Bukósisakba kommunikációt építeni – amely mondjuk lehetővé teszi a zenehallgatást vagy a telefonálást, netalán a navigációs hangutasítások vételét – ma már nem nagy cucc. Olyannal is találkoztunk, hogy a visszapillantó tükröt egy fejvédőbe épített kamera helyettesítette. Már az eltévedőgépünk képét is elénk vetítik, ha akarjuk – sőt, utóbbit akár meglevő sisakunkba is telepíthetjük. Olyan rendszerrel is találkoztunk, amelyre akkor azt mondtuk, hogy mindent tud. Most kiderült, hogy mindig van még feljebb!

A spanyol távközlési óriásvállalat, a Telefonica újítása egy olyan összetett rendszer, amely nagyjából minden felmerülő igényre kínál megoldást – ráadásul vészhelyzetben akár életet is menthet. (Ez pedig talán még fontosabb, mint a zenehallgatás motorozás közben.) A Mobile World Congress kiállításon bemutatott sisak egy sima NZI – telezsúfolva innovációkkal.

A sisakba is beépítésre került egy GSM egység, így az önálló kommunikációra képes. A sisak összeköttetésben áll a kesztyűnkkel és a telefonunkkal is – az egészet pedig hangutasításokkal és kezünk gesztusaival egyaránt vezérelhetjük. A részleteket nem magyarázták el pontosan, de valószínűleg úgysem jegyeznénk meg – elég lesz azt majdani tulajdonosának agyába vésni. A „szokásos” dolgok mind megvannak: hallgathatunk zenét, látjuk-halljuk a navigációs utasításokat (ezek a telefonunkról érkeznek) és kommunikálhatunk a többi motorossal. A sisak elejébe és hátuljába épített kamerákkal pedig fotókat és videókat is készíthetünk menet közben.

A lényeg azonban még csak most jön: a Telefonica NZI sisakjába ugyanis ütésérzékelő szenzorokat építettek – és ugyanilyenek vannak a vele kommunikáló kesztyűben is. Amennyiben balesetet szenvedünk, a bukó egyrészt képes valamilyen szinten megállapítani vélhető állapotunkat (csak gondolom, hogy a légzésünket figyelve, vagy hogy mozog-e még a kezünk), sőt GSM modulja segítségével hívni a mentőket is. Eközben pedig fényjelzést is ad a környezetünknek – ezzel csökkentve egy további baleset esélyét (például hogy sötétben elüssenek, amikor az úton fekszünk). Az újdonságözön első részére lehet legyinteni, de ez utóbbi vitán felül hasznos dolog.
