajta más különbséget, csak a kacsacsőrt és küllős felnit. A kiegészítők nagy része meg megegyezik sima V-Strom cuccaival. Ez így nem túl impozáns :S

Vélemény, hozzászólás?