Rögtön lelövöm a poént: Cyrill Despres megszerezte második szakaszgyőzelmét, ráadásul a Yamaha duplázni is tudott ezen a napon. A dolog azonban ennél sokkal összetettebben zajlott le. A nap egy 144 kilométeres összekötőt követően egy brutális, több mint hatszáz kilométeres gyorsaságiban teljesedett ki – ebben pedig minden volt: hegyek-völgyek, homok, dűnék és sziklás fennsíkok, egyszóval nagyon nehéz terep.

A nap végén azonban még nem így nézett ki az eredménytábla: Marc Coma ért be ugyanis elsőként a maratoni szakasz céljába. Elégedett is volt magával, hiszen tökéletesen jött ki neki a lépés. Azonban az éjszaka folyamán utólag kapott egy 15 perces büntetést – így legalább a szervezők fényesen bebizonyították, hogy az elbírálás során nincs kivételezés! Ezzel – mivel igen sűrű volt a mezőny, nem alakultak ki nagy időkülönbségek – vissza is esett a tizedik helyre. A büntetés oka egyébként az volt, hogy a csapat a szakasz után blokkot cserélt a KTM-en.

Pedig eredetileg úgy tűnt, hatalmas lépést tett a KTM élmenője a végső siker felé. Joan Barreda ugyanis hatalmasat bukott – ő szerencsére nem sérült meg komolyabban, a motor teljes fejidoma az itinertartóval és a navigációs egységekkel együtt azonban igen. Csoda, hogy ennek ellenére a hondás beverekedte magát az ötödik helyen – ahonnan azután Coma büntetése után előrelépett még egy pozíciót. Így végül összetettben csökkenteni tudta hátrányát – azonban azt már csak hatalmas szerencsével dolgozhatja le az utolsó napon.

No és akkor végezetül ejtsünk egy szót a szakaszt ily módon utólag megnyerő Yamahákról. Cyrill Despres elégedett volt a napjával, főleg mert ő is kiemelte annak nehézségét. Együtt motorozott Barredával annak balesetéig, onnan azonban a saját ritmusában haladva szűk három perccel Coma mögött futott célba. Majd annak büntetése után előre is lépett. Továbbra is hatodik, jelenleg mintegy 23 perc választja el a végső bronzéremtől – iszonyatosan sokat hozott vissza tehát a pihenőnapon még reménytelennek tűnő hátrányából.

Csapat- és honfitársa, Olivier Pain is jó áll, hiszen így végeredményben másodikként zárt tegnap, összetettben pedig a negyedik. Neki „csupán” tizenhárom percet kellene hozni a jelenleg harmadik Jordi Viladomson a végső bronzért – az is igaz viszont, hogy Despres már csak tíz percre van mögötte. Mindenkinek nagyon össze kell tehát szedni magát az utolsó kemény menetre!

Dakar 2014 11. szakasz (Antofagasta-El Salvador, 144 km összekötő, 605 km speciál, összesen 749 km):
1. Cyrill Despres, FRA (Yamaha) 06:38:59
2. Olivier Pain, FRA (Yamaha) 06:41:36
3. Jordi Viladoms, ESP (KTM) 06:42:01
4. Joan Barreda, ESP (Honda) 06:44:20
5. Helder Rodrigues, PRT (Honda) 06:45:31
6. Juan Pedrero Garcia, ESP (Sherco) 06:45:58
7. Stefan Svitko, SVK (KTM) 06:49:33
8. Kuba Przygonski, POL (KTM) 06:50:48
9. Ivan Jakes, SVK (KTM) 06:50:55
10. Marc Coma, ESP (KTM) 06:51:08 (00:15:00 büntetés)

Dakar 2014 összetett állás a 11. szakaszt követően:
1. Marc Coma, ESP (KTM) 48:39:41 (00:15:00 büntetés)
2. Joan Barreda, ESP (Honda) 49:17:17 (00:15:30 büntetés)
3. Jordi Viladoms, ESP (KTM) 50:32:37 (00:15:00 büntetés)
4. Olivier Pain, FRA (Yamaha) 50:46:21 (00:15:00 büntetés)
5. Helder Rodrigues, PRT (Honda) 50:55:16
6. Cyrill Despres, FRA (Yamaha) 50:55:59 (01:00:30 büntetés)
7. Kuba Przygonski, POL (KTM) 51:08:36
8. Daniel Gouet, CHL (Honda) 51:49:16 (00:01:30 büntetés)
9. Stefan Svitko, SVK (KTM) 52:11:13 (01:00:00 büntetés)
10. David Casteu, FRA (KTM) 52:32:37 (00:00:30 büntetés)

Végezetül szokás szerint ejtsünk szót Dési Jánosról, aki a maratoni napon a 47 pozícióban sikeresen célba futott, összesítésben pedig az 52. Szurkoljunk neki, hogy sikeresen érjen be a hihetetlenül kemény verseny céljába is!

Coma miért kapta a büntetést?
Általánosságban is érdekel, hogy ezeket miért osztják ki?
Útvonal rövidítés talán?
A minap Barredáé kiderült, de csak a másnapi nyilatkozatából. Szerintem a többségét ezért adják. Ha ugyanis letér a kijelölt útvonalról – és ez gondolom főleg a rövidítések elkerülése miatt van -, akkor az Iritrack riasztást ad a versenyzőnek is. Barreda konkrétan nyilatkozta is, hogy kilométereken keresztül nem hallotta meg a hangjelzést. Na ő például ezért kapott. Esélyes, hogy Cománál is ez lehetett az ok.
Amúgy Despres kapott azért is, mert visszafordult, szembe a menetiránnyal. Ott ő menet közben döbbent rá, hogy nem éri el a benzinjével a szakasz végét, és inkább visszamegy tankolni. Aztán egy quados adott neki egy kis benzint, amiért külön megbüntették, mert az is tilos. 🙂
Azt mondjuk nem értem, hogy akkor miért szabad valakitől elfogadni a komplett hátsó kerekét???
MEGVAN!!!
Bele is írtam utólag. Blokkot cseréltek a KTM-en. Nyilván elővigyázatosságból, de biztos nem alaptalanul. Hiszen tudták, hogy büntetés jár érte. Na például a komplett blokkcserét én alapból betiltanám. Vagy nem 15 perc büntetést adnék érte, hanem 3 órát…
Az MZ-s és Cetkás cross időszakunkban mi is cseréltünk blokkot két futam között, miközben a nyugati technikával menő sporttársak pihenéssel várták a második futam kezdetét 🙂
Persze mi sem fáradtan vágtunk bele a második futamba, mert fűtött bennünket a versenyláz!