Marc Coma felkapcsolt egy fokozatot

by Macko -

Az ötödik nap versenytávján ismét rövidíteni kellett, de ezúttal nem az elején, hanem menet közben. Az eredetileg 911 kilométer hosszúra tervezett versenytáv 527 kilométer speciált tartalmazott. Egy napja még négyezer méteren motoroztak a versenyzők, most azonban már a tevefüves sivatagban, néhol negyven fok feletti hőségben! A nap második felében ráadásul igazi mély homok és dűnék várták a fiúkat és a lányokat (utóbbiból kevés van, de amikor a képeknél látjátok Laia Sanz nevét, mindig gondoljatok rá, hogy ő például a gyengébbik nemet képviseli – nem gyengén).

Marc Coma, KTM
Marc Coma, KTM

A negyedik nap végén még vezető Joan Barreda jól kezdte a napot, azonban a második felében egy csoporttal együtt motorozva elkövette azt a szarvashibát, hogy a többieket követte. Így velük együtt jól eltévedt, és mire visszatalált a helyes útra, már csak a 13. helyen tudott befutni és elvesztett 44 percet a szakaszgyőzteshez képest.

Joan Barreda, Honda
Joan Barreda, Honda

Aki nem volt más, mint a napot a második pozícióból kezdő – és lassan egyre inkább esélyesnek tűnő – Marc Coma. A spanyol saját elmondása szerint minden problémától mentesen motorozta végig a napot, és körülbelül 90 százalékot adott ki magából és motorjából. A mély homokos részeket ugyan nehéznek titulálta, de így is majdnem tizenhárom perccel verte el márkatársát, Jordi Villadomsot. Ezzel a remek teljesítménnyel pedig nagyon magabiztosan átvette az összetett vezetést is: előnye több mint 41 perc!

Jordi Viladoms, KTM
Jordi Viladoms, KTM

Lassan lemondhat a címvédésről Cyrill Despres. Az idén Yamahára váltó ötszörös bajnokot fatális, ám komoly hátrányt okozó technikai gondok sújtották az előző napon. Az ötödik szakaszon egy darabig nagyon szépen haladt, majd a mély homokban nagyon oda kellett figyelnie a Yamaha motor-hőmérsékletére. Eközben azonban szembesült egy még nagyobb problémával: jelentősen több üzemanyagot fogyasztott a tervezettnél. Így a végén fel kellett adnia a reményt, hogy elér a célig, és inkább visszament az előző tankolási lehetőséghez. Ezzel azonban hatalmas hátrányt szedett össze, ráadásul még egy órás büntetést is bekarcoltak a neve mellé. Így most visszaesett az összetett 12. helyére, teljes hátránya Comához képest pedig közelíti a két és fél órát.

Juan Pedrero Garcia, Sherco
Juan Pedrero Garcia, Sherco

Dakar 2014 5. szakasz, Chilecito – San Miguel de Tucumán (911 km, ebből 527 km speciál, amelyet 211 km után lerövidítettek)

1. Marc Coma, ESP (KTM) 03:02:08

2. Jordi Viladoms, ESP (KTM) 03:15:02

3. Helder Rodrigues, PRT (Honda) 03:28:01

4. Riaan Van Niekerk, ZAF KTM) 03:34:12

5. Juan Carlos Salvatierra, BOL (Speedbrain) 03:35:20

6. Juan Pedrero Garcia, ESP (Sherco) 03:36:11

7. Robert Van Pelt, NLD (Honda) 03:39:12

8. Daniel Gouet, CHL (Honda) 03:40:01

9. Alain Duclos, FRA (Sherco) 03:41:36

10. Jeremias Israel Esquerre, CHL (Speedbrain) 03:42:15

Xavier de Soultrait, Yamaha
Xavier de Soultrait, Yamaha

Dakar 2014 összetett állás az 5. szakasz után

1. Marc Coma, ESP (KTM) 18:45:11

2. Joan Barreda, ESP (Honda) 19:26:21

3. Francisco „Chaleco” Lopez, CHL (KTM) 19:38:52

4. Jordi Viladoms, ESP (KTM) 19:44:09

5. Alain Duclos, FRA (Sherco) 19:47:24

6. Jeremias Israel Esquerre, CHL (Speedbrain) 20:08:41

7. Olivier Pain, FRA (Yamaha) 20:12:33

8.  Kuba Przygonski, POL (KTM) 20:28:13

9. David Casteu, FRA (KTM) 20:37:52

10. Helder Rodrigues, PRT (Honda) 20:43:29

Laia Sanz, Honda
Laia Sanz, Honda

Végezetül egy mondat erejéig mindenképpen ejtsünk szót Dési Jánosról, aki KTM-je nyergében a szakaszt a 77. helyen fejezte be – csaknem öt órával Marc Coma mögött -, összetettben pedig a 61. pozícióban van.

2 comments

  1. 1. Marc Coma, ESP (KTM) 18:45:11
    Gyönyörű!!! Hajrá Coma! 🙂

  2. Ez az, szép volt Comám! Kezdenek helyre állni a dolgok. Csak maradjon is így a végéig. 😉

Vélemény, hozzászólás?